"...megmondják nekem, kit szeressek és kit ne, meg hogy hová akarjam majd dugni a faszom, mert az őszerintük úgy a helyes, majd a gyerekemnek, és az ő gyerekeinek is elő legyen írva, hogy mit gondoljanak helyesnek, és hogy az ember ne a szerelmét, hanem a mások gyűlöletét legyen kényszerű követni. Beleturkálni a másik nadrágjába, és megvizsgálni, nemzeti pántlikás péniszének működése megfelel-e a legújabb műmagyar rockopera követelményeinek. [...] Mit akarnak tőlem?" - Dányi Dániel írása tűzközelből.- Mocskos buzik!
- Mocskos idők, szeretnem kéne
- Szebb jövőt!
- A jövő itt van, és sose lesz vége...
A minap egy svédországi ismerősöm érdeklődött a magyarországi helyzetről. Javul-e, vagy romlik? - így aggodalommal a szélsőségekről, Gárdáról. Mennyivel más neki beszámolni az eseményekről, aki napról-hétről-hónapra nam látja-hallja ugyanazt. Minden csapból folyni ugyanazt a trutyit, hogy az ember szinte zsibbadtan belefásul, és úgy kell erőt venni magán, hogy érdeklődést és érzékenységet csiholjon elő, holott. Hol itt a jelentősége már, hogy buzik, cigányok, zsidók vagy kicsodák ellen acsarog ez a banda? Döbbenetemről kell majd írnom, hogy igazán jelentőségét vesztette akkor szombaton, milyen csoport jogaiért is indultunk el a Deák tértől az Andrássy úton (Avenue) végig.
Előtte volt alkalmam szót váltani néhány külföldről érkezővel, baráttal és idegennel egyaránt. Nem értették: az elmúlt évek békés örömparádéi mitől szorulnak masszív rendőrvédelemre? Mikor a Notting Hill Carnival alatt jó-jó, vannak elvétve bunyók, de az elképzelhetetlen volna, hogy csoportosan tiltakozzanak a feketék ellen. Erre annyit mondtam fejcsóválva, hogy idén semmiképp se hozzák el a gyereket (ő még csak pár hónapos, nehogy ilyen legyen az első parádé élménye). Egy másik, szerb illetőségű srác meg azt kérdezi, hol voltak ezek az arcok öt évvel ezelőtt, mikor legutóbb itt járt a Gay Pride-on? Mondtam neki, szerintem egy jó részük még iskolapadban. Marha trendi lett az elmúlt pár évben a szélsőjobbal cimborálni, biztos erre buknak a csajok, nyilván. Utóbbi megjegyzést magam is döbbenten konstatálom, hogy csak félig viccelve nyögtem be, sajnos. Szóval ilyesmik kavarognak a fejem, gyomrom körül, mikor itt leülök riportot írni Szabadország és Agyarország párhuzamos felvonulóiról.
Kerítés mögött vonulni, ez már ad egy alaphangot. Elöl megy valahol a zenét árasztó kamion, tompa utórezgései körül dübörögnek a rendőrteherautók, nagy basszuszörgés és rengeteg pöfögő füst. Rövidesen felszólalnak az ellenérdekelt szólamok is: Mocskos buzik! üvöltöznek, időnként skandálják. Toccsan a betonon a felénk hajított tojás, csattan a paradicsom, frusztrált gyalázatsaláta, és a bekiabálások, gyalázkodás, anyázás, köcsögözés. Rengeteg a rendőr, ránézésre annyian, mint a felvonulók. Idővel különös szimpátia ébred bennem, noha annyiszor láttam ellenségnek az egyenruhás karhatalmat, most feltűnően körültekintőek, minket védenek olyanoktól, akikkel valószínűleg hétről hétre, meccsről meccsre és balhéról balhéra kell farkasszemet nézniük hivatalból - szar meló lehet, szívből sajnálom, hogy ilyen méltatlan helyzetbe hoz minket a lincstömeg.
Kirajzolódik apránként a hőbörgésből az ellenségképük, amihez igazán nem tudok viszonyulni: a "mocskos buzi", aki "beteg", aki "kettéosztotta ezt az országot", sőt "népművészeti cserépedény". A figyelem kereszttüze lesújtó, az arcok pedig hol szívszorítóak, hol torzan gyűlölködők, vagy szimplán anonimitásba takarózók. Agyon akarnak ütni, és habozás nélkül megtennék itt és most, csak a büntetés rettenti el őket a gyiloktól. Próbálom tartani magam ahhoz, hogy ők is pont olyan emberek, mint mi. Hogy nagyon rossz lehet az, ennyire gyűlölni. Nem kell sok idő, hogy belássam: igen, ám az mégsem lehet kifogás.
Ezek a mélymagyar tudatú illetők, az Ellenérdekeltek akarnak nekünk, nekem morális példát mutatni. A Toi-Toiból kiszippantott szart freccsentve vízipisztolyokból, reánk. Fröcsögve, bebaszva, sörösüveget lóbáló gyűlölettáncban. Hogy megmondják nekem, kit szeressek és kit ne, meg hogy hová akarjam majd dugni a faszom, mert az őszerintük úgy a helyes, majd a gyerekemnek, és az ő gyerekeinek is elő legyen írva, hogy mit gondoljanak helyesnek, és hogy az ember ne a szerelmét, hanem a mások gyűlöletét legyen kényszerű követni. Beleturkálni a másik nadrágjába, és megvizsgálni, nemzeti pántlikás péniszének működése megfelel-e a legújabb műmagyar rockopera követelményeinek. Alázni, gyalázni, acsarogni, rácsot és öklöt rázni. Hogy nem múlt el az a történelminek beállított helyzet, amikor embertársat, ismerőst, rokont terelnének a halálmenetbe, a vesztőhelyre, vagy a Dunába lőni, magyar nemzetünk szebb jövőjéért. Mit akarnak tőlem?
azt a mocskos
zsidó
cigány
nigger
magyar
faszomat akarják
azt a mocskos
buzi
köcsög
beteg
magyar
véremet akarják
az övék is ez a
Szabadország -
a faszom nem
az csakis az
enyém nem
adom
nem hagyom
Végül aztán csak visszaordítottam arra az akárhanyadik mocskosbuzizásra:
- Én mocskos magyar vagyok!
(Képek, sorrendben: Gay Pride Day, New York City, 2006; Gay Pride Day, Sao Paolo, 2007; A melegházasság engedélyezésének ünnepe, Los Angeles, 2008)
*****
A szerzőről:
Dányi Dániel költő, műfordító, 1980-ban született. Angol és magyar nyelven ír és fordít. 2004-től jelennek meg angol versei a magyarországi Pilvax Magazine online, majd nyomtatott kiadása mellett a The Shop írországi folyóiratban, illetve saját blogján, a poetsnews-on.2008-ban „The Future Museum” címmel Nemes János zenésszel saját angol nyelvű verses előadással léptek föl, többek között az Europoetica fesztiválon a Ráday utcában.
Műfordítói munkáiról itt olvashatnak többet.
Bejegyzések
2 megjegyzés:
ÜSBASZÁL JELENTI
A magyar buzi ma
Üsbaszál, aki érett vágyai s változatos, de mégis keserédes tapasztalatai alapján elmondhatja magáról, hogy kellő rálátással rendelkezik a magyar homoszexuálisok viselt dolgait s jellemét illetően, az idei LMBT felvonulás színes forgatagában egy aprócska közjátékra figyelt fel. Ez az aprócska közjáték másoknak talán fel sem tűnt a vidám látványosság karneváli hangulatában, azonban Üsbaszál éles tekintetét nem kerülhette el. S bár ez az epizód Üsbaszálnak semmi újat nem mondott a magyar buzi személyiségjegyeit illetően, azonban most mégis megosztja azt fiatalabb, s az élet dolgaiban járatlanabb olvasóival. S teszi ezt azért, mert ez a történés oly kínzóan veti fel a kérdést, mi is az az annyira égető hiányosság a magyar buzi karakterében ma, ami oly sok ellenérzést fog még kiváltani életünk kíváncsi szemlélőiben.
Történt tehát, hogy Üsbaszál fiatalok egy kis csoportjára lett figyelmes, akik csak távolabbról követték a színes menetet, s szemükben ott égett a kívánás, de arcukra mégis a lemondás, a beteljesületlen vágy fájdalma ült ki. S mikor ez a kis csoport a menetet követve a román nagykövetség épülete elé ért, végképp erőt vehetett rajtuk a csüggedés, mert leszakadva a tömegtől fásultan a követség épülete elé vonultak, s ott helyezték el felhívásukat mintegy végképp lemondva arról, hogy a magyar melegek karjai között keressenek írt kínzó vágyaikra.
(a kép itt látható, kattints!)
S Üsbaszál látva az ómegát, a görög ábécé nagy 'Ó' betűjét, nem csupán a vágy sóhaját hallotta ki abból, s nem akadt meg O történetének kéjtől nedves nyílásánál, hanem túllépett mindezen. S mivel Üsbaszál nem csak a gyönyörszerzés művészetében járatos, de ismeri jól a szerelmi levelezések tikos nyelvtanát is, így egyből megértette ezeknek a komor feketébe öltözött fiúknak a fájdalmát.
'Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég' - mondta Jézus. S János, a szeretett tanítvány nyomban hozzá is tette: 'kezdetben vala az ige'. Azaz az alfa a kezdet, az ige, s egyben a száj, a száj nyílása is, amely ezt az igét kimondja. Az ómega pedig a vég, az a másik, izmos, végső nyílás, amely oly sok gyönyört tud magába fogadni.
S ez az ómega a képen egy országalmát fogad magába, ahol az alma nem csupán Aphrodité, a szerelem istennőjének az almája, vagy Ádám és Éva édes bűnének az almája, hanem maga a szétrobbanni készülő gránátalma, amely oly kifejezően jelképezi az anuszba behatoló hímtag magjának a bőségét.
De ezek a csalódott, a magyar buzikra oly dühös fiúk kétségbeesésükben szöveggel is odaírták mindezt, hogy azok is értsék vágyaik mibenlétét, akik a szerelmes üzenetek játékossága helyett inkább a verbalitás gyors, lényegre törő útját részesítik előnyben. Ott a 'magyar' szó, amely ősi nyelvünkben a magot, azaz magát a megtermékenyítő hímmagot jelenti, s ott az 'ellenállás' szó is, ami elődeink korában úgy hangzott, hogy 'elé állás', s jelentette azt az első lépést, amelyet aztán követ a második lépés, az előre hajlás, hogy így nyíljon meg a test kapuja a szerelem magvai előtt.
S kedves, az élet dolgaiban kevésbé járatos olvasóim, most gondolkodjatok el azon, hogy ezek az elkeseredett fiúk szerelmes üzenetüket miért a román követségen helyezték el? Képes üzenetükön a magvak sokaságát magába rejtő alma miért éppen Románia felől hatol be az ómega szerelemre vágyó, szűk gyűrűjébe? S vajon mi lehet az a fogyatékosság a jellemetekben, ami miatt ezek a fiúk annyira csalódtak bennetek, hogy bár először nektek ajánlották fel szerelemre éhes nyílásukat, most mégis egy idegen nép fiaitól várják az enyhülést.
Mert ez itt a kérdés.
http://magyarinfo.blog.hu/2008/07/19/valasz_lanyi_andrasnak_es_sok_mas_buzinak
Megjegyzés küldése