2009. január 23., péntek

Himnusz másképp: Apafiné Betlen Katalin

„Mondatai olykor tántorognak, a mondatrészek nem mindig illeszkednek egymáshoz, a tartalom gyakran egy helyben kavarog, de tüzes füstös dühöngésének megvan az ereje. Monumentális komponálás-módja, képeinek ősköltészeti primér különlegessége az ókori kínai Csu-ce gyűjtemény panaszdalaira emlékeztet: Csü Küan kiáltozott ily háborogva és követelve Huáj királyhoz, Csu ország urához, kegyvesztettségében kegyet remélve...


Apafiné Betlen Katalin a régi magyar költészet legnagyobbjai közé tartozik, Balassi Zrínyi mellé. Hogy lappanghatott ismeretlenül ennyi ideig?” – kérdezi Weöres Sándor Apafiné Betlen Katalin két versét idézve Három veréb hat szemmel antológiájában. Egyik versének néhány szakaszát idézzük:


II. Apafi Mihályné Betlen Katalin (1678-1725):
Bűneiből a Krisztushoz megtérni vágyó töredelmes lélek




[…]
Mint szarvasnak, úgy van ügyem,
Sebes is, szomjú is lelkem,
Szemeimet égre vetem,
Panaszimat miként kezdjem?

Ama régi nagy vadásznak
Nincs száma tüzes nyilának,
Kik szívemre el-bé hatnak,
És ott nagy sebeket hagynak.

Veti világ is hálóját,
Hintegeti bűn maszlagát,
Bétakarja fényes horgát,
Hogy felfűzzön, mint egy prédát.

Házi ellenségem a test,
Ő keserűt édessel fest,
Gonoszra friss, a jóra rest,
Gyűjti bűnét reggel, déllyest.

Noha ritka az ég alatt,
Mely sírhatna, olyan állat,
De a szarvas könnyet hullat,
Ha a méreg szívére hat.


Így van sorsa bús fejemnek,
Nincsen száma könnyeimnek,
Sebe s mérge bűneimnek
Szívemre már beértenek.

Titkon sírok, ne tudja más,
Lett két szemem két sós forrás,
Bűnöm mérge csíp mint darázs
Halált hozó ez a marás.

Vagy mint vízzel tellyes felleg
Nyárban mikor a nap meleg,
Ha mi essője lecsepeg,
Maga issza viszontag meg:

Úgy felissza szemem könnyét,
Mert ha nézem bűnöm könyvét,
Hol írva van óra, nap s hét,
Fél, a bíró ha számot vét.

Ha számot vét, ügyem elszáll;
Veled Uram perbe ki száll?
Vagyok csak mint törött nádszál,
Vagy nyárlevél, mely alig áll.
[…]


"Voltaképpen ős-pogány. Minden imája varázslat, ellenállhatatlan sodrású bűvölés-bájolás. Az ima szelleme, hogy feltárjuk és felajánljuk magunkat Istennek; a varázslaté, hogy a megfelelő igékkel megszerezzük magunknak, amit akarunk, függetlenül attól, hogy érdemesek vagyunk-e rá. Apafiné két nagy elégiája is, prózai és verses imái is: csupa ráolvasás, vajákossság. [...] Hadd ajánljam ezt a sámán-nőt a szövegkutatók figyelmébe..." - írja róla Weöres Sándor - s egykori ajánlatát csak ismételni tudjuk.

---

(Felhasznált kép - Mányoki Ádám (1673-1757): Előkelő hölgy arcképe - részlet (1715-1718 körül) forrás:mng.hu)

Nincsenek megjegyzések: