2008. július 5., szombat

Szécsi Magda: Felhívás, ez+az!

"Sajnos a politikai nyugtalanságok begyűrűznek a gatyákba, ahol a nemzeti karakterek (beteges) dicséretének ritmusát fütykössel verik, fröcsögve zengik. Ez sima önbaszás nyílt színen, hiába nevezik menetelésnek a cigánypusztító gárda felkent papjai..." Szécsi Magda írónő úgy döntött, lenyiratja a haját, de nem dobja el magától jól táplált, selymes bőrű cigány testét, s kiáll a jogaiért.
Tartsunk vele!

Ha eleged van a Magyar Gárda romák, és melegek elleni kirohanásiból, KÉRLEK CSATLAKOZZ a „Tartsunk tükröt” nevű, általam kezdeményezett mozgalomhoz: tiltakozásul az aljasságok ellen vágasd le a hajad 1-2 centiméteresre és festesd be szőkére!! (A szőke nős viccek ellen is tiltakoztak már így, ami minden nőt megalázott, nem csak a szőkéket.). Az nem elég, hogy bezárkózol saját fájdalmadba. Mutasd is meg, hogy fáj! Én már megtettem...

*

A Magyar Gárda pszichéjéről szólva: tapasztalataim szerint kisebbrendűségi érzéssel van dolgunk. A kisebbrendűségi érzés, minden korban és időben könnyen átcsapott ellenségeskedésbe, gyűlölködésbe, és irigységbe. Ma sem történik más. Ne várjuk ki az új Auschwitz felépítését. Az elégetett emberi testek füstje, amúgy is káros lenne a környezetre, úgyhogy a zöldek és Sólyom László is csatlakozhatna a mozgalomhoz...

*

Soha nem volt kételyem az iránt, hogy magyar vagyok! Ez nem zárja ki azt, hogy egyben cigány is. Sokan bírunk több identitással Magyarországon, ebből az egyik totál biztos, hogy sért valakit, valahol. Mik vagyunk hát itt, a Kárpát-medencében?! Mik lehetünk? Közép-európaiak... mindannyian!

*

Hazánk társadalmi, gazdasági és kulturális térképére a szart nem a cigányok és a melegek kenik! Lényegi vonásunknak mégis a szart tartják... a büdös életbe!! A másság folyton ürügy lehet...

*

A cigányságról és a melegekről sokan és sokféleképpen gondolkodnak, de többnyire figyelmen kívül hagyják társadalmi helyzetünket és önértelmezésünket. Ezek nélkül persze hamis képet kapnak: nem ragadhatják meg a lényeget, csak a Molotov koktélos üveget. (Gyengébbek kedvéért: a lényeg megtalálása és megértése szellemi tevékenység. A Molotov koktélos üvegek hajnali, settenkedéses használata, fasiszta vezényszóra elkövetett szívizom gyakorlat, talán mert javítás alatt van a futógép a világ kurva nagy edzőtermében...)

*

JÓ HÍR: Az állatok világában minimális méretű az esélykülönbség!
ROSSZ HÍR: Az ember nem állat!

*

Nincs még egy ilyen ország a világon, ahol a másság és a kisebbség szexualitása közvetlen politikai erővé, vagy erőtlenséggé válhat...

*

Rendkívül szép arcú, zászlós fiú üvöltötte a minap a Döbrentei téren: „Isten úgyis megveri azokat a cigány buzikat!” Na, gondoltam helyben vagyunk! Isten cigány. Isten meleg. Hiszen a cigányokkal és a melegekkel is épp úgy riogatják az embereket, mint Istennel. Ha Isten utálná a cigányokat és a melegeket, akkor orgazmus közben csapná agyon őket, de nem teszi! Miért, nem?! Mert önmagát nem csapja agyon senki...

*

Sms töredék: „Ne süss tojást a melegek hátán! És ne csak azért ne, mert drága az olaj, hanem mert a meleg ember (vagy, ahogy te nevezed: buzi!), előbb volt, mint a tojás! Ha nem hiszed, kérdezz meg egy kendermagos tyúkot... kot... kot... kot... - M.”

*

Sajnos a politikai nyugtalanságok begyűrűznek a gatyákba, ahol a nemzeti karakterek (beteges) dicséretének ritmusát fütykössel verik, fröcsögve zengik. Ez sima önbaszás nyílt színen, hiába nevezik menetelésnek a cigánypusztító gárda felkent papjai...

*

Feleim! Hitlerrel álmodni nem egy életbiztosítás, én is majdnem szívbajt kaptam álmomban, még jó, hogy a szerelmem is velem volt, így megúsztam, hogy eldobjam azt a jól táplált, selymes bőrű cigány testemet. Hitler szerint (aki közben jól megtanult lovári, jiddis és magyar nyelven), Isten országában a képzelt jövő és a hozott múlt felől is értékelik a szexuális és szociális beállítódásokat pokolra jutás céljából, de eddig se homoszexuális, se cigány nem jutott pokolra, amitől hülyét kapott és saját farkába harapott. Alig vártam, hogy felébredjek! Ébredés előtt, ott hagytam neki egy mesekazettát, ami úgy kezdődik, hogy „Hamis történelmi elképzelések terjedése és meggyökeresedése felvilágosult időszakokban is lehetséges, mivel az emberek számára nem a történelem tényei a döntők, hanem az a kép, amit a tényekről az emberek magukban kialakítanak. Ezért kell az előítéleteket nagyon komolyan venni...”

*

Ha egy őszinte hülye lennék, azt írnám, hogy egyes magyarok mentalitása, már a gárda előtt is alkalmas volt arra, hogy a cigányokban rémületet keltsen... (hát, ja!!!)

2 megjegyzés:

bjela szila írta...

Kedves Magda ! Bár minden roma olyan lenne mint Ön ! Soha se lett volna Magyar Gárda . De sajnos mindegyik kormány elszúrta a dolgot , csak szavazónak kellenek . Menjen végig a Bp. VIII. Dankó u.-ban , mintha egy gettó rapper filmet nézne . Ha csak ötezer bünöző lenne köztük , akkor azokat kellene gatyába ráznia az államnak . Nem teszik . Elég volt ebből , szeretne sok átlagember biztonságban élni . Ezt Önök nagyban ellehetetlenítik . kár...

Névtelen írta...

Hát igen, ha valaki mutat nekem 1 azaz egy db gárdistát is, aki romát gyilkolt, vagy kezet emelt romára, vagy csak rossz szót szólt rá, akkor tulajdonképpen el kellene gondolkozni a dolgon.
Mert ugye roma az vert agyon ártatlan embert, követett el rablógyilkosságot, romák (ma is) tartanak rettegésben embereket, településeket, és a roma vezetők nem az ilyen "deviáns" romatársaikat próbálják meg jó útra téríteni, (akik minden romákkal kapcsolatos probléma okozói) hanem a Magyar Gárda ellen szerveznek roma tüntetéseket.
Biztos, hogy ez vezet el a megoldáshoz?
Nem lehet, hogy ha a roma vezetők ezeket a bűnöző elemeket kizárnák maguk közül, és nem testületileg védenék őket, hanem segítenének börtönbe juttatni, akkor normálisan tudna együttélni minden magyar állampolgár?
Önvédelemre mindenkinek joga van, romának is, nem romának is. Ha nem lenne mi ellen "önvédekezni" akkor nem lenne gárda sem.
És erre nem lehet azzal visszaszólni, hogy a romák a gárda ellen védekeznek, mert azok soha nem bántották őket! Ha valaki azt mondja, hogy bántották, az nem mond igazat! (ugye mindenki tudja ezt, aki ilyeneket mondogat? mert puha az orra az ilyeneknek)
És a melegeket sem bántották, minden ilyen irányú "félrebeszélés" (direkt nem mondtam csúsztatást) ellenére sem.