"...nem a vagyonukat féltik, nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, hogy nem kapnak munkát vagy albérletet......bűnözők a rasszisták, akik gyűlölettel mérgezik saját nemzetüket, uszítanak és lerúgják magukról, idegennek bélyegzik a számukra nem tetsző, a nekik nem megfelelő honfitársakat..." - Bódis Kriszta levele mindannyiunkhoz a Virrasztás után.
Tegnap Tatárszentgyörgyön virrasztottunk romákkal és nem romákkal, barátaimmal, és politikusokkal, jogvédőkkel, a cigánysoron élőkkel, néhány magyar falubelivel és a rettenetes gyilkosság túlélő áldozataival.
Gyakorlatilag nem térek magamhoz, mióta ez a pogrom elkezdődött. Mióta Budai Barna (ózdi, roma aktivista, keresztgyerekeim apja) háza leégett, már a bőrömön érzem, a húsomba, ezt az egész borzalmat, amit sokan még mindig biztonságos távolból figyelhetnek a tévé híradásain keresztül.
Ebből a távolságból az egész nem is tűnik valóságosnak. Hátborzongató, az biztos, csakúgy, mint a többi katasztrófa. Miközben az országban cigány polgártársaink, embertársaink, honfitársaink félnek.
Nem, nem a vagyonukat féltik mert az többnyire nincs nekik. Nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, vagy, hogy nem kapnak munkát, albérletet, amiért cigányok, mert azt már megszokták. Félnek. Féltik a puszta életüket.
Ahogy Tatárszentgyörgyön - a közvetlen közelről, hidegvérrel lelőtt öt éves Robika barátja- azt kérdezi a mamájuktól, "anya, engem is le fognak lőni?"
Mit lehet erre mondani? Egy ártatlan, őszinte kisgyereknek? Hogy sajnos lehetséges? Hogy senki nem védi meg a cigány gyerekeket? Míg tegnapelőtt "csak" kiszakították a családjukból, hogy állami gondozásba vegyék őket, mert a hatalom szerint "így válhattak a társadalom hasznos tagjaivá", és amíg tegnap elkülönítették őket az iskolában, mintha valami kórt terjesztenének, addig ma vagy holnap már kivégzik őket, szépen, szisztematikusan, ahogy a történelemkönyvekben meg van írva- apjukkal anyjukkal fivéreikkel és nővéreikkel együtt?
Miért nem találták meg a rendőrök az orruk előtt heverő töltényhüvelyeket és benzineskannát? Miért tűntek el a nyomok és miért nem ismerte fel az orvos a 18 sebből vérző kisfiún a lövések nyomát?
A ráhajított molotov koktéltól lángba borult a tető. A gyilkosok úgy négy méterre várták áldozataikat a bejárattól. Elsőként a 28 éves apa rohant ki, ölében Robikával. Az első lövések a gyereket érték, az apa letette a fiút, hogy az előtte álló gyilkosra ugorjon, a lövedékek ezért fúródtak közvetlen közelből a testébe, majd a tettes, miután végzett az apával a szaladó kisfút lőtte agyon. Kirohant az anyuka Reni is, a két kislánnyal, azonnal rájuk lőttek.
A kórházban a kislányból négy golyót vettek ki, még mindig kórházban van. Reni is megsebesült, a két éves kisebbik sokkos állapotban van.
A nagyfiát gyászoló Erzsinél virrasztottunk, és Reni föl akart jönni. Átvezették előttünk a konyhába… Nem tudom leírni...
Miért nem ordít fölháborodva ez az ország, hogy ne tovább? Ne cigányozhasson, ne bujtogathasson a cigányság ellen gyűlöletre, üldözésre és gyilkosságra büntetlenül senki!
Hát nem védi meg a törvény mindazokat, akik egy jogállam polgárai?
Nem védjük meg a velünk élő cigány polgártársainkat attól, hogy a szemünk láttára megfosszák őket -most már nem csak az emberhez méltó élet lehetőségeitől és feltételeitől, nem csak a becsületüktől, hanem- az életüktől is?
Követelnünk kell, hogy szigorú törvények tegyék lehetetlenné mindörökre a rasszizmus bármilyen formáját!
Mert bűnözők a rasszisták, akik gyűlölettel mérgezik saját nemzetüket, uszítanak és lerúgják magukról, idegennek bélyegzik a számukra nem tetsző, a nekik nem megfelelő honfitársakat.
Bűnt követnek el, akik a bűnözéssel szemben önbíráskodással lépnek fel. És azok is, akiknek fekadatuk hatékonyan tenni a bűnelkövetök ellen, függetlenül attól, hogy azok milyen nemezetiségüek vagy milyen társadalmi csoporthoz tartoznak és ezt a kötelezettségüket elmulasztják.
Azok követnek el bűnt, akik az évszázados cigány-magyar együttélési nehézségeket nem közeledéssel, normális és emberséges igyekezettel, felnőtt módon és kölcsönösséget megkívánva akarják megoldani, hanem a valóság torzításával hisztériáig gerjesztik azt.
Vajon szándékosan nem említik soha ennek az együttélésnek a tagadhatatlan pozitívumait? Hogy mit tanultunk eddig, és mit tanulhatunk még egymástól? Hogy mennyit gazdagodott az ország a cigány származású magyar állampolgárainak tehetségével, hogy micsoda közös kincsünk a cigányok hagyománya, és gondolkodásmódja, a cigány folklór, a költészet a zene, a tánc?
Ki csodálja s teszi példává, hogy milyen keservesen nehéz utat jártak be azok a cigányok, akik a nyomor és a negatív megkülönböztetés ellenére fölemelkedtek, egzisztenciát teremtettek, megbecsült szakemberek, orvosok, jogászok, írók, papok, tanárok, pszichológusok lettek? Akik példái lehetnek azoknak a cigányoknak is, akik a társadalom peremén tengődnek? Miért ez kishitűség és szűklátókörűség, ahelyett, hogy azt üzennénk, érdemes, gyertek, meg lehet csinálni!
Drága barátaim! Egy házat fel lehet építeni, és ti mindent meg is tesztek azért, hogy ez a Budai családnak sikerüljön.
De egy családot nem lehet föltámasztani. Az a tatárszentgyörgyi család nem létezik többé. Néhány tagja túlélte, de a családot kiirtották közülünk, és mi tehetünk erről, mert nem állunk üvöltve a parlament előtt, hogy megválasztott politikusaink azonnal hozzák meg a törvényeket, amelyek biztosítanak arról, hogy az országban terjedő, a gyilkos indulatokat felbujtó uszítás nem marad büntetlenül!
Morvai Krisztina a Tarka Magyar kapcsán azt mondta, hogy "mindenki, aki csatlakozott a Tarka Magyar mozgalomhoz, hívjon meg évente legalább egy hónapra egy sokgyerekes vidéki cigánycsaládot és lássa vendégül saját otthonában."
A keresztényi gesztus mögé bújó üzenet valójában az volt, hogy ne csak a „vidéki, becsületes magyar“ ember "szenvedjen az isten csapása" cigányoktól, hanem a hatalmon levők, a gazdagok, és az idegenek, (vagyis a Tarkák) is"... Emlékszem első hallásra, amikor kontextusából kiemelve idéztek belőle részleteket -én naiv- nem láttam a mélyére a szenteskedésbe csomagolt jéghideg beszédnek. Első hallásra egy az egyben vettem a szavait: hogy tényleg keresztényi szeretettel buzdítana minden embert arra, hogy szavak helyett tettekkel bizonyítson. Hiszen Morvai -még nővédő aktivista korában- szintén nem csak beszélt, hanem segített sokakon. És ismerjük egymást, tudja, hogy milyen vállalásaim vannak, és nem csak a hangomat hallatom, hanem a tettek híve vagyok, és a cigány család befogadása, vagy az együttműködés számomra természetes feladat.
A cigányok pedig fogjanak össze! Kérjék számon elkényelmesedett és megalkuvó vezetőiken elsikkasztott jövőjüket, és hogy miért nem tiltakoztak a látszólagos pozíciók betöltése ellen. Mindannyian pedig kérjük számon a valóságos hatalommal bíró, nem cigány politikusaink sunnyogását!
Cigány barátaim sok tiszta eszű és szívű magyar barátot kívánok nektek, magunknak!
Kívánok karizmatikus vezetőt, aki önfeláldozásával példát mutat és utat, amerre induljatok, aki nem csak prédikál és szónokol, és meghatódik saját szavaitól, hanem dolgozik is értetek Aki mögé föl tudtok sorakozni, össze tudtok fogni és egyenrangú helyet vívtok ki ebben a társadalomban mellettünk. Számíthattok rám! És számíthat mindenki, (zsidó, magyar, cigány, mindenféle Ember) aki építő, békés megoldásokat keres, és ennek szellemében cselekszik. És számíthattok még néhányunkra, remélem.
Megint ide írok nektek egy számlaszámot. A tatárszentgyörgyi család rászorul az együttérző segítségre, még ha apát és gyereket, a valamikori kedves családot -sem ezzel, sem mással- nem lehet feltámasztani.
Béke legyen velük és legyen közöttünk is.
Gyakorlatilag nem térek magamhoz, mióta ez a pogrom elkezdődött. Mióta Budai Barna (ózdi, roma aktivista, keresztgyerekeim apja) háza leégett, már a bőrömön érzem, a húsomba, ezt az egész borzalmat, amit sokan még mindig biztonságos távolból figyelhetnek a tévé híradásain keresztül.
Ebből a távolságból az egész nem is tűnik valóságosnak. Hátborzongató, az biztos, csakúgy, mint a többi katasztrófa. Miközben az országban cigány polgártársaink, embertársaink, honfitársaink félnek.
Nem, nem a vagyonukat féltik mert az többnyire nincs nekik. Nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, vagy, hogy nem kapnak munkát, albérletet, amiért cigányok, mert azt már megszokták. Félnek. Féltik a puszta életüket.
Ahogy Tatárszentgyörgyön - a közvetlen közelről, hidegvérrel lelőtt öt éves Robika barátja- azt kérdezi a mamájuktól, "anya, engem is le fognak lőni?"
Mit lehet erre mondani? Egy ártatlan, őszinte kisgyereknek? Hogy sajnos lehetséges? Hogy senki nem védi meg a cigány gyerekeket? Míg tegnapelőtt "csak" kiszakították a családjukból, hogy állami gondozásba vegyék őket, mert a hatalom szerint "így válhattak a társadalom hasznos tagjaivá", és amíg tegnap elkülönítették őket az iskolában, mintha valami kórt terjesztenének, addig ma vagy holnap már kivégzik őket, szépen, szisztematikusan, ahogy a történelemkönyvekben meg van írva- apjukkal anyjukkal fivéreikkel és nővéreikkel együtt?
Miért nem találták meg a rendőrök az orruk előtt heverő töltényhüvelyeket és benzineskannát? Miért tűntek el a nyomok és miért nem ismerte fel az orvos a 18 sebből vérző kisfiún a lövések nyomát?
A ráhajított molotov koktéltól lángba borult a tető. A gyilkosok úgy négy méterre várták áldozataikat a bejárattól. Elsőként a 28 éves apa rohant ki, ölében Robikával. Az első lövések a gyereket érték, az apa letette a fiút, hogy az előtte álló gyilkosra ugorjon, a lövedékek ezért fúródtak közvetlen közelből a testébe, majd a tettes, miután végzett az apával a szaladó kisfút lőtte agyon. Kirohant az anyuka Reni is, a két kislánnyal, azonnal rájuk lőttek.
A kórházban a kislányból négy golyót vettek ki, még mindig kórházban van. Reni is megsebesült, a két éves kisebbik sokkos állapotban van.
A nagyfiát gyászoló Erzsinél virrasztottunk, és Reni föl akart jönni. Átvezették előttünk a konyhába… Nem tudom leírni...
Miért nem ordít fölháborodva ez az ország, hogy ne tovább? Ne cigányozhasson, ne bujtogathasson a cigányság ellen gyűlöletre, üldözésre és gyilkosságra büntetlenül senki!
Hát nem védi meg a törvény mindazokat, akik egy jogállam polgárai?
Nem védjük meg a velünk élő cigány polgártársainkat attól, hogy a szemünk láttára megfosszák őket -most már nem csak az emberhez méltó élet lehetőségeitől és feltételeitől, nem csak a becsületüktől, hanem- az életüktől is?
Követelnünk kell, hogy szigorú törvények tegyék lehetetlenné mindörökre a rasszizmus bármilyen formáját!
Mert bűnözők a rasszisták, akik gyűlölettel mérgezik saját nemzetüket, uszítanak és lerúgják magukról, idegennek bélyegzik a számukra nem tetsző, a nekik nem megfelelő honfitársakat.
Bűnt követnek el, akik a bűnözéssel szemben önbíráskodással lépnek fel. És azok is, akiknek fekadatuk hatékonyan tenni a bűnelkövetök ellen, függetlenül attól, hogy azok milyen nemezetiségüek vagy milyen társadalmi csoporthoz tartoznak és ezt a kötelezettségüket elmulasztják.
Azok követnek el bűnt, akik az évszázados cigány-magyar együttélési nehézségeket nem közeledéssel, normális és emberséges igyekezettel, felnőtt módon és kölcsönösséget megkívánva akarják megoldani, hanem a valóság torzításával hisztériáig gerjesztik azt.
Vajon szándékosan nem említik soha ennek az együttélésnek a tagadhatatlan pozitívumait? Hogy mit tanultunk eddig, és mit tanulhatunk még egymástól? Hogy mennyit gazdagodott az ország a cigány származású magyar állampolgárainak tehetségével, hogy micsoda közös kincsünk a cigányok hagyománya, és gondolkodásmódja, a cigány folklór, a költészet a zene, a tánc?
Ki csodálja s teszi példává, hogy milyen keservesen nehéz utat jártak be azok a cigányok, akik a nyomor és a negatív megkülönböztetés ellenére fölemelkedtek, egzisztenciát teremtettek, megbecsült szakemberek, orvosok, jogászok, írók, papok, tanárok, pszichológusok lettek? Akik példái lehetnek azoknak a cigányoknak is, akik a társadalom peremén tengődnek? Miért ez kishitűség és szűklátókörűség, ahelyett, hogy azt üzennénk, érdemes, gyertek, meg lehet csinálni!
Drága barátaim! Egy házat fel lehet építeni, és ti mindent meg is tesztek azért, hogy ez a Budai családnak sikerüljön.
De egy családot nem lehet föltámasztani. Az a tatárszentgyörgyi család nem létezik többé. Néhány tagja túlélte, de a családot kiirtották közülünk, és mi tehetünk erről, mert nem állunk üvöltve a parlament előtt, hogy megválasztott politikusaink azonnal hozzák meg a törvényeket, amelyek biztosítanak arról, hogy az országban terjedő, a gyilkos indulatokat felbujtó uszítás nem marad büntetlenül!
Morvai Krisztina a Tarka Magyar kapcsán azt mondta, hogy "mindenki, aki csatlakozott a Tarka Magyar mozgalomhoz, hívjon meg évente legalább egy hónapra egy sokgyerekes vidéki cigánycsaládot és lássa vendégül saját otthonában."
A keresztényi gesztus mögé bújó üzenet valójában az volt, hogy ne csak a „vidéki, becsületes magyar“ ember "szenvedjen az isten csapása" cigányoktól, hanem a hatalmon levők, a gazdagok, és az idegenek, (vagyis a Tarkák) is"... Emlékszem első hallásra, amikor kontextusából kiemelve idéztek belőle részleteket -én naiv- nem láttam a mélyére a szenteskedésbe csomagolt jéghideg beszédnek. Első hallásra egy az egyben vettem a szavait: hogy tényleg keresztényi szeretettel buzdítana minden embert arra, hogy szavak helyett tettekkel bizonyítson. Hiszen Morvai -még nővédő aktivista korában- szintén nem csak beszélt, hanem segített sokakon. És ismerjük egymást, tudja, hogy milyen vállalásaim vannak, és nem csak a hangomat hallatom, hanem a tettek híve vagyok, és a cigány család befogadása, vagy az együttműködés számomra természetes feladat.
A cigányok pedig fogjanak össze! Kérjék számon elkényelmesedett és megalkuvó vezetőiken elsikkasztott jövőjüket, és hogy miért nem tiltakoztak a látszólagos pozíciók betöltése ellen. Mindannyian pedig kérjük számon a valóságos hatalommal bíró, nem cigány politikusaink sunnyogását!
Cigány barátaim sok tiszta eszű és szívű magyar barátot kívánok nektek, magunknak!
Kívánok karizmatikus vezetőt, aki önfeláldozásával példát mutat és utat, amerre induljatok, aki nem csak prédikál és szónokol, és meghatódik saját szavaitól, hanem dolgozik is értetek Aki mögé föl tudtok sorakozni, össze tudtok fogni és egyenrangú helyet vívtok ki ebben a társadalomban mellettünk. Számíthattok rám! És számíthat mindenki, (zsidó, magyar, cigány, mindenféle Ember) aki építő, békés megoldásokat keres, és ennek szellemében cselekszik. És számíthattok még néhányunkra, remélem.
Megint ide írok nektek egy számlaszámot. A tatárszentgyörgyi család rászorul az együttérző segítségre, még ha apát és gyereket, a valamikori kedves családot -sem ezzel, sem mással- nem lehet feltámasztani.
Béke legyen velük és legyen közöttünk is.
Bódis Kriszta
Csorba család (Örkényi Takarékszövetkezet):
65500020-30049432-61000015
Bejegyzések
4 megjegyzés:
megélhetési kuncze gábor, olaszliszka,horváth jogvédő aladár,jólélő aladár, soros felbujtó györgy, haszonleső szdsz, mazsihisz,szekeres imre,gyurcsánytakarodj,roma, cigány,zsidó, hülye magyar, csak a hülye dolgozik, cigánybűnözés, pufajkások,na és?,zámolyi késelés,veszprémi késelés, miért nem meri kérni a jegyet a BKV jegyellenőr a cigány suhancoktól?, magyar gárda,cigány uzsorások,viselkedj ember módjára és embernek fognak tekinteni.
Kedves Kriszta,
egyfolytában a leveled és az események miatt sírdogálok. És amiatt, hogy ami még nemrég furcsa hóbortnak tűnt családom és barátaim számára, az most az életünket fenyegeti.
Kb 10 éve rakattantam a cigány zenére és utána sorra mindenre, ami a cigány nyelvvel kultúrával, művészettel összefügg. Mit ad Isten beleszerettem egy cigány fiúba, aki most a férjem és gyermekeim apja. Most pedig azon gondolkodunk, hova kellene elmenekülni az országból, hogy biztosak legyünk benne, gyermekeinknek nem esik bántódása származása miatt.
Évek óta a tolerancia erősítéséért próbálunk tenni, de az apró sikerélmények mellett a helyzet kis országunkban nem nagyon változik, illetve sokkal rosszabb lett. Ma már nyíltan bárki cigányozhat és aki hallgat, az is egyetért.
Igen, mindannyian felelősek vagyunk, hogy nem zavartuk még börtönbe a jelenlegi hatalmat, amely eszközként használja a cigányokat, a többségi társadalom csoportjait pedig megosztja és elviselhetetlen terhekkel ellehetetleníti, miközben a rendszernemváltás óta többezermilliárdos vagyonvesztéssel nem tud elszámolni!
Felelősek vagyunk a jó példák (jezsuita iskola cigány szülőknek, hodászi cigány közösség és cigány lelkipásztor, stb.) elhallgatásáért, a szolidaritás hiányáért!
Maguk pedig azért, mert a segítő jószándékot is mérgezik a hatásvadász előítéleteikkel, sugallataikkal -- miért?
Önök is nagyon jól tudják, hogy a szisztematikus gyilkoláshoz a cigányok által elkövetett emberölések járnak közel (sajátos jellemző brutális elkövetési mód, magyar célcsoport, bizonyítottan cigány elkövetők), nem a jelen eset, ahol nincs még meg a tettes és az indíték sem! (vajjon miért bénáztak a helyi rendőrök? csak nem azért, mert el kellett tüntetni a valódi nyomokat, mert sértette volna a "politikailag korrekt" prekoncepciót?)
Tudják önök, hogy a vidéki településeken a magyar lakosság fél a cigányságtól? Hogy minden napra jut már erőszakos bűncselekmény, amit cigányok követnek el magyarok rovására?
Hol vannak önök, amikor Horák Nórát, Cozmát, alföldi parasztembereket mészárolnak le cigányok, amikor gyerekeket és fiatalokat vernek félholtra, idős asszonyt fojtanak meg? Van akiről még azt is elkenik, hogy a brutalitás okozta a halálát!
Nem hiszem, hogy maguk olyan bambák volnának, hogy ezekről ne tudnának!
Azt viszont látom, hogy rosszhiszeműek vagy elfogultak!
Önöknek igazuk lenne, ha kiegyensúlyozottan szemlélnék és írnák meg az erőszak mibenlétét, de nem! Következetesen a többségi társadalomra hárítanak minden felelősséget, azért is, amit nem követett el, s jajj, ha a magyar ember próbál pusztán csak védekezni!
Önök a másságimádattól nem látják már a valóságot!
Persze minden kritika ellenére önök maradhatnak előítéletesek, szemellenzősek írásaikban, csak ezzel súlyos kárt okoznak, mintha nem volna még elég kára az országnak maguk nélkül is!
Szia Kriszta, köszönöm, hogy megírtad, hogy elküldted, és főleg, hogy átélted és megélted, átéled és megéled, hogy életedből sokat adsz ennek az Ügynek--helyettünk és a nevünkben is. Megértem a kislányodat is, és főként a bölcsességét--no nem azt, hogy "ne írd meg, mert minket is megölnek", hanem hogy egyáltalán eszébe jutott, vajon érdemes-e megírni és elküldeni?
Leveledben kiáltásra szólítasz fel. Sajnos, ezek a kiáltások, bármilyen hangosak legyenek és bármennyi torokból jöjjenek is, nem sokat változtatnának a jelenlegi helyzeten, amit a rendszerváltás előtti évek és a rendszerváltás utáni 20 év testi, lelki, kulturális és egyéb szabadrablása idézett elő az emberek többségében. A legnagyobb veszély a tudatlanság, és éppen ebből van bőséggel kis hazánkban, ugyanis azokat a tudásokat, amelyeket a nagy nehezen felépített iskolarendszer, méltán jó nevű iskoláink felépítettek a rendszerváltás előtt, egyszerűen lehalászták, kihasználták a rendszerváltás után anélkül, hogy a tudások visszaépítésére, vagy akár kontinuitásának biztosítására kellő figyelmet fordítottunk volna. A vadkapitalizmussal együtt elterjedt nálunk is a mindent, azonnal, minél többet, fényesebbet törekvése--üveggyöngyökért eladtuk a szelíd, tégláról téglára való építkezés, a kitartás, a szorgalom, az akarat, a jobbra, értékesebbre és értelmesebbre való törekvés eszméit. Hagytuk eladni--mert nekünk is haza kellett vinnünk a kukacot a gyerekszájaknak nap-mint-nap, ezért hajtottuk a mókuskereket rendületlenül. Láttuk, tudtuk, hogy baj lesz--baráti körünkben el is mondtuk, de sem késztetést, sem lehetőséget, sem energiát nem láttunk magunk körül arra, hogy közös tudásba becsatornázzuk mindazt, amit intellektusunkkal és ösztöneinkkel már a 90-es évek közepén kezdtünk érezni. Tudom, nincs mentség--mi is benne vagyunk nyakig, mindazok, akik legalább megpróbáltak a saját házuk táján rendet tartani, tanulni, tanítani, tisztességgel gyereket nevelni, öregszülőket gondozni, testvéreket, szeretteket segíteni, maradék erőből közösségi munkát végezni miközben tudtuk, hogy utcáinkon, munkahelyeinken, életünk egyéb terein nap mint nap megtapasztalhatóan tombol a hétköznapi fasizmus--nem, ma már nem indítanak vagonokat Auswitzba, arra nincs szükség, mint ciklongázra sem--elég, ha csak kiszorítunk, fájó pontokat keresünk, kiszolgáltatottá teszünk, és azt kihasználjuk, elszívjuk a levegőt mástól, utána azt mondjuk, megérdemli, hogy megfulladt, miért nem kapott időben észbe....És én mégis csak hiszek, Kriszta, addig, amíg olyan emberek vannak közöttünk, mint Te is és addig, amíg az ilyen emberek nem adják el lelküket és szuverenitásukat üveggyöngyökért. Az erőszak erőszakot szül. És ebben mindig az erőszakosabb a győztes. Ugyanakkor nem tudom, mit lehetne szembeállítani az erőszakkal--hiszen minél erőteljesebb a szelíd példa, annál arrogánsabbá válik az erőszak, hiszen tulajdonképpen kisebbrendűségi érzésből fakad, és az intelligencia, a szelídség--amire képtelen, még felbőszültebbé teszi. Vesszenek az angyalok, már ahogy ők értelmezik. A tisztát és a fehéret boldogabb örömmel tapossák a sárba, mert azon jobban meglátszik a lábuk nyoma. (Ha jól tudom, itt sem eladósodott, segélyekből élő családról volt szó, hanem olyanról, amelyik megpróbált saját erejéből kikapaszkodni a gödörből). Én magam nagyon elfáradtam, mire figyelemzavaros, diszgráfiás lányomat a szó szoros értelmében átverekedtem az iskolarendszerünkön egyedül, mert édesapja korán magunkra hagyott minket, és inkább az "öngyógyítás" kis hazánkban elterjedt formáját választotta. Mára már "odaát" van--lányunk konzervatóriumba jár, idén felvételizik egyetemre. De maradék erőmmel mindent elkövetek azért, hogy terjesszem az "igét" környezetemben, személyes példámon próbálom jelezni: a tisztességtelen, gátlástalan, mindenkin átgázoló, erőszakos csörtetésnek van alternatívája. Minél többen hiszik el magukról, hogy az életben nincsenek "nyertesek" és "vesztesek", csak játékosok vannak, akik csak a közös emberi játékszabályok betartásával tudják oly rövid kis életük játékát tisztességgel végigjátszani, annál jobb lesz a levegő, annál élvezetesebb lesz itt élni együtt a Kárpát medencében, amely lehetne akár Kelet Európa Svájca--minden adottságunk megvan hozzá: jó földünk, viszonylag tiszta, védett levegőnk, vizeink, és termálvizeink, hegyeink, völgyeink, többezeréves emlékeink--csak jobban meg kellene becsülnünk. Van ugye a mainstream és az undercurrent--"habár felül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr"--legyen mozgalom, olyan apróságok, amire én már gyerekkorában megtanítottam a gyerekemet: az utcán nem dobunk el semmit. Hordjunk magunknál egy zacskót és, ha szemetet látunk, szedjük fel. Tudom, most azt mondod, hogy jön mindez ide. Ne haragudj, de nekem a szemetes, összeköpködött utcákról ugyanaz jut eszembe, ami a közéletben történik: azzal, hogy környezetünket megbecsüljük, magunkat becsüljük meg és csak az szennyezi magát és családját, környezetét, aki nem becsüli meg önmagát. Hajdan az öregszülő azzal engedte útjára gyermekét: "Becsüld meg magad fiam". Erre az önbecsülésre lenne szükségünk tömegesen. A társadalmi határok nem a cigány-nem cigány között húzódnak, hiszen bárki mást ki lehet nevezni bűnbaknak, attól függ, kire ragasztjuk rá a címkét. A cigányság azért szenved, mert szembeszökőbbek megkülönböztető jegyei. A társadalmi határok a saját magukat ismerő, saját erőforrásaikat használó, másokat nem kihasználó, ugyanakkor a saját erőforrásaiknak megfelelő életet élő emberek és azok között az emberek között húzódnak, akik ennek az ellentettjei. A szomorú az, hogy a bennünk rejlő erőforrások végtelenek, és, sajnálatos módon, legtöbbünknek egy egész élet nem elég ahhoz, hogy maradéktalanul kibontakoztassuk, vagy akár megismerjük ezeket.
Bocs, hogy ilyen sokat írtam, talán el sem tudod olvasni. Lehet, hogy nem is értenél egyet azzal, amit írtam, mert esetleg nem kellően kiforrtnak vagy nem a témához tartozónak találod a gondolataimat. Nem tudom, magam sem tudom. Én megpróbálok így élni és én már nem is félek. Csak a betegségtől félek, ember már nincs, akitől félek. Ha szervezed a legközelebbi tábort, szívesen csatlakozok. Anyagiakkal és személyes munkával egyaránt. Vigyázz magadra, magatokra, és ne engedd, hogy elsodorjanak az indulatok. Pusztító indulatokban ők az erősebbek. Az alkotó indulatokban viszont mi. Használjuk a tanulságokat, tapasztalásokat, tudásokat és igen, az indulatokat, a hasonló helyzetek megelőzését szolgáló tevékenységek alkotó kitalálására. "Fecseg a felszín", de "hallgat a mély" és végzi a dolgát. Szeretettel és őszinte tisztelettel: Mikecz Róza
Megjegyzés küldése