2009. február 9., hétfő

"Barnáék háza leégett"

"Tegnap hívott Budai Barnabás (keresztgyerekeim édesapja, ők voltak az első család, akit a hétesben - a mi szerény körülményeink ellenére - támogatni tudtam, és akinek tíz év után sikerült saját házat venni. Két éve költöztek be. Barna maga újítgatta, építgette az épületet. Tegnap Barnáék háza leégett." - Bódis Kriszta levele a Hétes telepi eseményekről.


Kedves Barátaim!
Épp a napokban tettem fel az ICA-ra a hétesi karácsony beszámolót, képekkel, elszámolással, támogatók névsorával (é mindazzal, amit már elküldtem nektek köszönetemmel együtt.) Még mielőtt ráklikkelnétek a linkre, kérlek, olvassátok el ezt a levelet.
Tegnap hívott Budai Barnabás (keresztgyerekeim édesapja, ő volt az első család, akit a hétesben tudtam -a mi szerény körülményeink ellenére- támogatni, és akinek tíz év után sikerült saját házat venni. Két éve költöztek be. Barna maga újítgatta, építgette az épületet. Tegnap Barnáék háza leégett.
Barna arra gyanakszik, hogy felgyújtották ( a rendőrség és a tűzoltók tegnap még nem mondtak semmit, csak azt, hogy vasárnap van, érdeklődjön holnap).
Barna a nyár folyamán feljelentette a szomszédját, mert az átlőtt a gyerekeire. A rendőrség emberölésre alkalmas fegyvereket kobzott el a szomszédtól, aki kijelentette, hogy el fogja üldözni a cigány családot maga mellől. A Gárda Ózd környékén a napokban betámadott néhány romát és vasárnap felvonultak a városban. Barna és sok roma megszervezte, hogy erődemonstrálnak szemben velük. Aztán éjszaka a telepeken virrasztottak, félve a bosszútól.
Barna hat gyerekével (legkisebb öt éves) nem csak ezért ment vissza a Hétes telepre, hanem azért is hogy valahol meghúzzák magukat. Az édesanyja lakrészének padlására kényszerültek, de ott olyan szegénység van, hogy sem ágyuk, matracuk, sem takarójuk, semmijük nem volt, csak a puszta föld, ezen az éjszakán nem csak a félelemtől nem tudtak aludni. Barna nincstelenebb lett, mint annak előtte, mikor megismertem. Minden küszködése szó szerint füstté vált. Magam is megyek a telepre, hogy segítsek valamit.
Keresek ügyvédet vagy jogászt, aki támogatná Barnát, ha van jelentkező, le is tudjuk vinni.
Elérhető raktárhelységet, ahol ruhákat gyűjthetnénk a telepieknek, mert nem mondtam le a hosszú távú munkáról sem (egy csapat működik együtt velem, hogy megszervezzük a nyári programokat stb).
Konkrétan még nem tudom, mire van szüksége Barnáéknak, és azt hogy tudom szállítani, de lehet hogy lesz még egy körlevelem ez ügyben. (viszek egy csomó holmit, amit gyűjtöttem, és két gyerek lakhat nálunk). Ilyesmiket tudok tenni.
Továbbá szeretném a sajtóban dolgozó ismerőseim figyelmét felhívni erre a történetre.
Meg fogom nézni fölépíthető-e a ház újra.
Fölveszem a kapcsolatot az önkormányzattal.
Minden támogatást szívesen veszünk, pénzbelit (CIB 10700440-44513106-51100005) és szakmait egyaránt.
És most feltétlenül nézzétek meg a karácsonyi beszámolót, mert látható, hogy milyen élet és mi munka ment tönkre.

Bódis Kriszta

6 megjegyzés:

sztora írta...

Milyen számlaszámra lehet pénzt küldeni? Esetleg gyermekruhákat tudnék még. Milyen címre?
Nehéz dolog ez. A mi házunk is leégett anno, de sem a Tűzoltóság, sem a Rendőrség nem tudta kideríteni az okát. Gyanús csak a szomszédunk két, egymásnak ellentmondó vallomása és sokak feltűnő öröme volt a faluban a házleégés alatt és után. Az oltásban senki sem segített, viszont annál többen körülállták a házat és bámészkodtak. Legnehezebb a "sok kárörvendő arc" elviselése volt, az anyagi kár nem zavart bennünket, bár szomorú volt megélni, hogy csak egy kilenc négyzetméteres vályogház maradt épen (arra nem terjedt át a tűz). Az eset után az egész család megbetegedett, az akkor szerzett rákbetegség mára megpecsételte sorsunkat.
Most olyan helyen élek, ahol naponta szólítanak le adományokért, ezért a segítés módját megfontolom ... ha kiskorú kéreget, akkor a családsegítőket értesítem ... Ez már ügy, mint a házleégés, de valahol kapcsolódik ahhoz, ezért várom a hozzászólásom elején feltett információkat!
És még valami, ami fontos: "És nem is kell hozzá cigány ..." (Csepeli György)

Marosi Károly írta...

Tisztelt Tamás Gáspár Miklós Úr!
Megdöbbenve olvastam a levelet. A gyűlölet elszabadult, fékevesztetté vált, és áldozatai közt nem tesz különbséget. Most csak a társadalom alsó rétegeiben elhelyezetteket, a kiszorítottakat, a másokat, a más színűeket, a másvallásúakat, végül a másként gondolkodókat fogja elérni, mert a tendencia iránya ez! Vitatkozni lehet, de nem érdemes, mert a gyűlölet megfoghatatlan, érhet bárkit válogatás nélkül. Odáig fajult, hogy neves személyek nyilatkoztak, hogyan lehetne az ellentéteket megszüntetni. Mint amikor hóna alatt hegedűvel egy ideges férfi New Yorkban kérdezi, hogyan juthatok el a Carnegie Hall-ba? Egy férfi mondja neki: Gyakorlással, Uram, gyakorlással! Itt az ellentétek feloldása is idővel, idővel. Szemléletváltással, tanulással - mindkét oldalon - és bizalommal. Amerikában ezelött 40 évvel a Klu Klux Klan gyilkolt, a buszon külön volt a fekete-fehér helye, és ott a feketék lakta településrészre fekete rendőrt alkalmaztak. Ő értett szót az elkövetőkkel, ő vitte elsőként vásárra a bőrét, és ma fekete elnöke van annak a földrésznek! Valahol ilyen ösvényen kell elindulni, ami később érik be, és talán a gyűlölet, ami ma - mondjuk ki bátran -majdnem minden családban benne van a cigányok ellen, meggyengül, és elhal.
A cigányság elleni támadás most csak egy a sok közül, a zsidóság ellen sem a gázkamra volt az első jel. Ezért kell mindenféle szélsőség ellen, a kirekesztés ellen, a gyűlölet ellen minden értelmes, cselekvőkész embernek fellépni. A törvényhozókat és a törvényt alkalmazókat (rendőrt, ügyészt, bírót, védőügyvédet, önkormányzatokat) kötelezni kell arra, hogy kivétel nélkül a legsúlyosabban csapjanak le az ilyen elkövetőkre! Ne legyen mentőkörülmény, mert a támadást elszenvedőknek sem volt, és a minősítése társadalomelleni bűncselekmény legyen, amit lehet több évvel, évtizeddel "jutalmazni".
Üdvözlettel
Marosi Károly

Unknown írta...

Az Indexen:
romacsaladnak_gyujt_a_rendezono

Unknown írta...

Szerda este hallottam a Bodi Kriszta referálása után a segítség módjáról -nem halat kell adni, hanem hálót-. Hangzatos, csak sajnos nem funkcionál amíg nincs hal, márpedig egyenlőre nincs és belátható időn belül nem is lesz, úgyhogy erre kell berendezkedni. Üdvözlettel, Talpi.

Jozsef, a názáreti ácsmester írta...

Mi a számlatulajdonos pontos neve?
Utalni szeretnék egy kis támogatást, de a bankom csak úgy engedi, ha megadom a kedvezményezett nevét.

kukuchka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.