Reisch Éva: Angyalok szárnyai alatt

"Szatina közelében már nem fogható az MR2, és elmegy a térerő, ám e „fontos" dolgok helyére beférkőzik egy eddig ismeretlen világ, barlangrajzokkal a szobák falán, örökéletű állatkákkal a szomszédoknál, és angyalokkal a hegytetőn." Egy rendezvényről és az élhető térről, a vállalt sorsról szól Reisch Éva írása: hogyan találkozott azzal a világgal, melyben angyalok őrzik a nappalokat.


Tizenvalahány évvel ezelőtt néhány fiatal nő úgy döntött, otthagyja pesti állását, és leköltözik egy kis baranyai zsákfaluba fajátékot gyártani. És élni, egymással. Senki sem tudta róluk azt amit ma már mindenki tud, még az is, aki nem akarja tudni.
Tizenvalahány évvel később nekem is ide vezetett az utam, az ok a Kultrajzás-filmvetítés falvakon át elnevezésű projekt, a vezető a fehér Mazda mikrobusz volánjánál a nőm, útitársaim közt van író, szerkesztő, és egypár filmrendező, és én megint úgy kerültem bele a történetbe, mint Pilátus a Credoba, és mint mindig mindenhova. Szállásunk, Szatina közelében már nem fogható az MR2, és elmegy a térerő, ám e „fontos" dolgok helyére beférkőzik egy eddig ismeretlen világ, barlangrajzokkal a szobák falán, örökéletű állatkákkal a szomszédoknál, és angyalokkal a hegytetőn. Mikor járművünk befordul a bekötőútra, majd a tengernyi zöldön át befutunk a névtábla nélküli faluba, Cilin dudál mindenkinek, a házakból pedig visszaintegetnek, már érzem, nem mindennapi hét következik.
Hát igen, nem mindennap autózik körbe az ember lánya tizenvalahány falut, ragaszt, rajzszegel és kalapál fel a legingatagabb hirdetőtáblára is újabb és újabb plakátokat az elkövetkező filmvetítésekről.



Az első két nap ezzel telik, Taki észleli a táblát, Cilin megáll, szerszámainkat magunkhoz véve Takival kiugrunk, én tartom, ő üti a megfordított baltával, szemlátomást fokozódik az összhang, és a végére már valószínűtlen részidőket futva esünk be a kocsiba. Közben felkeressük az esedékes polgármesteri hivatalokat, mindeki legnagyobb megelégedésére szépen folynak a tárgyalások, csak a magyarhertelendi pénzügyes nő arcára fagy rá a mosoly, mikor Taki váratlanul betoppan hozzá, kezébe a fejszével, és az abszurd helyzettől a röhögést nagy nehezen visszatartva próbálja elmesélni, mi járatban...
Este már a tábortűz körül ülve iszogatjuk jól megérdemelt söröcskéinket, miközben újabb nők bukkannak fel a falu szubkulturális történetéből, és egyúttal nőm múltjából. Na de úgyis tudvalévő, hogy nem vagyunk mi holmi Szent Szüzek, e minőségében legfeljebb Máriát tiszteljük, kultuszának legfőbb gyakorlója, Agáta is megérkezik barátnőjével, gyarapítva a nunciusok csapatát pápánk háza előtt. Aztán szépen nyugovóra térünk, ki-ki magában, vagy a magáéval, és készülünk a másnapi nagy bevetésre a kultúra terjesztésének harcmezején.
Tormáson indul az akció, projektor, vetítővászon, erősítők, és hangfalak már a helyükön vannak, akárcsak a fájás a derekunkban, cipelésük következtében. A kultúrházban kirakjuk és beüzemeljük őket, majd a helyi kocsmából kifelé tekingetve várjuk a kedves nézőket, akik először Fekete Ibolya Barangolások egy szerzetessel című dokumentumfilmjére gyülekeznek. Nekem is tetszik a film Böjte Csaba munkásságáról a dévai szegény sorsú gyerekek körében. Az esti fő közönségcsábító film, a Nyócker a romák számára általában vonzó, de a helyiek nagy része már látta. Azért jönnek ide is szép számmal, mi meg vetítjük a nehezen beszerzett filmet, ami így elsőre nekem is pozitív csalódás. Másnap, Baranyajenőn szintén e filmet tervezzük bemutatni, ezúttal Bódis Kriszta Báriséjének társaságában. Ezúttal még többen érkeznek, zömében romák, a film témája is róluk szól, de mindenki számára tartogat meglepetéseket. Sose gondoltam volna, hogy Magyarországon a 21. században a cigányság egy része még ilyen erősen őrzi hagyományait. Érdekes e világ, de azért leszbikusként felmerül bennem a kérdés, mihez kezdenék, ha én is közéjük születtem volna. Mert számomra aztán nem álom a férjhez menés, az biztos! Kriszta filmje után a Nyóckert elindítva döbbenten látjuk, hogy a nézők egymás után hagyják el a termet. Nem jön be nekik a film stílusa, nem tudnak azonosulni a beszólásokkal, nem akarják, hogy a kisgyerekek lássák a 16-os karikás részeket. Még jó, hogy Cilin időben kapcsol, berakjuk a tartalékfilmet, a Volvert, és nőm sikeres rábeszélésére a közönség visszaszállingózik, Almodóvar és Pénelopé Cruz pedig a székhez szögezi őket. Ez aztán már film, kiált fel egyikük, a történet és a film cselekménye-mondanivalója egyaránt megfogja őket. Egyedül a helyi büfésnő idegeskedik, hogy zárnia kéne már a kultúrt, de Cilin ad neki egy ezrest, majd hirtelen elhatározással belecsókol a nyakába. Eme utóbbi műveletre a büfésnő elmosolyodik és roppant engedékennyé válik. Hm, szó mi szó, reakciója kísértetiesen hasonlít a sajátomra, hasonló helyzetben.



Hazafelé a kocsiban Györe Gabival nézegetjük a vetítésen készített fotókat, másnap pedig folytatjuk a fényképezést, a modell ezúttal Agáta. No meg rajta (kívül) egy szarvasbogár, és a Cilin által begyűjtött termések, bogyók, és csigaházak.



Hát bizony felettébb érdekes performansz keletkezett eme alapanyagokból, sajnálhatják is a kedves olvasók, hogy nem voltak jelen!

Délután újabb vetítés következik, ezúttal Magyarhertelenden, a Báriséj után a rendezőnő beszélget a nézőkkel, a második filmre azonban már csak egy ember kíváncsi. Hát igen, sajnos a filmes programot pont a hertelendi western-club születésnapi partyjára időzítettük. Mi is benézünk az eseményre, és szürreális látvány fogad. Emberek, kisgyerektől a százévesig, járják a countryra a foxtrottot, körben amerikai zászlók, és műanyag kaktuszok, a fejeken cowboy kalap. Valahogy annak ellenére, hogy baromi műmájer, mégsem visszataszító az egész, lám, egy idegenből átvett dolog mennyire képes összekovácsolni a helyi közösséget! Oké, nem túl eredeti, de még mindig jobb, mintha szittya-bulit rendeznének.

Másnap Orfű-Abaligeten az utolsó vetítés kezdődik. Fekete Ibolya filmje forog, de sajnos a rendezőnő késve érkezik, a nézők szétszélednek. Mi azért még beszélgetünk vele egy jót a Muskátli Vendéglőben, bőségtáljaink felett kortyolgatva a hertelendi sört, filmvetítés híján.
Hiába, le kell vonni a következtetést: a filmek nagyobb sikert arattak a zömében romák lakta kis településeken, mint az üdülőfalvakban. Van értelme azokon a helyeken, és lesz is mindig a vándormozinak. Jövőre ugyanitt folytatjuk!
A munka végeztével este fáradtan, de elégedetten révedezünk sörösdobozaink felett. Bennem azonban van még némi hiányérzet. Egyszerre fékezhetetlen mehetnékem támad, ki, az erdőbe, fel, a kőangyalokhoz. El is indulok, ezúttal egyedül, és ahogy haladok a bekötőúton kifelé, körülöttem szokatlanul hangosan zümmög-dong a mező. Mindenfelé fák, hegyek, ösvények, punnyadt városi tüdőm megtelik levegővel, és a tudatom emlékekkel. Ugyanígy vonultam annak idején a Fekete-víz partján, Csányoszró határában, amit második otthonomnak tekintek. Ott is így zengett a határ körülöttem, és éreztem az erdő felől áradó furcsa ünnepélyességet. Két éve indultam e Baranyából, és a pesti vargabetű, felnőttkorom egészen új közege és tapasztalatai után visszaérkeztem újra a megyémbe. „Mert például csak körök vannak az életben, és nem utak..."
Szép kör volt.