A pop királya – In memoriam Michael Jackson

Ez a lény világikon, angyal vagy ilyesmi,
magányos űrlény
és nagyon bonyolult önképpel, testképpel bíró ember,
leginkább transz lény,
amelyet nem mondott ki csak mutatott...

Hallottról csak jót… – tartja a mondás, és Michael Jackson búcsúztatói igyekeznek is betartani az íratlan szabályokat. A legendás popikon szemünk láttára lassan szentté avanzsál. Ha az életrajz sötét foltjait is sikerül kifehéríteni (gyerekmolesztálás, csúnyábban pedofília), ki tudja, mire viszi még Jackson. Nem mintha szüksége volna többre vinni. Ennyi leg-gel és rekorddal a háta mögött, hogy a mindenki fülében ott motoszkáló slágerekről - melyek Dés László szerint is jót tettek a könnyűzenének -, már ne is beszéljünk, réges-rég beírta magát a zenetörténetbe.

Nyugodjék békében, ha tud! Ha odaát nem zavarják örökké elégedetlen lelkét a földiek visszaélései, a neverlandi birtok bolhapiaccá silányítása, a meghiúsult koncertturné próbafelvételeinek piacra dobása, ésatöbbi, ésatöbbi. Aki ügyes, az most mind Jacksonnal üzletel. Megéri, rajongók milliárdjai gyászolják a sztárt, aki 2009. június 25-én, mindössze 51 esztendősen váratlan hirtelenséggel távozott az élők sorából.
A kis Michael 1958. augusztus 29-én az Indiana állambeli Garyben látta meg a napvilágot. A nyolc testvér közül tagadhatatlanul neki jutott a legfényesebb karrier s talán a legtöbb szenvedés is. Érzéketlen apjáról, akit végrendeletéből is kifelejtett, most aztán valóban sokat hallhattunk, olvashattunk a médiában, nem érdemes rá még több szót fecsérelni. Koncentráljunk inkább a Jackson 5 pöttöm énekesére, aki egy gyümölcsös láda magasából szórta éteri hangjait a hallgatóságra, sikereket sikerekre halmozva persze, mígnem pattanásos arcú, félénk kamaszból jóképű, ám visszahúzódó sráccá serdülve 1979-ben első önálló albumát, a feledhetetlen Off the wall-t, is piacra dobta. 1982-ben ezt követte a Thriller, minden idők legnagyobb példányszámban elkelt korongja, majd lassan az afrikai árvák megsegítését célzó We are the world is Jackson és Lionel Ritchie tollára szökött.

Aztán Jacko a Black or white-val, majd a Historyval tarolt. Nemcsak a zenei élet vérkeringését pezsdítette fel, korszakalkotó videóklipjeivel a filmeseknek is használható ötleteket adott. A szeretet nagykövete volt – ahogy azt a gyászszertartáson búcsúztató tiszteletes is megjegyezte, számlájára írva a rászorulók támogatásától az első sötétbőrű amerikai elnök megválasztásának érdeméig mindent. Szinte mindent.
A szentté avatás első lépcsője a legendagyártás, amit Michael életében még maga kezdett el. Most családján a sor, hogy folytatva a hagyományt, újabb legeket állítson fel. Nagyon úgy néz ki, sikerül is nekik. Legalábbis, ami a világ legnézettebb gyászszertartásának prezentálását illeti, máris győztek. Nekünk, magyaroknak az aranykoporsóról ugyan, ha nem is Tutankhamon, rögvest Móra Ferenc no és Gárdonyi meg Attila, Isten ostora ötlik eszünkbe. Utóbbinak sírásóiról Jordanes sem átallja megjegyezni, hogy akkurátusan lenyilazták őket, csakhogy senki se szerezhessen tudomást róla, voltaképp hol is nyugszik a nagy király. Persze Jackson esetében ez nem fordulhat elő… Bár ki tudja? Temetni, egyelőre nem temették.

Michael életútja olyan, mint a mesebeli szegénylegényé, aki sorsát kezébe véve messzi földre indul szerencsét próbálni. A klasszikus fabulát ugyan némiképp módosítja Peter Pan története, Jackónak így az a kegy is megadatik, hogy örök gyerekként ne kelljen szembenéznie a zord világ zord valóságaival. Nem színház, játszótér az egész világ, és benne sérült lelkű, fekete kisfiú mindenki. (A nyilazás és az aranykoporsó túl nagy fordulat, még egy ilyen csodakavarcs végén is túlzásnak hatna).

Hogy milyen transzcendeciában hihetett,
milyen ideológiák mozgatták, hitek és elvek,
tudás és érzések: honnan tudnánk?

Hogy magas rendű szépségre törekedett, ezt láttuk,
hogy kívül és belül egyaránt, ezt hittük.

Legtalálóbb elnevezése magyarul gyermeknyelvi:
Májkrém Jackson...
Kicsit ártatlan, kicsit kegyetlen, kicsit vicces...
és nem akarjuk, hogy fájjon...

Szó, mint száz, Jacksont lehetett szeretni, nem szeretni, érdemeit azonban lehetetlen elvitatni. Talán időbe telik, hosszú időbe, még teljesen letisztul a kép, míg a kiretusált életrajz minden puzzledarabkája a helyére kerül, míg lecsillapodnak a kedélyek. Ha lenyugszanak egyáltalán. Elvis után, megeshet Jackó lesz a második, akinek hasonmásai évről-évre összegyűlnek szellemet idézni. Tegyék, ha ez okoz örömöt. Ha a meg nem értett zsenit csak így tudják feltámasztani. Még mindig szebb módja ez az emlékezésnek, mint légből kapott, megmosolyogtató pletykákat terjeszteni, melyek Jackson halálhírét tagadják.

„Istennek jobban kellett” – hallottuk Steve Wondert a búcsúztatón, és ezzel aztán rajongó, antifun is kibékülhet, minden benne van. Távol álljon tőlem, hogy vészmadár legyek, a Los Angeles-i monstre procedúrát nézve, mégis felvetődött bennem a kérdés, vajh mi lesz Jacksonnal, ha egy újabb popikon, tételezzük fel Madonna, távozik az élők sorából? Egy rekorddal talán kevesebb, de trónusát, úgy hiszem, a jövőben sem lesz képes megingatni senki. De főként: kislánya szemében bizonyára mindig is ő marad a földkerekség legjobb édesapja!