Csinszka - a rámenős múzsa

"Lázas, forró fejű éjszakák fia!... Igen, Géza, elmegyek magához, és akkor, amikor legszomorúbb, legelhagyatottabb lesz, meg fogom csókolni a lelkét. Megcsókolom mert kínozni akarom, mert meg akarom váltani, érti!" Bertuka nem nurse-nek készült. Különleges, sokra hivatott lénynek hitte magát, már csak világra jöttének drámája miatt is. Boncza Miklós képviselő, a zord atya saját édesnővérének törékeny leányát vette feleségül, bele is halt szegény pára a szülésbe. Az anyátlan felcseperedett Bertuka ereiben hamar zsibongani kezdett a wälsungi vér. - Rockenbauer Zoltán Csinszkáról írt könyvében a XX. századi múzsa új típusa, az aktív, a kezdeményező, a - mai szóval élve - igencsak rámenős múzsa képe sejlik fel. - Nyersbakó Irén beszámolója.

Rockenbauer Zoltán
A halandó múzsa - Ady özvegye, Babits szerelme, Márffy hitvese

Vérbeli vadász, aki trófeákra vágyott

Rockenbauer Zoltán 'A halandó múzsa - Ady özvegye, Babits szerelme, Márffy hitvese' c. könyvének a kéziratát mutatták be március 17-én az Alexandra könyvpalotában a Nyugati téren. A mű a múzsa egészen új, a köztudatban meghonosodott képtől teljesen eltérő alakját mutatja be Csinszka személyén keresztül. A szerző Csinszkát ebben a vonatkozásban Alma Mahlerhoz hasonlította, aki 'a huszadik század legnőbb nője. Ez volt a hivatása; nem háztartásbeli, hanem sokszoros feleség. Vérbeli vadász, aki trófeákra vágyott, és meg is szerezte őket. Gyűjteményének fő darabja három géniusz, három férj: Gustav Mahler zeneszerző, Walter Gropius, építész, a Bauhaus megalkotója, és Franz Werfel író. S a legfőbb mellékalak: Oskar Kokoschka, aki szintén a férjek csarnokába vágyakozott, ám csak örök szerető maradt. Pazar kollekció.' (Françoise Giroud)

A múzsának ez a XX. századi alakja már nem az ókor vagy a középkor elérhetetlen múzsája, akit a művész választ ki magának, s csupán a távolból imádja azért, hogy a bálványának ez a tudattalanul - de gondosan - felépített megközelíthetetlensége szabadítsa fel benne az alkotás energiáit. Itt már egy egészen más nő jelenik meg. A nő, aki tudatában van saját vonzerejének, s nem bízza a véletlenre, hogy végül egy művész rátalál-e. Gondosan építi fel a személyiségét s nem elégszik meg az imádat tárgya passzív szerepével. A tárgy szerepéből egy vérbő nő lép itt elő, aki ösztönös ügyességgel cserkészi be, egy macska simulékonyságával szelidíti magához, s egy férfi brutalitásával harcol azért a férfiért, akit méltónak tart arra, hogy az ő múzsai szerepének a tárgya legyen.

'Nagy bestia lakik ebben a nevelőintézeti kislányban',

érezte meg Léda ösztönösen már az első pillanatban, hogy kivel áll szemben, amikor Ady - csupán bosszantásból - megmutatta neki egyik ismeretlen rajongójának a levelét. A kis Berta ekkor még csak az első leveleit küldözgette kora költőóriásának, s szó se volt még itt semmiféle kapcsolatról. De Léda már akkor - abban a pár sorban - felismerte a későbbi vetélytárs erejét. S igaza lett. Ez az 'esernyőnyél elöl-hátul szexuális duzzanatokkal' - ahogyan epésen jegyezte meg - lett végül Ady özvegye. S Ady rég már csak egy emlék volt Léda számára, de azt, hogy valaki legyőzte, soha sem tudta feldolgozni, s még csak kiejteni is tilos volt előtte Csinszka nevét. Sőt. Még Léda férje - Diósi Ödön - is csak a győztes vetélytársat látta Csinszkában, aki elvette az ő feleségétől a szeretőjét. S jól mutatja azt, hogy még huszonkét év múlva is milyen elevenen élt a férjben a sértés, mikor Léda temetésén hátrább dobta felesége sírján Csinszka virágcsokrát.

Hogy megmutassa a rajzait,

kereste meg Csinszka Babitsot. Hogy mondana róluk véleményt. Egy költő. A rajzairól. Két hónappal férje, Ady temetése után. És Csinszka most mintha elvétette volna a célt. 'A szeretőm fiús, görög leány, / Lányos, török fiú, ki egykor élt' - utalt Karinthy Babits versparódiájában a Csinszka előtt is tornyosuló akadályra. De Csinszka ezt az erődöt is beveszi. Lépésről-lépésre. Babits először húzódozik. Köztudottan nem tudott bánni a nőkkel, s nem is volt igazán jó véleménnyel róluk. De Csinszka csak bombázza a leveleivel. Küldönccel küldi azokat, aki megvárja a költő válaszát, hogy Csinszka máris válaszolhasson azokra. Majd 1919-es kommün alatt gondoskodni próbál a költőről, s cukrot, élelmet szerez neki. Holott Babits jól eléldegél, nincs szüksége Csinszka szeretetcsomagjaira. De Csinszka kitartó. S végül - részsiker - négyesben találja magát egy erotikus együttléten a költővel, amit ma inkább orgiának mondanánk. De végül Babits nem vele, hanem Szabó Lőrinccel távozik az együttlétről, akihez lángoló homoerotikus, de plátói vonzalom fűzte. Csinszka ekkor taktikát vált. Szekszárdra utazik, s onnan küld levelet Babitsnak. S ez a távolság az, ami a költő érzelmeit fellobbantja, s a hűvös, tárgyilagos leveleit egyre bensőségesebb hangú üzenetek váltják fel. S bár Csinszka belemegy a játékba, s 'Csinszkafiú' aláírással szignózza a leveleit, de jól sejti már, hogy Babits mellett nem lesz belőle Múzsa. Mert ő nő. De azért folytatja a játékot, hogy a győzelem mámorában léphessen ki belőle. Megismerkedik a festő Márffy Ödönnel, s az ismerkedés híre hamar eljut Babitshoz. S Babits ekkor már szerelmes. És féltékeny. Csinszka pedig válaszul szakít. Babitssal.

'Feleségül mentem barátodhoz, Márffy Ödönhöz. Új gazdámmal nagyon meg vagyok elégedve',

forgatja meg a kést az ekkor már reménytelenül szerelmes Babitsban. Mert az események felgyorsultak. 1919-ben, két hónappal Ady halála után kezdte ostromolni Babitsot, s 1920 nyarán hozzámegy Márffyhoz. Babits pedig elkeseredett lépésre szánja el magát. Feleségül veszi rajongott szerelme, Szabó Lőrinc kedvesét, Török Sophiet, akit a költő átenged neki.

Kortársai véleménye szerint Babits azért is húzódozott Csinszkától, mert babonásan félt Ady Aki helyemre áll versének átkától. De az átok mégis beteljesült.

Átkozott legyen az,
Aki helyemre áll majd,
Ínyére méreg hulljon,
Két szeme megvakuljon.

Álljon le a szíve,
Süketen tétovázzon,
S ha tud majd asszonyt lelni
Ne tudja megölelni.

'Csinszka nem a saját verseiből él igazán, hanem azokban az örök poémákban él, melyek általa születtek akkor, amikor Ady már a halottak élén állott,'

írta Csinszkáról Reményik Sándor. Mert Csinszka révbe ért. Megtalálta a hivatása tárgyát. A művészt, akinek ő ihletet ad, s akit ő - ismét mai kifejezéssel élve - menedzselhet. Márffy Csinszkáról több mint ötven aktot festett - a korabeli anekdota szerint Csinszka valahányszor bevallotta neki egy félrelépését, ő lefestette. Mert bár Csinszka kiegyensúlyozott házasságban élt férjével, de továbbra is rajongással fordult más művészek felé is, mint Mikes Lajos szerkesztő, író felé, akivel csak egy kölcsönös pusziig jutottak el 'kapcsolatuk' hat hónapja alatt, ami Mikes halálával szakadt meg.

Csinszka gondoskodik a férjéről, menedzseli, vevőket szerez a képeire. S bár férje a festészet egyik jelentős alakja, Csinszka nem ájul el tőle, nem veszti el tárgyilagosságát, de a szarkazmusát sem a nagy művész oldalán, mikor néha oda-, odamondogat a barátainak a férjéről: 'Nem egy világrengető zseni, de megbecsül és nyugalmat ad'.

Mert Csinszka megtalálta az életjátszmáját. S profi módon játszotta végig.
Az alkoholista alkoholizál. Az író ír. Csinszka pedig megcsinálta Csinszkát.

És Márffy Ödönt.
Mellesleg.

Rockenbauer Zoltán: Csinszka lehunyt szemei
részlet

Az ő [Csinszka] serdülő képzeletét eredendően a Vér és arany misztikuma, a bűn illata izgatta. Még mielőtt Adynak írt volna, egy korban hozzáillőbb gyermekember, Tabéry Géza (később maga is író) szívét próbálta lángra lobbantani túlfűtött, bombasztikus leveleivel. "Lázas, forró fejű éjszakák fia!... Igen, Géza, elmegyek magához, és akkor, amikor legszomorúbb, legelhagyatottabb lesz, meg fogom csókolni a lelkét, a vadat, az érzékenyt, a mérges gázak tavát. Megcsókolom mert kínozni akarom, mert meg akarom váltani, érti!" Bertuka nem nurse-nek készült. Különleges, sokra hivatott lénynek hitte magát, már csak világra jöttének drámája miatt is. Boncza Miklós képviselő, a zord atya (Jókai-hős - mondta róla később Ady) saját édesnővérének törékeny leányát vette feleségül, bele is halt szegény pára a szülésbe. Az anyátlan felcseperedett Bertuka ereiben hamar zsibongani kezdett a wälsungi vér.

A nyughatatlan lányka Léda Adyjába szeretett bele, nem vitás, de Csinszka Adyját kapta férjül. Csinszka. Ellentétben a közhiedelemmel nem a költő találta ki számára e nevet, éppen fordítva történt. Ady egyszer (nem létező?) lengyel őseire hivatkozott - kedvenc közös foglalatosságuk volt az őskutatás -, ekkor kapta évődőn Bertától a "lengyel nemesi nevet". Csacsinszky. Csinszky, Csinszka - csilingelték egymásnak. Adynak nyilván sejtelme sem volt arról, hogy Boncza Miklós évtizedeken át titkon kitartott szeretőjének s tőle született törvénytelen leánygyermekének - tehát Csinszka féltestvérének - becsületes családi neve: Gurgacsinszky. (Sigmund Freud szép kis analízist kerekíthetett volna ebből a históriából, ha éppen arra jár.) Bármilyen volt is a valóságban Ady, Csinszka nagyon akarta az esküvőt. És a mátkasággal együtt négy teljes esztendőt - épp egy világháborúnyi időt - szolgált odaadóan a nemzet költője, az ő egyre nyomorultabb ura oldalán. Ez így volt teljes: egy rendkívüli házasélet színe-visszája. Mikor Tabéry Géza meglátogatta Csucsán az Ady-házaspárt, félrevonta a fiatalasszonyt: Boldog vagy? - kérdezte. Csinszka sietve felelt: "Nappal igen..."

"Figyeljetek rám, fiuk-lányok, / hadd testálom örökre rátok / a Csodát, mit szememmel láttam / kezemmel fogtam, simogattam, /szívét szívembe befogadtam..." - verselte Csinszka tizenhárom esztendővel Ady halála után, és a jó barát Hatvany nem állhatta meg szó nélkül: "Nos hát nem láttad, Csinszka - írta neki - (...) ha egészen őszinte volnál, meg kellene írnod, hogy urad számára egyre csak kavarnod kellett a vízzel kevert bort, hogy egy szörnyen beteg, szeszélyes, gyötrő embered volt, aki hol a részeg mámor, hol a fájdalom kábulatában támolygott melletted, vagy ami még keservesebb, naphosszat hevert az agyonfüstölt szobában az ágyon." Asszonyt próbáló feladat lehetett a "nemzet költőjének" hitvese lenni, de az özvegyének sem volt könnyű. A nagyszabású (és kaotikus) gyászszertartás után Csinszka kezdte nyűgnek érezni a szerepet, megpróbált hát a saját lábára állni. Tehetséget érzett magában, újra belekapott a rajzolásba. Le-lejárt Kernstokhoz, a szabadiskolába, és máris festőnek érezte magát, ideje volt szabadulni az özvegység terhétől is. Két hónap sem telt el az Ady-temetés óta, és megpróbálta becserkészni Babits Mihályt. Talán újra "a nagy költőre" vetette ki hálóját (az egyetlenre, ki méltó lehet a halott emlékéhez?), talán csak melegségre vágyott (épp a zárkózott Babitsnál?), talán valóban csak a rajzait akarta megmutatni (miként makacsul állította), ki tudja. Babits húzódozott, amúgy sem szívesen engedett senkit közel magához, "az Adyné" közeledése meg morálisan is feszélyezte. Ám Csinszka kitartó volt, és macskamód tudott hízelegni. "Maga fáj bennem, mert megbántott tegnap - írta szemrehányóan kapcsolatuk kezdetén. - (...) A gamineségemet kacérságnak vette, a diákos virágos hódolatomat udvarlásnak, a drága, őszinte, meg nem kapott anyaságok melegét adó, mindég piszkos gyerek kezemet (...) nem akarta látni, csak egy számítón puha asszony kéznek." Az épp világfájdalmas periódusát élő Babits arra is erőtlen volt, hogy nemet mondjon. Találkozgattak, leginkább leveleztek: furcsa szerelem szövődött. Az volt-e egyáltalán? Babits sejteti, hogy igen, bár így fogalmaz: "Olyan volt, mint egy drága kisfiú / és sohse lesz más, mint kisfiú, nékem. - / A nők rosszak, az élet iszonyú, / és minden felnőtt ellenségem." Csinszka pedig gyakran szignálta huncut kéjjel leveleit ekképpen: a Csinszkafiú. Akármint is volt, nem tartott sokáig. Alig volt hosszabb a kommün 133 napjánál. 1920-ban még leveleztek, majd Csinszka váratlan bejelentette, hogy hozzáment Márffy Ödönhöz, a festőhöz. Úgy tudom, többé nem írt "Mis"-nek.


Rockenbauer Zoltán

1960-ban Győrben született. Magyar—könyvtár szakot végzett a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, majd néprajz szakot Budapesten, az ELTE BTK-n. A Gorkij Könyvtárban és a Néprajzi Múzeumban dolgozott. Kutatási területe a szociálantropológia, a polinéz kultúra és mitológia. 1990-től országgyűlési képviselő, a külügyi bizottságban dolgozik. 1998-tól a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója. 2000. január 1-jétől a nemzeti kulturális örökség minisztere.