2008. december 11-én mutatják be a hazai mozik az Érzékeny pont című filmet, mely Alicia Erian Abroszfej című regényéből készült Alan Ball rendezésében, Aaron Eckhart (Travis Vuoso), Summer Bishil (Jasira Maroun), Toni Collette (Melina Hines) és Peter Macdissi (Rifat Maroun) főszereplésével. A regény most jelent meg magyar fordításban a Palatinus eXtrém sorozatban Szabó Helga fordításában. A szerzőről és a könyvről olvashatnak cikkünkben, valamint a regény első fejezetét is közöljük.A filmről a port.hu írja: „Jasira, a 13 éves arab-amerikai lány a kamaszok felnőtté válásának bonyolult és néha ijesztő labirintusából keresi a kiutat. A vonzó lány ébredő szexualitása nemcsak önmagában kelt zavaros érzelmeket, hanem a körülötte élő férfiakban is. Szülei elváltak, és az addig vele élő Jasirát, az anyja libanoni származású apjához küldi Texasba, amikor kiderül, hogy az élettársa szemet vetett a lányra. A NASA-nak dolgozó apa szigorú szellemben neveli a lányt, akit származása miatt az iskolában is folyamatosan gúnyolnak.” Jasira érzelmi támogatás nélkül éli életét, barátokra és elfogadásra vágyik: ezt, úgy érzi, "a szomszédjuktól, Mr. Vuosótól kapja meg, akinek a kisfiára iskola után vigyáz. A tapasztalatlan gyereklány nem ismeri fel a közöttük kialakuló intimitás veszélyét."
Egy kritika (Shannon McKenna: Towelhead) szerint Jasira magánya és szexuális ébredésének alakulása vezet egyfajta fixációhoz, melynek tárgya Mr. Vuoso, aki házas. Vuoso nem az egyetlen, aki akar valamit Jasirától: ő kapcsolatot tart fenn vele és szexuális igényeivel ostromolja. Az apja engedelmes lényt kíván nevelni belőle, az anyja jóváhagyást, megerősítést vár, barátja Thomas pedig szexuális bátorságát akarja felmérni vele.
Jasira egyetlen őszinte barátja az önzetlen Melina, egy első gyerekét váró szomszédasszony, aki oltalma alá veszi, s igyekszik megvédeni mind gyalázkodó apjától, mid Mr. Vuosotól. Jasira benne találja meg azt a törődést, amit a
családjában hiányolt: "Megvárta, míg bekapcsolom a biztonsági övet, mielőtt elindult, ez kedves volt tőle" mondja Jasira. "Apu mindig elindult, ha bekapcsolta a biztonsági övét, akkor is, ha az enyém még nem volt bekapcsolva. Ettől mindig azt éreztem, hogy igazából abban reménykedik, hogy előbb ér minket baleset, mintsem bekötném magam."
A mű kihívása a narrátort, a 13-éves hangot megtalálni, hogy egyensúlyban legyenek a politikai klímára vonatkozó közlések, ugyanakkor a gondolatok és a cselekedetek megfeleljenek egy 13 éves gondolatainak, cselekedeteinek. Erian irigylésre méltóan oldja ezt meg, s a Jasira szemével látott világ teremti meg a történet sűrű szövetét.
Jasira meglát dolgokat, de nem érti őket − s a lassan az olvasóban összeálló kép az, s az így keltett tehetetlenség-érzet ami a regény erejét adja. "Észrevettem, hogy Mrs. Vuosonak gyakorlatilag nincs is melle, és arra gondoltam, talán ezért akarja a férje megérinteni az enyémet."
Alicia Erian A szerelem brutális nyelve című novelláskötet szerzője, írásai a Playboy, a Zoetrope, a Nerve és a The Iowa Review hasábjain jelentek meg, ez az első regénye. A könyv, mely komoly témákról (történelemről, erőszakról, háborúról, családi klímáról) szól humorral, a Palatinus eXtrém sorozatban jelenik meg magyarul Szabó Helga fordításában.
Egy kritika (Shannon McKenna: Towelhead) szerint Jasira magánya és szexuális ébredésének alakulása vezet egyfajta fixációhoz, melynek tárgya Mr. Vuoso, aki házas. Vuoso nem az egyetlen, aki akar valamit Jasirától: ő kapcsolatot tart fenn vele és szexuális igényeivel ostromolja. Az apja engedelmes lényt kíván nevelni belőle, az anyja jóváhagyást, megerősítést vár, barátja Thomas pedig szexuális bátorságát akarja felmérni vele.
Jasira egyetlen őszinte barátja az önzetlen Melina, egy első gyerekét váró szomszédasszony, aki oltalma alá veszi, s igyekszik megvédeni mind gyalázkodó apjától, mid Mr. Vuosotól. Jasira benne találja meg azt a törődést, amit a
családjában hiányolt: "Megvárta, míg bekapcsolom a biztonsági övet, mielőtt elindult, ez kedves volt tőle" mondja Jasira. "Apu mindig elindult, ha bekapcsolta a biztonsági övét, akkor is, ha az enyém még nem volt bekapcsolva. Ettől mindig azt éreztem, hogy igazából abban reménykedik, hogy előbb ér minket baleset, mintsem bekötném magam."A mű kihívása a narrátort, a 13-éves hangot megtalálni, hogy egyensúlyban legyenek a politikai klímára vonatkozó közlések, ugyanakkor a gondolatok és a cselekedetek megfeleljenek egy 13 éves gondolatainak, cselekedeteinek. Erian irigylésre méltóan oldja ezt meg, s a Jasira szemével látott világ teremti meg a történet sűrű szövetét.
Jasira meglát dolgokat, de nem érti őket − s a lassan az olvasóban összeálló kép az, s az így keltett tehetetlenség-érzet ami a regény erejét adja. "Észrevettem, hogy Mrs. Vuosonak gyakorlatilag nincs is melle, és arra gondoltam, talán ezért akarja a férje megérinteni az enyémet."
Alicia Erian A szerelem brutális nyelve című novelláskötet szerzője, írásai a Playboy, a Zoetrope, a Nerve és a The Iowa Review hasábjain jelentek meg, ez az első regénye. A könyv, mely komoly témákról (történelemről, erőszakról, háborúról, családi klímáról) szól humorral, a Palatinus eXtrém sorozatban jelenik meg magyarul Szabó Helga fordításában.
Alicia Erian: Abroszfej
ELSŐ FEJEZET
ELSŐ FEJEZET
Anyám pasija belém esett, erre anyám elküldött Apuhoz, hogy lakjak inkább vele. Nem akartam Apuval élni.
Fura kiejtése volt, és Libanonból származott. Anyám az egyetemen ismerkedett meg vele, aztán összeházasodtak, jöttem én, majd elváltak, amikor ötéves voltam. Anyám azt mondta, azért, mert apám olcsójános volt és basáskodott. Mikor a szüleim szétmentek, nem borultam ki. Emlékeimben egy olyan Apu élt, aki pofozza az anyámat, ő meg erre lekapja apám szemüvegét, és cipője sarkával szilánkokra tapossa a földön. Nem tudom, min veszekedtek, de örültem, hogy apám ezentúl vaksi lesz.
Persze azért meg kellett látogatnom minden nyáron egy hónapra, amitől mindig nyomott lettem. Aztán mikor eljött a hazamenés ideje, visszatért a jókedvem.
Egyszerűen idegesítő volt Apuval lenni. Mindent egy bizonyos módon kellett nála csinálni, de azt csak ő tudta, hogyan. Többnyire moccanni se mertem. Egyszer kilöttyintettem egy kis gyümölcslevet az egyik keleti szőnyegre, mire ő közölte, hogy sosem fogok férjet találni magamnak.
Anyám pontosan tudta, hogy vagyok Apuval, mégis elküldött hozzá, mert rohadtul dühítette, hogy tetszem a pasijának. Megnyugtattam, hogy én nem érzek úgy Barry iránt, de azt felelte, nem ez a lényeg. Szememre vetette, hogy állandóan kidüllesztett cickóval mászkálok, és Barrynek nehéz ezt nem észrevennie. Ezzel tényleg nagyon megbántott, mert nem tehettem arról, milyen a cickóm. Barry figyelmét meg végképp nem kerestem.
Csak tizenhárom éves voltam.
A reptéren is azon agyaltam, miért parázott annyira az anyám. Soha nem tudtam volna lenyúlni tőle Barryt, még ha akartam volna se. Anyám tipikus ír nő volt, szép arcú,
aranyos, pisze orral. Amikor alapozót tett a szeme alá, csillogónak és derűsnek tűnt a tekintete. Órákon át tudtam volna fésülgetni fényes barna haját, ha hagyta volna.
Amikor bemondták a járatomat, elbőgtem magam.
Anyám azt mondta, nincs semmi baj, aztán kicsit hátba taszított, hogy induljak már a géphez. Mivel még mindig sírtam, egy utaskísérő segített megtalálni a helyemet, és a mellettem ülő férfi fogta a kezem, amíg felszálltunk.
Valószínűleg azt hitte, félek a repüléstől, pedig dehogy. Igazán és őszintén reméltem, hogy lezuhanunk.
Apu értem jött a houstoni reptérre. Magas és frissen borotvált volt, hullámos, ritkuló haját oldalra fésülte.
Mióta anyám ripityára törte a szemüvegét, kontaktlencsét hordott. Kezet rázott velem, amit még sosem tett azelőtt. – Meg se ölelsz? – kérdeztem, mire azt felelte: – Az én hazámban ez így szokás. – Majd megindult sietős léptekkel a reptéren keresztül, hogy alig bírtam követni.
Ahogy Apuval a csomagkiadónál vártunk, úgy éreztem, többé nincs családom. Nem nézett rám, és egy szót se szólt hozzám. Mindketten csak a bőröndömet lestük.
Amikor megjelent, Apu leemelte a futószalagról, majd talpra állította, hogy húzhassam. Kerekei voltak és fogója, de felborult, ha az ember túl gyorsan ment vele. Amikor viszont lelassítottam, Apu kezdett túl messzire kerülni tőlem. Végül felkapta, és maga vitte tovább.
Hosszú út vezetett Apu lakásáig, és én igyekeztem nem észrevenni a férfiklubok hirdetőtábláit végig az út mentén. Kínos volt látni azokat a nőket a kilátszó mellükkel.
Azon tűnődtem, vajon én is így néztem-e ki Barry szemében. Apu nem hozta szóba a táblákat, ami még zavaróbbá tette a jelenlétüket. Kezdtem úgy érezni, mintha ez is az én hibám lenne. Mintha minden szörnyű vagy mocskos dolog okozója én lennék. Anya nem beszélt Apunak a Barry-ügyemről, hanem azt mondta neki, szerinte túl gyorsan kamaszodom, és talán javamra válna a szigorúbb nevelés.
Aznap éjjel egy kinyitható fotelágyon aludtam apám dolgozószobájában. Volt rajta lepedő, de állandóan lecsúszott, és a bőröm odaragadt a műbőr kárpit hoz. Reggel apám az ajtóban állt, és madár módjára fütyörészett, hogy felébredjek. Pólóban és bugyiban mentem a reggelizőasztalhoz, erre pofon vágott, és elzavart, hogy vegyek fel tisztességes ruhát. Ez volt az első eset, hogy valaki megütött, naná, hogy elbőgtem magam. – Ezt miért kaptam?
– kérdeztem tőle, mire ő azt felelte, mostantól fogva másképp lesznek a dolgok.
Visszabújtam az ágyba, és még sírdogáltam egy kicsit.
a bookreporter interjúja a szerzővel (angol)
a fictionwriting interjúja a szerzővel (angol)
Fura kiejtése volt, és Libanonból származott. Anyám az egyetemen ismerkedett meg vele, aztán összeházasodtak, jöttem én, majd elváltak, amikor ötéves voltam. Anyám azt mondta, azért, mert apám olcsójános volt és basáskodott. Mikor a szüleim szétmentek, nem borultam ki. Emlékeimben egy olyan Apu élt, aki pofozza az anyámat, ő meg erre lekapja apám szemüvegét, és cipője sarkával szilánkokra tapossa a földön. Nem tudom, min veszekedtek, de örültem, hogy apám ezentúl vaksi lesz.
Persze azért meg kellett látogatnom minden nyáron egy hónapra, amitől mindig nyomott lettem. Aztán mikor eljött a hazamenés ideje, visszatért a jókedvem.
Egyszerűen idegesítő volt Apuval lenni. Mindent egy bizonyos módon kellett nála csinálni, de azt csak ő tudta, hogyan. Többnyire moccanni se mertem. Egyszer kilöttyintettem egy kis gyümölcslevet az egyik keleti szőnyegre, mire ő közölte, hogy sosem fogok férjet találni magamnak.
Anyám pontosan tudta, hogy vagyok Apuval, mégis elküldött hozzá, mert rohadtul dühítette, hogy tetszem a pasijának. Megnyugtattam, hogy én nem érzek úgy Barry iránt, de azt felelte, nem ez a lényeg. Szememre vetette, hogy állandóan kidüllesztett cickóval mászkálok, és Barrynek nehéz ezt nem észrevennie. Ezzel tényleg nagyon megbántott, mert nem tehettem arról, milyen a cickóm. Barry figyelmét meg végképp nem kerestem.
Csak tizenhárom éves voltam.
A reptéren is azon agyaltam, miért parázott annyira az anyám. Soha nem tudtam volna lenyúlni tőle Barryt, még ha akartam volna se. Anyám tipikus ír nő volt, szép arcú,
aranyos, pisze orral. Amikor alapozót tett a szeme alá, csillogónak és derűsnek tűnt a tekintete. Órákon át tudtam volna fésülgetni fényes barna haját, ha hagyta volna.Amikor bemondták a járatomat, elbőgtem magam.
Anyám azt mondta, nincs semmi baj, aztán kicsit hátba taszított, hogy induljak már a géphez. Mivel még mindig sírtam, egy utaskísérő segített megtalálni a helyemet, és a mellettem ülő férfi fogta a kezem, amíg felszálltunk.
Valószínűleg azt hitte, félek a repüléstől, pedig dehogy. Igazán és őszintén reméltem, hogy lezuhanunk.
Apu értem jött a houstoni reptérre. Magas és frissen borotvált volt, hullámos, ritkuló haját oldalra fésülte.
Mióta anyám ripityára törte a szemüvegét, kontaktlencsét hordott. Kezet rázott velem, amit még sosem tett azelőtt. – Meg se ölelsz? – kérdeztem, mire azt felelte: – Az én hazámban ez így szokás. – Majd megindult sietős léptekkel a reptéren keresztül, hogy alig bírtam követni.
Ahogy Apuval a csomagkiadónál vártunk, úgy éreztem, többé nincs családom. Nem nézett rám, és egy szót se szólt hozzám. Mindketten csak a bőröndömet lestük.
Amikor megjelent, Apu leemelte a futószalagról, majd talpra állította, hogy húzhassam. Kerekei voltak és fogója, de felborult, ha az ember túl gyorsan ment vele. Amikor viszont lelassítottam, Apu kezdett túl messzire kerülni tőlem. Végül felkapta, és maga vitte tovább.
Hosszú út vezetett Apu lakásáig, és én igyekeztem nem észrevenni a férfiklubok hirdetőtábláit végig az út mentén. Kínos volt látni azokat a nőket a kilátszó mellükkel.
Azon tűnődtem, vajon én is így néztem-e ki Barry szemében. Apu nem hozta szóba a táblákat, ami még zavaróbbá tette a jelenlétüket. Kezdtem úgy érezni, mintha ez is az én hibám lenne. Mintha minden szörnyű vagy mocskos dolog okozója én lennék. Anya nem beszélt Apunak a Barry-ügyemről, hanem azt mondta neki, szerinte túl gyorsan kamaszodom, és talán javamra válna a szigorúbb nevelés.
Aznap éjjel egy kinyitható fotelágyon aludtam apám dolgozószobájában. Volt rajta lepedő, de állandóan lecsúszott, és a bőröm odaragadt a műbőr kárpit hoz. Reggel apám az ajtóban állt, és madár módjára fütyörészett, hogy felébredjek. Pólóban és bugyiban mentem a reggelizőasztalhoz, erre pofon vágott, és elzavart, hogy vegyek fel tisztességes ruhát. Ez volt az első eset, hogy valaki megütött, naná, hogy elbőgtem magam. – Ezt miért kaptam?
– kérdeztem tőle, mire ő azt felelte, mostantól fogva másképp lesznek a dolgok.
Visszabújtam az ágyba, és még sírdogáltam egy kicsit.
a bookreporter interjúja a szerzővel (angol)
a fictionwriting interjúja a szerzővel (angol)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése