Büky Anna: Zarándoklat 4.

„A nővérem azt kérdezte tőlem ma reggel: Mi értelme ennek? És nekem hirtelen megcsillant az a gondolat a fejemben, hogy a Camino semmiben sem különbözik a hétköznapi életünktől. Teszel, veszel, eszel, végigmész. De amiben különbözik, az a lényege.” – Büky Anna egyel tovább lépett a Camino ösvényén, az útról, egy rejtélyes telefonhívásról, a halálról és az úthoz kötött életekről augusztus 27-én küldött beszámolót ICA-nak.

Büky Anna: Ami más

Drága Barátaim,

Ma reggel felhívott a nővérem, és hirtelen nem tudtam, hogy álmodom-e vagy ébren vagyok, mert éppen azt álmodtam, hogy valamilyen karámban fekszünk egy szalmakazalon(!) és én azt magyarázom neki, hogy az Angela Merkel micsoda egy fantasztikus nő, de hogy ő, mármint a nővérem, még sokkal klasszabb, mert nemcsak okos de szép is! Ez így is van. És ahogyan ezt így mondom neki az álmomban, egyszerre csak megcsörren a telefon és a Dorka! Nagyon megörültem, és persze gondolhatjátok, mennyire meglepődtem, hogy álom és valóság így egybecseng. Aztán persze arra is rájöttem, hogy túlaludtam magam, már nyolc óra volt, és ebből akkor ma már nem lesz zarándoklat, mert a következő célpont Castrojeriz 38 kilométerre innen, és ahhoz bizony jobb, ha korán reggel elindulok. Nem is bánom, mert már tudom, így tapasztalatból –( hú! erre büszke vagyok: caminos tapasztalatból), hogy egy héten egyszer muszáj pihenni. A múlt heti levelemben írtam nektek, hogy a túlélésért küzdünk itt a hasonszőrűekkel.
Itt jegyzem meg, hogy a zarándokút mentén mindenfelé zarándok temetőkkel találkozol, sőt keresztekkel az út szélén, rajta az itt elhunyt zarándokok fényképével! Most nem hülyéskedem, ez komolyan így van, egészen friss sírokat is találsz. Az elején nem is értettem, hogy minek ez a sok sírhely! Bezzeg így tíz nap után már nagyon is el tudom képzelni. Gondoljátok el, hogy a középkorban ezeknél a szegény zarándokoknál (spanyolul úgy hívják őket peregrino és peregrina) tényleg nem volt semmi, egy szál ruhában és egy saruban baktattak végig az úton étlen-szomjan. Így aztán persze, hogy sokan kidőltek közülük mielőtt megérkeztek volna Santiagoba. De vannak itt friss keresztek is, például egy holland vándor fényképes keresztje, egy vidám duci pali mosolyog rád, kezében a zarándokbot, aztán tessék, tényleg itt halt volna meg? Úgy tűnik. Vagy egy másik kereszteződésnél egy kanadai lány sírja van. Ha jól emlékszem Santa Domingo de la Calzada előtt egy keresztre egy magyar kokárdát tűztek. Remélem, csak emlékeztek valakire.
Nem tudhatjuk ezeknek a síroknak a történetét, mint ahogyan azt sem, hogy pontosan hányan és kik járták már végig ezt az utat előttünk és vajon, miért indultak el?



És ha ennyire sokat kellett szenvedniük, miért nem hagyták abba? Vagy miért maradnak egyesek ezen az úton? Ezt a jelenséget pedig, úgy kell elképzelnetek, hogy van olyan zarándok, aki végigmegy a Caminon, és utána egyszerűen nem megy többé haza. Egy ilyen nővel én is találkoztam, hivatalos foglalkozása masszőr, és egyszerűen itt maradt Los Arcosnál egy fogadóban. Most ingyen masszírozza a zarándokok lábát, és ezért cserébe állandó szállást kap és étkezést. Úgy mesélte, hogy otthon örökké a munka után kellett járnia, itt pedig, hozzá jönnek a lábak.



Aztán beszélnek itt egy férfiről, aki szintén itt ragadt az úton. Remélem, őt láttam Navarra előtt, hiszen szemből itt nem jön senki. Aki az úton van, az Nyugat felé tart, ő pedig onnan jött és Kelet felé tartott! Tehát visszafelé. Róla mondják azt, hogy ez az élete, a Camino. Szerzetes ruhát viselt, a nyakában egy kereszt lógott, és az arca olyan igazi zarándok arc volt, teljesen kicserzett bőr, rozsdabarnára égve, kör szakállt viselt. Mögötte pedig egy icipici kutya baktatott, akkora volt, mint a tenyerem.



A nővérem azt kérdezte tőlem ma reggel: Mi értelme ennek? És nekem hirtelen megcsillant az a gondolat a fejemben, hogy a Camino semmiben sem különbözik a hétköznapi életünktől. Teszel, veszel, eszel, végigmész. De amiben különbözik, az a lényege.
Mostantól még jobban figyelek, ezt érzem.

Szeretettel
Anna

2008. augusztus 27.