"A századforduló öntudatos polgárainak nem kellett a bárók unokája. Így történt, hogy amikor végre Ady szellemi vezérségével és Ignotus irányításával megindult a Nyugat - még csak észre sem vették, hogy az ő legközvetlenebb elődjük az akkor már ötvennégy éves költőnő. Ettől kezdve végképpen nem volt jelen az irodalomban. És nem is háborgott ellene. Évtizedeken át visszavonultan élt a szabolcsi birtokon. A világ megfeledkezett róla, ő megfeledkezett a világról."
Czóbel Minka (1855-1947):A por
Repül a por az őszi táj felett, - Hamvas, kavargó, könnyű fellegek - Felkél a hazatérő nyáj nyomán Az utak széles, hosszú vonalán, Nagy csordák fehér sokasága benne, Mintha egy hadsereg dobogva menne. Most gyors, rövid mozgással által vágja A falu kondorszőrű disznónyája. Sötétebb színnel, simább mozdulattal A vidám, fürge ménes hazanyargal, Aztán libák fehér szárnnyal repesve, Gágogva. - Csak mindinkább száll az estve. Árnyékképekként már elvonultak mind, Csak por az úton, s néma csend megint. A láthatáron nyárfák koronája, Levélzetük égő világos sárga. Kék ég lapjáról élesen leválnak Finom metszésű izzó sárga ágak. Aranykévéket dob a por felébe Estsugarak hosszúra nyújtott vége. Csak száll a por arannyal áttört leple, Az őszi tájat hullámával fedve. | Hideg fénnyel keresztül csillan rajta Egy nádastó víztükre, színes partja. Szétszórt vályogkunyhók a nádas mellett S nyár folytán gazdagra vadult kis kertek: Nagy napraforgó lehajtott fejével, Zöld csodafa mesés levélzetével, Távol kelet varázslatos virága, Élesre rajzolva gyümölcse, ága, A szerb tövis, piros álkörmös-szárak Dúsan fejlődve egymás mellett állnak. Virágok ingadozva hajlanak: Bűvös színek a porfátyol alatt, Világos álom elmosódott képe: Arany-csillám a rózsaszínű égbe. Minden felszálló, elrepült parányba Az anyaföldnek egy-egy álma: Rég elvirult növényzetnek pora Elhamvadt nemzedékek tábora, Szétomlott sziklák foszlott törmeléke - Csak száll a por a finom esti légbe, S örökre egyesülve benne réved az elmúló - kifogyhatatlan élet. |
Czóbel Minka: Magános úton
Hiába szólok, nem felelhet senki,
Nem érti senki, senki meg szavam,
A rettentő, félelmes pusztaságon
Magam vagyok, egyedül, egymagam.
Ki távol áll, ki alantabb, ki feljebb,
De vélem egyik, egyik sem rokon,
Előre csak! fáradtan, összetörve,
Vad, tövises, magános utakon.
S te fenn az égben, Te Örök-magános,
Meghallod-e kiáltó gyermeked?
Vagy te is olyan magasan állsz felettem,
Hogy szavam soha meg nem értheted?
Hiába szólok, nem felelhet senki,
Nem érti senki, senki meg szavam,
A rettentő, félelmes pusztaságon
Magam vagyok, egyedül, egymagam.
Ki távol áll, ki alantabb, ki feljebb,
De vélem egyik, egyik sem rokon,
Előre csak! fáradtan, összetörve,
Vad, tövises, magános utakon.
S te fenn az égben, Te Örök-magános,
Meghallod-e kiáltó gyermeked?
Vagy te is olyan magasan állsz felettem,
Hogy szavam soha meg nem értheted?
Czóbel Minkáról
még több vers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése