Himnusz másképp: Horvát Heléna

1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, melynek célja a magyar kultúra értékeire fókuszálni – az ünnep apropója, hogy 1823-ban e napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Az eseményt országszerte és határainkon túl is számos rendezvénnyel ünneplik − mi sem szeretnénk kimaradni. Március 8-ig, a Nemzetközi Nőnapig − felvállalva a válogatás szubjektivitását − új sorozatot indítunk (napinő Nőnapig), melyben 46 napon át egy-egy részletet villantunk fel magyar alkotók írásaiból, verseiből. Elsőként Horvát Heléna versének egy részletét olvashatják.

„Búcsút vettem ez világnak ő vigasságátúl,
Keserűség elfordítá szívemet azoktúl,
Mert ez föld is sír alattam, hol járok ezentúl.

Ha testemben, én istenem, ezeket szenvedem,
Én lelkemben bizony hiszem hogy megkönnyebbedem,
Mert Istennek igéretit bizonnyal elhiszem.

Nu ez világ csak egyedűl énreám kiáltson,
Csak te szeress uram Isten, bár minden utáljon,
Mind ez világ énellenem az mit akar, szóljon.”

Horvát Heléna: Cantio Jucunda (részlet)
A szerző a XVI. század közepén élt, Weöres Sándor mutatja be a Három veréb hat szemmel antológiában. A vershez fűzött kommentár: „Cantio jucunda, gyönyörködtető ének. Fiatal özvegy panasza, ezentúl magának kell megkeresni a kenyérre, ruhára valót; vádolja magát házasságának gyümölcstelensége, gyermektelensége miatt, mégis, a rossznyelvű világgal szembeszegülve, Isten irgalmára támaszkodik. Életéről nem tudunk többet, mint amennyit énekében maga magáról elmond.” (i.m. 108. o.)