Ahol Fuentes szerint véget ér a világ... - Lévai Katalin: Varázskert

"A valóság-fantázia egymásba olvadása úgy törli el a közöttük feszülő ellentéteket, miként Lesznai hímzéseiben olvad egybe a háttér és az előtér. Ezen eltolt helyű én új, dichotómiáktól mentes értelmezői helyről érthető meg, narrációról, fokalizációról vagy szerzői szándékról a feloldódó személyiség miatt nem beszélhetünk. Dénes nem érti feleségét, nem érti ezt a világot, akkor gyógyul meg, mikor a másikhoz viszonyítva minden a helyére kerül, mikor kirakják a puzzle-t." - Vaga Bernadett írása Lévai Katalin Varázskert című regényéről.

Varga Bernadett: Ahol Fuentes szerint véget ér a világ... - Lévai Katalin: Varázskert

Az Alexandra Kiadó gondozásában nemrég megjelent Lévai-regény alig érthető meg feminista irodalomkritikai vizsgálódás nélkül. A nyelv játéktere eddig nem látott bravúrral tágul ki, a szavak szabad mozgása során egy idő után elveszünk a valós és a fantázia erdejében, összemosódik, hogy egy-egy érzékelés kivel, melyik világban (a Lévai általi „itt és most”-ban, a főhős regényében, a Varázskertben vagy magában a családi történetben) játszódik-e le. A helyszínek, a képek, a zenék, a fantáziavilág, a fények, a gondolatok, a valóság, a snittek, a szereplők, az idősíkok közötti szabad átjárás, a gyakori jelen-múlt cserélődése a valós-képzelt világban; egyszóval a határok többszörös megkérdőjeleződése én-fellazító- és kimozdító nyelviséget feltételez, és ezekre vonja szemünket.

A könyvben az egyik legerőteljesebb példa erre a következő: a főhős bemegy a kórházba férjéhez, Déneshez, mert a házvezetőnőt baleset érte. Beszáll a liftbe, Mirkó áll mellette, elmeséli apja kórházi halálát. A következő mondat:

„A nővérpultnál megcsörrent a telefon. Odanéztem.”(1)

Az olvasó hirtelen megzavarodik. Melyik kórház nővérpultjánál csörög a telefon, ki néz oda, és kinek a telefonja (valamelyik szereplőé, vagy a kórházé) csörög? A telefon hangja újabb, a filmekre jellemző vágással hozza vissza az olvasót a fantáziavilágból? A nyelvi játék a valóságot elválaszthatatlanul beleolvasztja a képzelet terébe, pár pillanatra sem a beszélőt nem tudjuk meghatározni, sem azt, kinek a szemén keresztül látjuk az eseményeket. Az én bizonytalanná válása eltolt értelmezői síkra kényszerít minket. A regényben, leplezetten vagy nyíltan, számos alkalommal hangsúlyt kap a kérdés: „És ki voltam én?”(2) Több helyütt izgalmas tükörjeleneteket olvashatunk, az egyik, amikor a feleség Dénest Renátával látja kijönni a moziból, hazamegy, belenéz a nagyanyai örökségként kapott hatalmas falitükörbe:

„Hosszan ívelt, vastag szemöldököm alól belemélyesztettem a tekintetem a tükörmásoméba. Óriási, kíváncsi szempár csillogott vissza rám. Félszeg mosoly suhant végig az arcomon, átrendezve a vonásaimat. Fellélegeztem. Végre megint igazi arcom lett, az, amelyet jól ismertem.” (3)

A nő valódi önmagát pillantja meg, csakis saját magán keresztül határozódik meg énje. Ő látja a tükörképet, vagy a tükörkép őt? Ismerjük-e az „igazi arcot”? Melyik én a valós?

Ugyanezen az oldalon az olvasó helye ismét elmozdul:

„Akinek szenvedélyes a lelke, az nem éri be a hétköznapi élet történéseivel, annak több kell, sokkal több. Van, akinek nagy térre van szüksége ahhoz, hogy éljen, én inkább a saját világomban létezem, amelynek az ajtaját olyan szélesre tárhatom, amilyenre akarom. Kiköltözöm, és vissza. Hol itt létezem, hol ott. Van egy nő és egy másik. Bár az is lehetséges, hogy most éppen egy sincs. Talán azért nem csapdosok tányérokat a földhöz, mert nem is létezem. Nincs már az a nő, aki toporzékoljon. Van valaki, aki nyugodtan ül a kanapén, de ő idegen. Ahogyan idegen az a férfi is, aki hazavár.”(4)

Akárcsak a regény egészében, ebben a részben is nagyon nehezen tudjuk megragadni a szubjektumot, van a nő, és egy másik. De lehet épp egyik sem.

Ugyanezt az én-dilemmát boncolgatja az Ariról való beszélgetés is:

„ - Tizennyolc éves, mit akarsz? Nem ülhet örökké a szoknyádon.
- Tizennyolc és fél… Tudod, furcsa, hogy megint ketten vagyunk.
- Nem inkább hárman? Na jössz?”(5)

Ki a harmadik? Mirkó vagy a másik női, általunk nem megragadható szubjektum? Vagy a kettő ugyanaz? Nincs rá bizonyos válaszunk.

Még hosszan idézhetném a példákat: hirtelen a gyermeki hang átcsap felnőttbe és vissza, pillanatok törtrészére nem tudjuk, épp ki kihez szól, ki kibe karol bele, mire vonatkozik mondanivalója, Lévai regényében vagy a regény novellájában járunk, milyen a viszonya a főhősnek novellája szereplőjéhez, és ezeknek Mirkó világához. Ki ír kit? Találunk-e közös vonatkoztatási pontot? Egyáltalán, miért keressük? Többszörös tükröződéseknek vagyunk tanúi. Az ok, amiért időről időre minél bonyolultabb és erősebb képiséggel veszik el értelmezésünk alól a talaj, az az, hogy minden alany-tárgy meghatározhatatlanságából adódó többértelmű jelenetben eddig nem ismert játékos nyelvi plusz látható. A mű külön érdekességeként kizárólag a főszereplő neve az, amelyet nem ismerünk, s e gesztus a személytelenséget fokozva a nő személye helyett annak csak a hangjára összpontosító hangsúlyeltolódást hoz létre.

A regény értő olvasatában nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kert folyamatosan visszatérő képeit. A Varázskert rendkívüli módon alkot hálót, és folytat párbeszédet Lesznai Anna korai lírájával és hímzéseivel. Lesznainál a kert szintén visszatérő gyermeki, a személyiséget feloldó szexuális én-metafora. Édenkertje és Lévai Varázskertje több ponton találkozik. Mindkét szerző alkot új szavakat, Lesznai például: „szerelemkenyér”, „vágymadár”, énálmodás”, „csókmadár”, „életvirág”, mesejószág”(6). Lévai szavai: „ördögangyal”, „varázskert”, „üvegfeleség”, „szalagmadár”, „selyemketrec”.

Lesznai Kezdetben volt a kert című regényéről így nyilatkozik:

„Ezer éve kezdtem egy regényt, nincs kész, megpróbáltam mindent belevinni, ez a baja. Szétfolyik. Én vagyok az egyetlen egysége.”(7)

Lévai művében is a regényen végigvonuló kertet kell megértenünk, mint a mű egyetlen egységét. Kérte Dénest, ne csak nézze, lássa is. Lesznai Egyszerű dal című versében ezt mondja:

„Hogy engem lássál, nézd meg kedves a kertet.”(8)

Az időből kilépő kert hangjai, illatai, összes érzékszervünket komolyan igénybe vevő érzékletei hol folyamatként lengik be, hol villanó képekként tűnnek fel a regény terében. A gyermekkori szerelem, a gyermeki játék és a szexualitás közös találkozási pontja a kert.

„Vad szeder és édes ringló ízét éreztem az ajkán, azokat az ízeket, amelyeket gyerekkorunkban együtt élveztünk nyári kirándulásaink alatt…”(9)

Lesznai minden alkotásában találunk meseelemeket, nála a mese, a gyermekkor a kerttel kapcsolódik össze, felnőttként ugyanez, de már a szexualitással is átszőtt kert van jelen:

„Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet.”(10) (Egyszerű dal)

„Egymásba mi pihenni tértünk.”(11) (A pillanatok nyoszolyáján)

„Mert áldott a szűz, ki számüzött, sejtő, bolyongott
S asszonnyá érve kedvese kertjébe ér.
Kedvese keblén ébred lelke magára,
Kedvese keblén ébred kertjére ő
…Kedvesem, kertem, egyek leszünk-e végre,
Teljesedettek minden kertek közül?”(12) (A kert III: De ha ismét…)

Lévainál az első lapokon először orrunkba költöző avokádóillatot végig érezzük, a nő több ízben a kert zörejeire kapja fel fejét, a „disszonáns hangokra” vagy a nesztelenségre, puha sötétségre, akkor is, amikor a házban van, s ezt szorosan összekapcsolódik gyermekkora érzéseivel.

„Mintha ág reccsent volna a kertben, talán valami mókus. Hanyatt feküdtem az ágyon, és vártam, hátha visszatér a zaj, de teljes volt a csönd. A pillanat elmúlt. Bebújtam a takaró alá, és nyomban elaludtam.”(13)

A kert zajai a szubjektumra vonatkoznak:

„Veszélyes feltárni azt, ami bennünk él.”(14)

„Talán a saját arcomat kellene fürkésznem, gondoltam. Neszt hallottam a kert felől, felkeltem, az ablakhoz léptem, és kitártam az ablakszárnyakat.”(15)

A Lélekutazás és Mirkó festménye által a kertélmény megsokszorozódva csúszik egymásba, „kusza, rejtélyes”, egymástól kevéssé elkülöníthető kert- és énképzetekké alakul.

Lesznai folyamatos női és gyermeki vágyódása a kertbe megalkotta a Hazavágyom hazúlról című verset, Lévainál ugyanilyen állandó vágyakozást láthatunk a megérkezésre, mely pillanatokra a Mirkóval való személyiséget feloldó szerelmi együttlétben manifesztálódik:

„Behunyom a szemem, belemerülök egy mély hullámba, amely a testem közepéből árad szét, és elborít a végtelen öröm és megérkezés boldogító érzése.”(16)

A könyv végén így szól Mirkó:

„-Ez még csak az indulás. A megérkezés még messze van.”(17)

A megérkezés szó az igekötő által válik nyomatékossá és jelentőségteljessé, ami az indulás szóból kimaradt („elindulás”).

A megérkezés a szubjektumhoz való eljutás, az írásban létrejövő valódi képmás, a más által meghatározott életforgatókönyv lerombolása.

„Választottam egy világot, amelyben élek, amely jól-rosszul, de működik, és választottam egy másikat, amelyik sodor magával, mint az ár egy sebes sodrású folyóban. Mindkettőre szükségem van, és előfordul, hogy egyiket sem tudom elviselni. És talán szükségem van egy harmadikra is, amely még nem született meg, de amelyben saját magamra ismerek majd, mindenféle külső segítség és befolyás nélkül. Ebben a hárompólusú univerzumban találom meg az igazi önmagam, érzem.”(18)



Lévai és Lesznai szubjektumai a kerten át hatolnak önmaguk gyökeréig:

„[…] vissza akarok jutni a gyökerekhez, ahhoz az önmagamhoz, aki egykor voltam, hogy elindulhassak újra, de egy másik úton.”(19)

„Hogy gyökeret vert Tebenned a lelkem
Én fölsikoltva önmagamra leltem.”(20) (Ébredés)

Lesznai az ófrancia mondában élő Meluzina alakot formálja madártestű tündérré (21) , a Varázskertben több helyen találkozunk madár-motívummal, Mirkó tündéremnek szólítja a nőt. Ez a mesék sajátos világát idézi.

Vezér Erzsébet monográfiájából tudjuk, Lesznai természetlátása okán eljutott a keleti filozófiához (22) , Lévai regénye is kiemeli egy ízben a kínai hagyományt mint egészet, hiánytalant. Máshol a hold fogyó-növő váltakozásaihoz hasonlatos a hiány, illetve ennek betöltése, tulajdonképpen az, mikor milyen mértékben jön létre a kert, önmaga. Íme egy rész, ahol a hiány csendjének megszólítása után vágyakozik:

„Valójában nem létező dolgokról írtam, hanem látomásról, hiányról, és féltem, nagyon féltem, hiábavaló vállalkozás elindulni a szavak mögött rejtőzködő kert keresésére, mert ilyen kert nem létezik. S a férfi, akinek a csend mélyéről kellene szólítania a lányt, vajon miféle varázslat? Létezik egyáltalán?”(23)

Zsadányi Edit Lesznai tízes évekbeli verseinek és hímzéseinek vizsgálatakor elsőként tereli a figyelmet az alany-tárgy alakzatain keresztül az objektum-szubjektum, olvasói helyek kijelölésére. Kimutatja, a ritmikusan ismételt, újraértelmezett kertmotívumok női szexualitásra és saját női nyelv létrehozására utalnak, az objektum és szubjektum egymásba olvadása során a személyiség elveszik, a szubjektumra vonatkozó ellentétek egybemosódnak, a határok instabillá válnak, nyelvileg visszatér a preödipális korszakba, ami az olvasó és a szöveg eddig megszokott helyét billenti ki. Lesznai Édenkertbe visszavágyó művészetét, elnémított női kommunikációnak felfogott, kint-bent kérdést feszegető hímzéseit egyértelmű párhuzamba hozza a derridai írással, és a logocentrikus nyelv alól kitörni szándékozó ecriture-rel. (24)

Lesznai így vall nyelvkereséséről:

„Keresem azt a versformát, mely a grammatikát és a logikát teljesen képbe, asszociációkba oldja. Összefüggéstelen szavak legyenek, melyek visszanyerik mágikus értelmüket, és vele együtt asszociációuszályukat.”(25)

És Lévai:

„De nem mondhatok le arról, hogy teljességében éljem az életet, hogy újra átélhessem a nők minden fájdalmát és gyönyörét, a szerelem szinte kibírhatatlan feszültségét, a zavart és a remegést, amit ébreszt bennem, a megállíthatatlan sodródást a másik felé, és hogy visszakerüljek az ősi világba, ahol mindezt értik. Ki kell szabadulnom a selyemketrecből, szét kell robbantanom a rácsokat.”(26)

Lesznai:

„Én Éden füves kertjét szeretem…
Engedd Uram, hogy hazamenjek.”(27)

Lévai:

„[…] képes vagyok-e még teremteni valamit a lelkemben, erőt, hitet, gondolatot, érzelmet, bármit. Istenem, hadd lássak tisztán.”(28)

Eddig leírt példáim Lévai esetében is Zsadányi Edit véleményét támasztják alá. A tükörjelenetek Lacan tükörstádiumára emlékeztetnek, melyik az a pillanat, amikor valós önmagát látja, és melyik az, mikor visszatér (visszatér-e?) a lacani tükörhöz? Lacannál a nyelv funkciója nem a kommunikáció, hanem „egy hely kijelölése a szubjektumnak, ahonnan beszélhet”.(29) Miként képes megszólalni a törlésre került hiány, az alany, aki hiányzásával létezik, csöndjével szólal meg? Ez a fajta meghatározhatatlan, szorongással teli én minden női írónál megfigyelhető, gyökerei a derridai dekonstrukcióból és - kettős írásból induló, ecriture feminine-ben keresendők. Újfajta szubjektumteremtéssel kerülünk tehát szembe, női, egyetemes, határokon átívelő problémára, a másiktól független önkimondás nehézségére hívva fel a figyelmet. A valóság-fantázia egymásba olvadása úgy törli el a közöttük feszülő ellentéteket, miként Lesznai hímzéseiben olvad egybe a háttér és az előtér. Ezen eltolt helyű én új, dichotómiáktól mentes értelmezői helyről érthető meg, narrációról, fokalizációról vagy szerzői szándékról a feloldódó személyiség miatt nem beszélhetünk. Dénes nem érti feleségét, nem érti ezt a világot, akkor gyógyul meg, mikor a másikhoz viszonyítva minden a helyére kerül, mikor kirakják a puzzle-t.
Zsadányi Lesznai-tanulmánya 9. lábjegyzetében fontos dologra hívja fel a figyelmet: Paul de Man szerint „az élettelen felruházása a beszéd képességével, tehát a hangadás arc adásával is jár”, mellyel Lesznai-Lévai kertjei szembemennek. „Kezdetben felkeltik a személyesség illúzióját, majd a lírai alany létmódja átalakul, metanarratív fikcióvá” válik. A kertekben ugyanis „ezer meg ezer pontról visszhangzik arc adása nélkül” a nő, így alakul ki az új szubjektum.(30)
Lesznai csodálatos Édenkertje a sorozatos bizonytalanságok miatt néhol Sárkánykertté változik. Tudja, nem hozható vissza a vágyott éden, én-kimondása itt-ott megbillen.
Lévai regényében gyönyörű szép képeket és színeket olvasunk, melyek következetesen és arányaiban is helyesen vonulnak végig a regényen. Iszonyú erős képiség, megkapó zenei-, illat- és színpaletta, nyelvi játék. Helyünket elveszítve leheletkönnyedséggel lépegethetünk a neszekkel, koppanásokkal, zörrenésekkel, rezzenésekkel teli megsokszorozódott kertekben, érezhetjük az illatokat, az érintés könnyedségét ujjunk begyén, a nedves fű csiklandozását talpunk alatt, érezzük a tárgyak különféle anyagát (márvány, selyem, kasmír), látjuk formájukat (négyszögletű, csíkos, ovális). A kert az otthon tárgyaiba is belekúszik (virágmintás kasmírkendő, öblös tál, eperillatú radír, faborítójú határidőnapló). A kertek szép fokozatosan mindennek a lényegét kitöltik, időt, tárgyat, hangot, embert is. Bent a kintben. Nem csak itt vagyunk, hanem ezzé válunk. A fentebb bemutatott példáknál ezek egy jeleneten belül legalább háromféle olvasattal bírnak, egy képen belül is többszörösen megerősítve a megfoghatatlan szubjektumot. A regény egyedülálló a hazai irodalomban. Eltörlődik az alkotás és a valóság határa. Megíródik a Kert. A szubjektum maga a meg nem határozható moraj, súly, forma, csönd, szín, fény, erő, ritmus, irány, lebegés, artikuláció nélküli hang, a puha, a beleolvadó, ő a kert, az ösztönös ős-játék. A tér beleszívódik és ő a térbe. Döntő kép, mikor Mirkó színes tollakkal festi a nő mezítelen testére a kert elemeit. Átszűri magán, kerítésként védi bőrével, majd úgy érzi, a teljes feloldódásért meg kell ölnie bőrét, hogy létrejöhessen és mindent betölthessen a kerítés nélküli kert, a női test írása, az ecriture.(31)

Varga Bernadett

---------------------

Jegyzetek:

1 LÉVAI Katalin, Varázskert, Pécs, Alexandra, 2008. 157.
2 LÉVAI, i.m., 35.
3 LÉVAI, i.m., 54.
4 LÉVAI, i.m., 53-54.
5 LÉVAI, i.m., 70.
6 VEZÉR, Erzsébet, Lesznai Anna élete, Bp., Kossuth, 1979. 42.
7 VEZÉR, i.m., 135.
8 LESZNAI Anna, Köd előttem, köd utánam – válogatott versek, Bp., Szépirodalmi, 1967. 73.
9 LÉVAI, i.m., 31.
10 LESZNAI, i.m., 73.
11 LESZNAI, i.m.,53.
12 LESZNAI, Dolgok öröme, 46.
13 LÉVAI, i.m., 49.
14 LÉVAI, i.m., 52.
15 LÉVAI, i.m., 56.
16 LÉVAI, i.m., 33.
17 LÉVAI, i.m., 245.
18 LÉVAI, i.m., 117-118.
19 LÉVAI, i.m., 241.
20 LESZNAI Anna, Köd előttem, köd utánam – válogatott versek, Bp., Szépirodalmi, 1967. 49.
21 VEZÉR, i.m., 53.
22 VEZÉR, i.m., 34.
23 LÉVAI, i.m., 130.
24 ZSADÁNYI Edit, A tű és a toll, Lesznai Anna hímzéseinek és verseinek tárgya, Irodalomtörténet 2006/1.
25 VEZÉR, i.m., 86.
26 LÉVAI, i.m., 229.
27 GERGELY, i.m., 22.
28 LÉVAI, i.m. 131.
29 WHRIGHT, Elisabeth, Modern pszichoanalitikus kritika, IN: JEFFERSON, Ann, ROBEY, David (szerk.), Bevezetés a modern pszichoanalitikus elméletbe – Összehasonlító áttekintés, Bp., Osiris, 2003. 178.
és JOHNSON, Barbara, A vonatkoztatási rendszer: Poe, Lacan, Derrida, IN: KIS Attila Atilla – KOVÁCS Sándor – ODORICS Ferenc (szerk.), Testes könyv, Szeged, II. Ictus és JATE Irodalomelméleti Csoport, 1997. 167.
30 ZSADÁNYI, i.m., 121. és 9. lábjegyzet
31 A mai magyar szakmai elit, úgy tűnik, még mindig nem nőtt fel kellőképpen a feminista irodalomkritikai beszédmód-értéshez. Az Élet és Irodalomban a könyvről Károlyi Csaba által jegyzett írás (Károlyi Csaba, „Nem tudhatod, mit érez egy nő” – Lévai Katalin: Varázskert, Élet és Irodalom, LII. évfolyam, 48. szám, 2008. november 28.) több mint szakmaiatlan. Károlyi nem csupán nem ismeri fel az egyértelmű Lesznai és egyéb intertextuális áthajlásokat és irreleváns szerzőket említ összehasonlításképpen, hanem ennél tovább megy. Legújabb irodalmi kánonunkból, valamint a dekonstrukcióból, Helen Cixous köréből, és a női írásból is megcsillantja olvasatlanságát, s mindezt megspékeli az alárendelő beszédmódot újratermelő mondataival. Azt sem látja, filozófiai alapjaiban miként fonódik össze Lévai „milyen a jó író” fejtegetése és Yeats: „Táncából a táncost: kitudhatod?” sora. Károlyi önkényesen teszi be a regényt a rossz lektűr kategóriájába - mely kategóriaalkotása felkészületlenségén alapszik.