Halott gyermekek anyja

Egy nő, akinek a ma hatvanöt éve alapított Nadal-díj várományos regényét betiltották, harmadik nőként választották be a spanyol akadémia tagjai közé, s aki szerint a gyerekkor hosszabb az életnél, az ártatlanság azonban olyan luxus, melyért verés jár. Évtizedekig hordozott magában egy középkori regényt, s a gyerekirodalom egyik jelentős alakja, bár halott és meg nem született, valamint buta gyerekek könyveinek témái. Világírónők sorozatunkban Ana María Matute-t Pávai Patak Márta mutatja be.

Pávai Patak Márta:
Halott gyermekek anyja - Ana María Matute

„Az eszmék és az eszmények jönnek és mennek. Csak az érzelmek nem változnak: hatalomvágy, irigység, féltékenység, gyűlölködés, szeretet… Ma is ugyanolyanok, mint a 10. században voltak; és tündérmesébe szőve ott van mindez a regényemben.”

„A mese éjjel jön és éjjel távozik, s szárnya alá rejtve magával viszi a gyermeki szorongást. Árokban kúszva menekül, szorosan a hideghez lapulva. Időnként pajkos vagy ártatlan, máskor kegyetlen. Vidám meg szomorú. Mindig ellop egy kis vágyat azzal az öreg, csavargó szívével.”

Ana María Matute (1926) a polgárháború utáni spanyol irodalom egyik legnagyobb prózaírója, 1996-tól a Spanyol Királyi Akadémia tagja: ő a harmadik nő, akit az elmúlt háromszáz év alatt a tudós társaság a soraiba fogadott. Máig is aktív alkotó, legújabb regényét 2008 decemberében mutatja be, Paraíso inhabitado (’Lakatlan paradicsom’) címmel. Legalább háromszor jelölték Nobel-díjra, s szinte minden fontos elismerést megkapott már, amit spanyol író kaphat (a Cervantes-díj kivételével, amelyről egyszer azt nyilatkozta, „nem tudom, minek kéne történnie, hogy egy nőnek is odaítéljék megint”): Planeta-díj, 1954 (Pequeño teatro, ’Kis színház’), irodalmi Nemzeti-díj, 1959 (Primera Memoria, ’Első emlékezet’), életművéért 2007-ben a humántudományok Nemzeti-díját kapta, legutóbb, 2008. novemberében pedig kollégái szavazták meg neki a Spanyol Írók Szövetsége (ACE) Don Quijote-díját.
Katalán kispolgári család ötödik gyermekeként született, gyermekkorának jelentős részét Madridban töltötte, ám életművében ennek nem sok nyomát találjuk. Négyesztendős korában súlyos betegség éri, családja ezért egy riojai hegyvidéki kis faluba költözik vele. Nagyon mély benyomást tesz rá ez a környezet. Tízesztendős, amikor kitör a polgárháború. Az erőszak, a gyűlölet, a halál és a nyomor lépten-nyomon tetten érhető minden írásában.
1952-ben házasságot köt a szintén író Ramón Eugenio Goicoecheával, és 1954-ben megszületik Juan Pablo nevű fiuk, aki gyermekeknek szóló művei legfőbb ihletője. 1963-ban elválik férjétől. A spanyol törvények értelmében Matute nem is láthatta a válás után a fiát, mivel a volt férje látta el felügyeletét − ez mérhetetlen fájdalmat jelentett neki.
Művei nagy részének a polgárháború utáni nehéz esztendők szolgálnak háttérként, melyek a gyermeki szemlélő „rácsodálkozó, és lázadó pillantásán” keresztül tárulnak elénk. A gyermekirodalom mindig kiemelt helyet kapott életművében, s legalább két nemzedék nőtt fel ifjúsági művein, melyek a nagyanyjától hallott történetek nyomán születtek, mint a hóleány meséje, akinek nem jól gyúrták a lábát a szülei, a kasztíliai hegyvidéki faluban élő gyermektelen házaspár, ezért serpenyőben, parázson alakították át, s hét esztendős koráig élt is a kislány, egészen addig, amíg Szent Iván éjjelén a többi gyerekkel együtt át nem sétált a parázson.
Matute írói pályája az indulásakor általánosnak mondható realista látásmódtól ível a tündérmesék világáig, a sajátos hangvételig, amelyben líraiság, gyengédség, irrealitás, kegyetlenség jól megfér egymás mellett. A regényszíntér gyakran a gyermek- és serdülőkor, a polgárháború utáni Spanyolország. Első regénye, a Los Abel (’Ábelék’), melyet tizenhét esztendősen írt, Ádám és Éva gyermekeinek bibliai története alapján, 1948-ban jelent meg, s a gyermek szemszögéből mutatja be a korszak életét. 1947-ben írta, de csak 1954-ben adták ki a díjazott Pequeño teatro című regényt, amely tartalmában és stílusában már az 50-es végének és a 60-as évek ragyogó elbeszéléseit vetíti előre: Los niños tontos (’Buta gyerekek’, 1958), Tres y un sueño (’Három meg egy álom’, 1961), Historias de Artámila (’Artámila történetei’, 1961), El río (’A folyó’, 1963), Algunos muchachos (’Egyes fiúk’, 1968), hogy csak a legfontosabb köteteit említsük.
A Los hijos muertos (’Halott gyermekek’, 1958) című regényben a halott vagy meg nem született gyermekek már a jelképek világába lépnek át. A Los mercaderes (’A kalmárok’, 1960-69) című trilógia központi témája pedig a háború lesz. A fájdalmak világában a gyermekkor mint az elvesztett ártatlanság mítosza jelenik meg. Egy álomvilág, amely a víztározó alatt elsüllyedt valós gyermekkori helyszín újrateremtése. Az elveszett paradicsom.
Ugyan 1949-ben írta, s a Nadal-díj várományosa is volt, a cenzúrán azonban mégsem tudott átmenni a következő regény, a Luciérnagas (’Fénybogarak’), mely majd csak 1955-ben jelenhet meg, és ezt követően, jelentős átdolgozás után, a kihagyatott részeket is visszaszőve, az 1993-as kiadásban nyeri el végleges változatát. Egy csapat fiatal, szinte még gyermek a regény főszereplője, akiket a polgárháború megfosztott mindenüktől, ami hajdani gyermeki világhoz tartozott. A helyszín Barcelona, ahol katonák és rosszul festett asszonyok, menekültek, koldusok, vertek tanyát, rejtőzködő emberek, akik a romok közt próbálják valahogy átvészelni a borzalmat, a reflektorok vakító fényét, a bombázásokat, az örökös fenyegetettségben múló várakozást. Ám a regény terén és idején túl azt látjuk, hogy a gyerekek hogyan élnek együtt félelemmel és halállal, hogyan akar még így is, még itt is élni a szerelem.
1971-ben megjelenik a Torre vigía (’Őrtorony’), s a kritika szinte egyöntetű lelkesedéssel fogadja a fejlődésregénynek is mondható művet, melyben szembeötlően sok az erőszak, az agresszivitás, miközben a jó és a rossz küzd egymással az örök csatában.
1996-ban megjelenik a nagyszabású, középkori történet, az Olvidado Rey Gudú (’Az elfelejtett Gudú király’), melyben a képzeletbeli Olar királyság napjai elevenednek meg, temérdek főszereplő sorsa alakul az egymásba át- és átszövődő epizódok során. Az írónő mesterművének tartott regényben háború, szerelem, becsvágy, kapzsiság, viszonzatlan szerelem, harag, bánat, erőszak, szex, barátság, halál, pusztítás, igazságtalanság, bosszú, gyengédség, kaland és legfőképpen kimeríthetetlen fantázia elegyedik egymással. Matute írásmódja rendkívül egyéni, eredeti: „mindig is bennem volt ez a regény, csak nem mertem megírni, mert féltem, hogy nem fogják megérteni. Ez az a könyv, ami együtt öregszik az emberrel, de nem az öregedés pejoratív, hanem a legszebb értelmében.”
Tizennégy év hallgatás után ismét egy középkorban játszódó regény, az Aranmanoth (2000), melynek főszereplője egy fiú, Lines urának a fia, aki azért küzd, hogy találjon a világon egy olyan helyet és időt, amelyhez nem tartozik teljes egészében. Anyja vízitündér volt, ő tehát csak félig ember, ezért élete másképpen zajlik, mint a többi földi halandóé. Sorsán keresztül látjuk, az élet nem csak abból áll, ami szabad szemmel megfigyelhető: a vágyak, az álmok időnként legalább olyan, ha nem nagyobb erővel bírnak, mint a valóság, amellyel elkerülhetetlenül szembe kell nézniük.
Újabb nyolcesztendős szünet után 2008 decemberében megjelenik a Paraíso inhabitado (’Lakatlan paradicsom’) című regény, egy fantáziadús, lázadó kislány története, amely a szerző szerint eddig a legtöbb önéletrajzi elemet magában hordozó regénye. A kislányt egyetlen felnőtt, az eldugott helyen lakó, független és szabad szellemiségű nagynénje érti igazán. Adriana élete akkor változik meg, amikor megismeri a Gravila nevű fiút, s egyszer nagyon közelről megtapasztalja a halált; de a gyermekkora nem vész el örökre, hiszen – ahogy a szerző mondja –, „a gyermekkor talán hosszabb az életnél. (…) Soha nem szakadtam el teljesen a gyermekkoromtól, és ezért drágán kell fizetni. Az ártatlanság luxus, nem engedheti meg magának az ember, pofonokkal iparkodnak felrázni belőle.”

Ana María Matute magyarul olvasható írásai:

Paulina (Ford. Csuday Csaba és Dezsényi Gyöngyi). Móra, 1975
Boldogság; A bűnbánó (Ford. Benczik Vilmos). In: A narancs a tél gyümölcse Nagyvilág, 2001