2009. január 16., péntek

Kiss Noémi: Helyzetjelentés Berlinből

Ahogy elnézem a kortárs irodalmat, leginkább a DDR-re szeretnének emlékeztetni a mai írók, ez a fő témájuk. A ködös, tisztázatlan múlt. Pedig itt elég világos minden, összehasonlítva Budapesttel. – Kiss Noémi könyvbemutatója kapcsán utazott egyhónapos meghívással Berlinbe, onnan jelentkezik.


Kiss Noémi: Helyzetjelentés Berlinből


Hogy mi a különbség a német és a magyar nők között? Az, hogy a német lehet kancellár.

Már azt sem tudom Magyarországon elképzelni, hogy megjelenik egy írónőnek a könyve, és csak úgy meghívják valahová, hogy dolgozzon egy hónapig alkotóházban, éljen egy tó partján, vízre néző szobában, úgy, hogy még reggelit is adnak neki a télikertben. Az írónő így, az írónő úgy, parancsoljon, tessék, mikor legyen a felolvasás? Kér kávét? Milyen könyveket olvasna szívesen?
Itt persze senkinek nem tűnik fel, hogy valaki írónő. Semmi különös. Egyszerűen nincs különbség, az írónő éppen annyit ér, mint az író, úgyhogy feminista kritikával senki sem jön elő a szobájából. Ahol nincs probléma, ott nincs kritika sem. A női írás lényegi eleme a kortárs gondolkodásnak Németországban, elfogadott, állandóan jelen lévő irodalom. A világ változott, nem a feminizmus. A feminizmus itt mindennapi tény. Elsősorban praktikus tettekben nyilvánul meg, a nyugati oldalon, a kreuzbergi mozgalmárnők alapította házak egyre nagyobbak, a Schokofabrik először úgy adott munkát nőknek, hogy csokoládét és asztalt gyártottak benne. A keleti részen nemrég nyílt meg a vállalkozásokat segítő Weiberwirtschaft. Nőket indítanak el, önálló karrierjüket segítik. Az állam és magánemberek támogatják a házakat, az alapítók több ezren vannak. Segítenek továbbá a bevándorlóknak, egyedülállóknak, leányanyáknak és a munkanélkülieknek. Vannak speciális női problémák itt is bőven, csakhogy itt igyekeznek őket megoldani.
Ahogy elnézem a kortárs irodalmat, leginkább a DDR-re szeretnének emlékeztetni a mai írók, ez a fő témájuk. A ködös, tisztázatlan múlt. Pedig itt elég világos minden, összehasonlítva Budapesttel. A fal leomlása a háború utáni történelem legnagyobb eseménye volt. Évforduló van, zajlanak a megemlékezések, megnyílnak újabb archívumok és a német nyitott társadalom mindenről újra vitákat nyit, bárki bekapcsolódhat, elmondhatja a véleményét. Itt senki sem sejti, hogy lehetséges volna húsz évvel a rendszerváltás után keserű arccal emlékezni, márpedig nálunk az a sejtésem, hogy így lesz egész évben: sóvárgás a be nem váltott ígéretek után. Nem lesznek nyilvános viták, nem lesz alapos emlékezés, fórum, előhívás, és nem lesznek tettek sem. Irodalom sem lesz, a múlt feldolgozása elég gyenge lábakon áll. Még csak most kezdődik az év, de szinte biztos vagyok benne, hogy a dialógus teljes hiánya jellemzi majd a beszélgetéseket. Egy érett, nyugati demokráciában nehéz elhitetni, ami nálunk folyik a szellemi életben. Nem is nagyon beszélek róla senkivel. Élvezem a szabadságot.
Igaz, most jut eszembe, rajtam kívül csak írók vannak a házban, 2 szerb, 1 orosz és 1 bolgár. Minél keletebbre megyünk, annál több az író, és annál ritkább az írónő. Ezt mindannyian elismerik. (Tegnap érkezett egy cseh írónő, őt kifelejtettem.)



A Wannsee megnyugtat. A tó partján lakom, egy hete befagyott, és fehéren világít az ablakomba. Ha nincs köd és nem ül tejes pára a csupasz ágakra, világos van. Kétszer átkorcsolyáztam a túlpartra. Elég zaklatott hely amúgy a Wannsee, nem messze innen áll az a híres híd, melyen százak menekültek keletről, vagy a folyón úsztak át, innen ered ugyanis a Havel. És itt lőtte le szerelmét Heinrich von Kleist, majd saját magával is végzett. Nem messze tőlünk, itt volt a Wannsee-konferencia, ahol eldöntötték az európai zsidóság kiirtását. Éppen egy olyan villában, ahol később az alkotóházat is berendezték. Néha kiráz a hideg. Mínusz húsz, huszonöt fok van éjjelenete. Állítólag Kleist azért szorongott, hogy nem tudja eltartani fiatal menyasszonyát. Romantikus dolgokkal ma már nem találkozni Berlin szélén, annál praktikusabbak és lényegretörőbbek itt az emberek.

Az S Bahn például sosem késik egy percet sem, a kiadó számtalan felolvasást szervez, mindent pontosan beosztunk, a könyvem ma jött ki a nyomdából, szép, precíz. Relle Ágnes fordította és a tegnapi felolvasáson mindenki dicsérte a munkáját. Egy író ma már semmit sem ér fordító nélkül Európában. Ahogy megbeszéltük, úgy zajlik minden, a kiadó meghív ebédelni, kellemes, jóindulatú ember, aki hisz abban, hogy itt érdekli az embereket a történetem. Én elég bizonytalan vagyok. Színházra, ebédre és kiállításokra is bőven telik az ösztöndíjból. Hát ilyen unalmas itt az élet ahhoz a szürke, rossz hangulathoz képest, amit január 6-án otthon hagytam. Még senki sem kötött belém a buszon, nem léptek a lábamra és egyetlen autó sem akart elgázolni a gyalogátkelőn. Nem éreztem, hogy bármiben is hátrányt szenvednék azért, mert magyar vagyok. Azért, mert nő vagyok, pláne nem.


Kiss Noémi

3 megjegyzés:

TükörNŐ - önTükör írta...

Hát ez nagyon jó, ez az írás.

frazon zsófia írta...

nagyon szép lett a könyved! jó munkát!

csibeocsi írta...

Ami tán fontosabb különbség, mint az, hogy egy nő is lehet kancellár (ami önmagában semmit nem jelent l. Margaret Thatcher), az, hogy egy könyvrecenzió azon nyitása után, hogy "egy fiatal nő...", nem az jön, hogy éppen ezért a könyv rossz, hanem az, hogy a könyv miért jó és figyelemre méltó, pont ezért!