Világírónők: Carmen Laforet

Az Irodalmi Centrifuga új sorozattal jelentkezik: célunk, hogy egyes országok nálunk kevéssé vagy egyáltalán nem ismert írónőit mutassuk be az olvasónak, s ha magyarul hozzáférhető, akkor írásaik részleteit is közöljük. Sorozatindításként Pávai Patak Márta mutatja be a spanyol nyelvterület tíz írónőjét - közülük elsőként Carmen Laforetről olvashatnak, akinek A semmi című regénye magyarul is megjelent a cikk írójának fordításában.

Pávai Patak Márta: Az élet peremvidékén
- Carmen Laforet (1921-2004)

„Barcelonában születtem, szeptember hatodikán délben. A székesegyházban kereszteltek meg. (...) Négyéves koromban a tereziánus nővérekhez kerültem, ahol barna egyenruhát és bodros főkötőt viseltünk. Nagyon jól éreztem magam az iskolában. Otthon mindig elmeséltem, milyen különös dolgok történtek ott velem. Az iskola olyan volt a szememben, mint az ezeregy éjszaka palotája. Egyszer édesanyám kézen fogott, és azt mondta, most elmegyünk a rendfőnöknőhöz, és megköszönjük neki, amiért így törődnek velem, megmutatják nekem ezt sok gyönyörűséges kincses barlangot, palotatermet, káprázatosabbnál káprázatosabb dolgokat. Rettenetes érzés fogott el az utcán, és bevallottam neki, hogy nem is igaz, az egészet csak kitaláltam. „Ilyesmit nem úgy kell elmesélni, mintha igaz volna, hanem mint egy mesét,” – mondta erre édesanyám. Nagyon megmaradt bennem. Ekkor még nem voltam egészen ötéves.”

A semmi című regényével robbant be 1944-ben a spanyol irodalomba az akkor alig huszonhárom esztendős kezdő író, Carmen Laforet, és rögtön el is vitte vele az első ízben odaítélt Nadal-díjat, amely azóta is az egyik legrangosabb irodalmi díj Spanyolországban. Még abban az évben három kiadást ért meg a regény, s a félénk, törékeny fiatal lány bátran állta a sarat az irodalmi élet színterén a nemzedéktárs férfiak mellett, mint a későbbi Nobel-díjas Camilo José Cela, a drámaíró Antonio Buero Vallejo vagy a ma már élő klasszikusnak számító Miguel Delibes. Friss, egyszerű, tiszta hangjával új színt hozott a 27-es nagy nemzedék zajos sikerei és a polgárháború léleknyomorító borzalmai után erősen ellaposodott spanyol irodalomba a Franco-rendszer sötét esztendői alatt, ahol a nőt leginkább családanyaként szerették látni.

Laforet sosem élvezte igazán a mindent elsöprő sikert, amit regényével aratott; ennek személyes és irodalmi okai is voltak. Előbbiek közt elsősorban az játszott szerepet, hogy az írónő kezdettől fogva kerülte a nyilvánosságot, nem akart mindenáron reflektorfényben tündökölni, inkább elvonult, mert alkotómunkájához fontosabbnak érezte az elszigeteltség nyugalmát, mint az örökös szereplést. Azonban hiába vonult el, hiába menekült a családjához, Carmen Laforet nem tudott megbirkózni a ránehezedő nyomással: A semmi megjelenése után rengeteget írt, novellát, publicisztikát, azonban mindenki az újabb nagy regényt várta tőle. Az írónő pedig annyira törekedett a tökéletességre, hogy még az első regényével sem igazán volt elégedett, s bármily furcsán hangozzék is, éretlennek, hibáktól hemzsegőnek találta azt a regényt, amelyről mindenki szuperlatívuszokban beszélt. Ezért alakult úgy az élete, hogy a továbbiakban tizenegy év alatt három regényt, hét kisregényt és néhány novellát írt csupán, ám átütő sikert egyikkel sem aratott. Mintha beteljesedett volna, amit 1945-ben dorgálásképpen a nagy pályatárs, Azorín tréfásan mondott neki: „Jaj, Carmen, Carmen Laforet! (…) Esküdjön meg, hogy többé nem tesz ilyet; saját nyugalmunk érdekében kérjük, nyilatkozzék; Carmen, maga jóságos, látom a mosolyából, a magam módján értelmezem: maga jóságos, és meg tudja érteni, mekkorát hibázott. S ha ne adj’isten, újból tollat ragadna, hogy regényt írjon, az ne olyan legyen, mint A semmi, vagyis egészen új regény, legyen az közönséges, unalmas, terjengős, mentes minden aprólékos, pontos megfigyeléstől, lélektani szövevénytől, ami gondolatot, érzést csalhat ki belőlünk. Csakis így enyhíthet első végzetes tévedésén. Csakis így mosolyoghatok én magára jóságosan, belátóan.”

1946-ban házasságot köt az újságíró és irodalomkritikus Manuel Cerezalesszal, és egymás után három lánya születik, Marta, Cristina és Silvia. 1951-ben a katolicizmus felé fordul egy lelki válság nyomán, azonban olyan mélységes szakadékot sejt meg a tiszta vallási tan és az egyház valós állapota között, hogy utána a súlyos kiábrándulást sem kerülheti el. 1952-ben megjelenik a La isla y los demonios (’A sziget és a szellemek’) című regénye és a La muerta (’A halott asszony’) című novelláskötete. Megszületik Manuel fia, majd La llamada (’A hívás’) címmel novelláskötet publikál, végül harmadik regénye is napvilágot lát La mujer nueva (’Az új asszony’) címmel. 1957-ben megszületik ötödik gyermeke, Agustín. 1963-ban jelenik meg a La insolación (’Napszúrás’) című regénye, amely a Tres pasos fuera del tiempo (’Három lépés kívül az időn’) címmel tervezett trilógia első darabjának készült. 1970-ben elválik férjétől, aztán már csak újságcikkeket ír, minden idejét a családjának szenteli. A nyolcvanas években előadássorozatot tart különféle amerikai egyetemeken, majd a kilencvenes évekre teljesen visszavonul az irodalmi életből, interjút sem ad, elzárkózik minden felkérés elől. 2003-ban Cristina lánya megszerkeszti kiadásra az emigrációban élő Ramón J. Senderrel folytatott levelezését.



2004. február 28-án Carmen Laforet egy otthon falai közt búcsúzik el a földi pályafutástól. Halála után néhány hónappal megjelenik az Al volver la esquina (’Amint a sarkon befordul’) című regénye, amely a régen tervezett trilógia második, kéziratban maradt darabja. Jaque mate (Sakk-matt) címmel jelent volna meg a harmadik kötet, amely sosem készült el. 2007-ben Carta a Don Juan (’Levél don Juannak’) címmel még egy posztumusz kötet jelenik meg, összegyűjtött novelláival.
Laforet halála után Európa-szerte újra felfedezik első regényét, amely minden idők egyik legnagyobb nemzetközi sikerét hozta a spanyol irodalom számára. Mert A semmiben párját ritkító erő lakozik. A fiatal lány, Andrea életének egy esztendejét nyomon követve pontos kép áll össze bennünk a negyvenes évek Barcelonájáról, a polgárháború után éledező országról, úgy, hogy közvetve szinte egyetlen szó sem esik a történeti háttérről.

„Mostantól fogva a nőírók regényeinek főszereplői – Andrea példáját követve – mernek majd lehangoltnak lenni, az élet peremvidékén élni, és az ő alakján keresztül gondolkodni; tudatában lesznek kivételességüknek, s tehetetlenséggel vegyes büszkeség érzésével tudják majd mindezt megélni. Olyan lányok lesznek, akiknek kevés a barátnőjük, s jobbára férfiakkal barátkoznak.” (Carmen Martín Gaite)

Carmen Laforet művei magyarul:

A semmi (Eredeti címe: Nada. Ford. Pávai Patak Márta). Patak Könyvek, 2006

Részlet a regényből

Bezeczky Gábor írása Carmen Laforet könyvéről