Himnusz másképp: Karay Ilona (1866-1881)

„Tizennyolc költemény, egy önéletrajzi és családi próza, meg a villámgyors búcsúlevél: eddig ennyi került elő Karay Ilona munkásságából; lehet, hogy több is előbukkan, de értékét tekintve ennyi is hibátlan oeuvre.” − írja róla Weöres Sándor. Nem haladunk időrendben, csak úgy kedvünk szerint: egy tizennégy évesen és két hónaposan „pisztolygolyónak szaladt” költőlány két versét idézzük.

Karay Ilona: NYUGODT VAGYOK…

Nyugodt vagyok, miként az ősz, Hideg, miként a tél, De ez csak látszat, mert szivem Forró, miként a dél. Valjon miért van lelkemen E fagyos nyugalom? − Lelkemnek kincse veszve van, Veszve a bizalom.

Miért lángol szivem? Azért, Mert Ki nem önthetem, Örömöm és búm mind beléd Zárva, szegény szivem! [11 éves kori vers, 1878]

NÉVROKONOMNAK

Tövisesek az élet útai, Véres marad a föld lábad nyomán; S mit látsz, egy hosszú fájdalom-sor az, Ha visszanézel élted alkonyán. Csak két virág él a tövis között, Mely nem hullajtja szerte szirmait Ha érinted, sőt tiszta illata Széppé teheti élted napjait. Szerelem s barátság e két virág! Az elsőhöz szavam nem adhatom! Nem állunk közel egymáshoz, s ilyen Távolról szívedet nem láthatom. A másik! Azt már jobban ismerem! − Vagy nem ismerős-e a tél s hava? − Erről hadd szóljon egy, bár idegen, De nyílt, őszintén érző szív szava. Kincset nyertél! Mert egy rokon kebel Jobb szívünknek, mint minden földi kincs. És koldus az, szivemre mondhatom, Kinek e világon ily kincse nincs.

Nem dicsérem előtted azt, kinek Szivedhez csatolá a Sors szivét, Elég az, hogy a istenség szeme Őbenne látja egy legszebb müvét! Szeresd őt! Szeresd szíved mélyiből! Ha valaki, ő megérdemli azt; S nemde, ha mélyen földben a gyökér, Virágot a tavasz csak úgy fakaszt. Tiszta legyen az érzelem-virág, Azért rejtsd mélyen szívedbe a tőt! Lehetne, s elküldeném szívemet, Hogy így két szívvel szerethessed őt! De elég már! Tövises útadon Jó nemtőd legyen két szent érzelem: Oldaladnál a barátnői szív, S boldogítson a tiszta szerelem. [1881]

Weöres Sándor kísérő soraiból: „A szenvedély, szomorúság, kétségbeesés, halálvágy ilyen erejű és hevű hangjára nem is tudok más példát, mint némelyik Beethoven-szonátát, a zeneszerző középső, patetikus korszakából. S ez a forró nosztalgia nem is szorult volna a korai öngyilkosság hitelesítő pecsétjére, a költőnő nyugodtan élhetett volna akár ötven vagy száz esztendeig, tragikuma akkor is ugyanolyan erejű és valóságú lenne, mint így, az otrombán pontos igazolással. […]
Írónő volt az anyja is, Karayné Nagy Mária − inkább bolondos, mint tehetséges. Ilona három idősebb testvére is: Lajos, Mária és Anna. Ennyi énekes egy házban! kidűl a fal. […]
Költeményei a múltszázadvégi szecesszió stílusjegyeit mutatják; jobban mondva, előlegezik. Mert hol volt még akkor Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő. Ez a lánygyermek még igazán élni se kezdett, máris megelőzte kortársait. Az se tagadható: tele van az akkor divatos melankólia sóhajtozásaival, könnyes vallomásaival, amiket ma már avatagnak érzünk; csakhogy őnála a szokványos boldogtalankodáson mindig átüt a mély és valódi fájdalom.”

Ha van megadó tragédia, a szeretett lény átadása egy másiknak, egy ismeretlennek, e sorokkal, az. Karay Ilona barátságajánló versének tisztaságvágya a tragikuma − olyan ember ajánlja a tőle telhető legtöbbet, aki „tűzhelyet, családot már végképp másoknak remél”, s maga írja alá halálos ítéletét, igazoló passzust ad vele a szenvedésnek – útra kész.

Hagyatéka Károlyi Amy gondozásában jelent meg.