2007. augusztus 21., kedd

Bódis Kriszta: Hétesi napló, 2007. augusztus 20.

...Mari listája azért is volt kiváló, olyan, amilyet mi soha nem tudtunk volna készíteni, mert a következőkkel számolt: hétesi asszonyok főzési szokásai és tudása, izlésvilág, olcsóság, bőség, beoszthatóság, létszám.
Első élelmiszercsomag listája, 1 adagban: 1kg zsír, 3kg farhát, 1 doboz margarin, 1 rúd párizsi, 1 csomag (500gr) vegeta, 2kg liszt, két csomag száraztészta, egy csomag levestészta, 1 doboz konzerv bab, 1 csomag lencse vagy sárgaborsó, 5kg krumpli. - A Hétes telepen látrehozott alkotótáborról Bódis kriszta számol be ICA-nak.

...elsősorban Dodi józan érveire hallgatva (igazán csak intuitíve hallgatok rá, mert akkor beszélünk először) nem indulunk 20-án reggel, az ünneplések kellős közepébe, bezárt boltok elé, stb.

...az külön szám, ahogy mi délkörül, mint a heringek megérkezünk az adományokkal teletömött kocsinkkal a Cameofilm (a bonyolítás központja) irodájába.

...úgy beszéltük meg, hogy a gyűjtött holmit válogatjuk, rendszerezzük és tele pakoljuk a furgont, (ózdi megérkezéskor minden összeborulva, persze)

...most azt sem részletezem, hogyan koordináltam annyi különböző helyről és módon érkező (késő) embert, hogyan szerveztem le, hogy a város másik végéből Kati elhozza a kamerát, hogyan dolgoztam (nem dolgoztam) fel, hogy Francisco, akinek tapasztalataira mindig számítok, aki kimerült lelkemet újra tudja tölteni, s aki már az előkészítésben, sőt az együttgondolkodásban sem tudott velem lenni, most sem indul velünk, csak másnap este érkezik.

...talán a többi barátom lemorzsolódása is eszmbe jutott, akiknek sűrű és programdús életéhez végül már én sem tudtam alkalmazkodni, Beáé és Borié, akik (nem ők tehetnek róla) a hírekben viszont mindig kiemelten szerepeltek, bevallom ez is bosszantott már, mintha ez a program tőlük volna érdekes, mert hát persze az újságírók szerint tőlük, de elég kibírhatatlan volt a a média ostoba nyomulása és lustasága együtt, nekik már az a kevés is túl komplex volt, amiben összefoglaltam mondjuk a Bódis-módszert (ez meg biztos számtalan ismerős és ismeretlen csőrét piszkálta, pedig hívhatnám akárminek, és tényleg, akkor legyen akármi módszer, úgyis én találtam ki, ezen nyomorú kis országunk negatív lelkülete sem változtathat), s valóban, ha megemlítették is azonnal elegánsan átugrották, a hétesi modellprogramot úgyszintén képtelenek voltak pontosan idézni, nem beszélve arról, hogy mind azt akarta, azonnal adjak interjút, vagy azt, hogy lejöhessenek fényképezni, mint egy állatkertbe, hozzáteszem nagyon nagy tisztelet a kettő kivételnek, valamint azoknak, akik a lényegre és az eredményekre lesznek kíváncsiak, minden prekoncepció nélkül a továbbiakban.

...na valahogy mégis elindultunk, s külön truvájt igényel (máig, mert eléggé megterheli a családi kasszát), hogy Istvánnal lerobbantunk az úton, már közel a célhoz és visszakellett vontatni a kocsinkat (István három órát várt a trélerre, a kocsink teljesen használhatatlan, hatalmas viharban kászálódtak valahogyan haza, kissé beszámíthatatlan sofőrrel, halálfélelemben) míg nekem a furgon ideiglenes sofőrjének vonattal történő visszaindulását (István hozta volna eredetileg vissza) kellett a helyszínen (már Ózdon) megoldani, Dodi száguldott vele Miskolcra az utolsó vonathoz. aztán a szállás elfoglalása után Mariékhoz (Budai család a Hétesből) mentünk (már este 9 is lehetett), hogy megbeszéljük a másnapi tennivalókat.

...Mari összeállította a programba részt venni kívánó családok listáját, 45-en voltak, (előre bocsátom, hogy a program másnapján már 65 család, vagyis az összes hétesi lakos jelezte részvételi szándékát, és egyre többen együttműködését.)

...az alapproblémát (elsősorban elvit, amelyet a gyakorlati követett) az okozta, hogy az adományozás folyamatát alapvetően károsnak tartom (a világtörténelemben nem egyedül én), csakúgy, mint a kívülről befelé történő beavatkozást.

..(ld Bódis-módszer leírásában) a valóságos ellentmondáson az értelmiségi szkepszis nem feltétlenül segít, vagyis, ahogy Rodrigó megfogalmazta, éhes gyerekekkel nem lehet dolgozni (még játszani sem nagyon).

...azért, hogy az adományozás ne taszítsa a passzív kéregető és elégedetlenkedő infantilis pozíciójába a helyieket, minket pedig ne kényszerítsen a jótékonykodó pénzeszsákok lenyúlásra teremtett kellemetlen pozíciójába, hogy ne fosszuk meg a hétesieket (és általában az adományozottakat) méltóságuktól, autonómiájuktól jóindulatú adakozással, magunkat pedig a kölcsönösség lehetőségétől, arra gondoltam, hogy a programokon résztvevő gyerekeket látjuk el élelemmel, Barnáék azonban úgy ítélték, hogy kedvezőbb volna a program fogadtatása, ha a családoknak kétszer három napi főznivalót (osztanánk)biztosítanánk, és emellett kalkulálnánk a gyerekeknek szendvicset, gyümölcsöt, zöldséget és innivalót a programok alatt, amit az asszonyok közreműködésével a helyszínen készítenénk el, ezen kívül fölmerült, hogy jó volna főképpen gyerekruhát osztani, amit Pestről és Miskolcról nagy mennyiségben gyűjtöttünk is.

...mindazonáltal az osztás volt a program leggyengébb láncszeme, olyan izgatottságot és egyéb lelki mechanizmusokat indított el, amelyek szinte automatikusan kezdtek működni, és azonnal elmúltak, ahogy az osztás véget ért.

...a jelenség (egyébként számomra már elég ismerős módon) a következőképpen írható le: tolongás, elégedetlenség, verseny, szembehelyezkedés az osztókkal, az adományok kiosztása után pedig a hierarchikus helyzet indulatokkal történő kompenzálását minden esetben újra a barátságos és elégedett légkör visszaállása követi.

...ezen az estén Marival átnéztük a családok listáját és megbeszéltük, hogyan fog történni a vásárlás és a porciózás.

...Mari listája azért is volt kiváló, olyan, amilyet mi soha nem tudtunk volna készíteni, mert a következőkkel számolt: hétesi asszonyok főzési szokásai és tudása, izlésvilág, olcsóság, bőség, beoszthatóság, létszám.

Első élelmiszercsomag listája, 1 adagban: 1kg zsír, 3kg farhát, 1 doboz margarin, 1 rúd párizsi, 1 csomag (500gr) vegeta, 2kg liszt, két csomag száraztészta, egy csomag levestészta, 1 doboz konzerv bab, 1 csomag lencse vagy sárgaborsó, 5kg krumpli.

A gyerekeknek az első napra májkrémet, kenyeret, paprikát, almát és málnaszörpöt vettünk.

2007. augusztus 20., hétfő

Bódis Kriszta: Hétesi napló, 2007. augusztus 15 - 19.

„Rosszul tettem tehát, hogy nem olvasták az egész Bódis-módszert (kivéve Gyöngyit, és persze még sokakat, akik végül nem tudnak velünk jönni), hogy nem látták az Isten adósságát, sem a képeket a Hétesről, mert ezek talán mind segíthettek volna. Ezt gondolom most, hogy hallgatom, amiként félelmeikről beszélnek, és bár szóban már régen, mióta az egész ügyhöz szervezkedem, valójában mást sem teszek, mint a Bó-mó alapjait próbálom elmondani, de nincs lényegében tréning, sem elég kreatív team-találkozás.” – Bódis Kriszta a Hétes telepen valósítja meg a Bódis-módszert. Az egyhetes táborról folyamatosan beszámol – első bejegyzésében a módszerről és az előkészítő napokról.

Specifikus előzmények:
A Hétesben "ISTEN ADÓSSÁGA" címmel 1998-2000-ig forgatott dokumentumfilmemben Budai Barnabás hétesi családjának életén keresztül igyekeztem bemutatni egy mesterséges, ipari városban létrehozott roma telep totális lepusztulását. Azt az elmúlt tíz évben tetten érhető tendenciát, ahogy a gettóba telepítés tarthatatlanságát a többségi társadalom részéről a kiszorítás taktikája váltja fel. A filmet három évig forgattam, a családdal /két keresztgyerekemmel/, és a teleppel azóta is tevékeny kapcsolatban vagyok. Kemény vaj című regényem hőseinek egy részét róluk mintáztam.
Budai Barnabás és felesége Barna Mária központi szerepet kapnak a program kivitelezésében. 1998 óta járok rendszeresen a telepre, tartom az emberekkel a kapcsolatot és a telep problémáit számtalan akcióval, személyes közreműködéssel igyekeztünk orvosolni. A hétesiek sorsa ma már a felelősök tudatában és a köztudatban is benne van, tudomást kell vennünk róla. Az "adósságot" egymagam nehezen törlesztem, ehhez hívok újabb és újabb társakat. Mivel én "kívülről" már jól ismerem a Hétes törvényeit, az itt élők helyzetét, Barna pedig "belülről" ismeri mindezt, jól kiegészítjük egymást. Az önkéntesek közül többen ismerik a közösséget, és viszont, az újakat így már könnyebb bevezetni. A Hétesben emberhez méltatlan körülmények között nyomorognak az emberek, elsősorban ez teszi kilátástalanná a jövőjüket.

Mínusz egyedik nap:
Zsoltárok. 118. 1 - "Magasztaljátok az Urat, mert, jó, mert örökkévaló az ő kegyelme."

Nulladik nap:
Zsolt. 118.8 - "Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni"

Minden egyes "utam" előtt a végletekig nyüzsgöm-szakítom magam. Ezért jött jól az üzenet. Ember vagyok, jobb az Úrban bízni, mint magamban reménykedni.
Aztán átlépek. Egyszer csak.
Tudom, hogy meg fog történni. Nem tudom, hogyan történik, de eddig mindig megtörtént. Semmi sem sikerülne pusztán emberi korlátaim között. Akkor már nincs senki velem, vagy körülöttem. Mindent elengedek. Egyszer csak ott leszek megint, ahonnan jöttem. Ahol otthon vagyok. És az is nyilvánvaló, hogy erre nincsenek szavak. Nem szükséges, hogy legyenek. Halleluja van, meg ilyesmi...


2007. augusztus 17 – 18 – 19.

...háromszor megyek legalább Hétesbe, beszélni Barnával, hogy amit úgy konkrétan egy éve tervezek, azt most majd talán meg tudjuk csinálni, tábor, foglalkozások, aztán egyre szűkülnek a lehetőségek, egyre nő a bizonytalanság, azért Barnáék kitakarítják a területet, ahova a sátrakat szeretnénk állítani...

...stábértekezleten az idegösszeomlás szélén, szeretek mindenkit, nyugi, nyugi, csúcsformában vagyok, ha meghalok a hétesi alkotótábort akkor is meg kell csinálni, ezt megígértetem a hozzám közel állóknak, másnap és harmadnap délelőtt, Gyöngyi, Betti készülődés, nem tudom nekik átadni igazán, mit várjanak.

...semmi olyat nem akarok mesélni, amiről tudom, hogy beparáznak, és ami a távolságot növeli, vagy előítéleteket gerjeszt, semmit, amitől prekoncepcióik lesznek, úgyis lesznek, mert maga a felkészülés prekoncepciók tömege.

...alaphiba, amit elkövettem, (azon túl, hogy kritikusaim szerint túl komolyan veszem magam, s mi tagadás, igazuk lehet, bizonyos szempontból az sem mentségem, hogy komolyan veszek másokat is...hiszen őket is túl komolyan...) rosszul tettem tehát, hogy nem olvasták az egész Bódis-módszert (kivéve Gyöngyit, és persze még sokakat, akik végül nem tudnak velünk jönni), hogy nem látták az Isten adósságát, sem a képeket a Hétesről, mert ezek talán mind segíthettek volna. Ezt gondolom most, hogy hallgatom, amiként félelmeikről beszélnek, és bár szóban már régen, mióta az egész ügyhöz szervezkedem, valójában mást sem teszek, mint a Bó-mó alapjait próbálom elmondani, de nincs lényegében tréning, sem elég kreatív team-találkozás. Egyáltalán, a stáb gyakorlatilag az utolsó pillanatban áll össze, igaz barátokból és olyanokból, akikben intuitíve is megbízom, Dodi (valójában filmes forgatáshoz szokott sofőr és gyártási mindenes) ekkor még nyugtalanító kakukktojás, de legalábbis időzített bomba, ahogy egyébként bármelyik önkéntes, hiszen azt már azért sejtem, hogy ha egy feladja, borulhat a koncepció és a rendszer, bár a feladást itt elsősorban lelki értelemben gondolom.

...Turai Kati jókat kérdez, egészen embernek érzem magam, hogy képes vagyok válaszokat fogalmazni neki.

...egy táblára rajzolom a Hétest, a furgont, a sátrakat...

... ha valakiről kiderül, hogy rosszul mértem föl a hozzáállását, mert például az adott szituációban felsőbbrendűen vagy előítéletesen viselkedik, vagy eleve katasztrófaturizmusra-, esetleg túlélőtúrára van berendezkedve, vagy egzotikus programnak tekinti a munkánkat, mint olyasmit, amit kívülről lehet nézni valamiféle biztonságos pozícióból, ahova azonnal vissza is lehet húzódni, jól megfürödni és szaunázni utána, vagy a hátamon bemászva, tíz év munkát, szenvedélyt, barátságot, dilemmákat, utat megspórolva a saját egóját és összes műveit igyekszik gyarapítani, vagy egész egyszerűen és minden jóindulat mellett sem tud megbirkózni az ellentmondásos helyzetekkel úgy, hogy pozitív állapotba lendítse magát, vagyis képes legyen adni magából, képes legyen nagyfokú toleranciára, empátiára és nyitottságra, - nota bene - szeretetre… nos, akkor van baj.

...mindezek miatt veszélybe kerülhet az egész program, mivel azt is sejtettem (bár annyira nem, mint ahogy végül volt) hogy extrém módon igénybe leszünk véve, hogy egymás tréningezésére, az események csoportos feldolgozására nem lesz idő, illetve amennyi lesz, az kevésnek fog bizonyulni a feszített tempó miatt, amit a helyzet (pénzhiány, kevés támogató) és az én energiáim-vágyaim bizonyára diktálni fognak.

...ami talán a legnehezebb, ezeket a félelmeimet és a belőlük fakadó feszültséget valójában nem tudom megosztani senkivel egészen.

...bár Dettus kifejezetten és jólesően mellettem áll, én pedig a végtelenségig megbízom benne, mégsem önthetem rá egészében sem a szorongásaimat, sem feladatot nem tudok neki átadni, mert olyan kevés az idő, hogy egyszerűen kifutnánk belőle, ha el kellene valakinek magyaráznom a dolgokat.

...mert a szervezés, amit nem nekem kellett volna csinálni, a nyakamba zúdult és minden energiámat elvette a tartalmi munkától, ráadásul, akik úgy tűntek segítenek, negatív és kifejezetten akadályozó, vagy fásult, egyébként megtévesztő, egyszerre amorális és demoralizáló , vagy csak laza hozzáállásukkal fokozták a káoszt, kifejezetten akadályozták az értelmes és célratörő, vagyis hatékony előkészítő munkát.

...a pénzhiány megijesztett, és megkötötte a kezem, de az is, hogy úgy éreztem senki nincs mellettem abban, hogy ez a pénz meggondoltan legyen fölhasználva, úgyhogy nem maradt más, mint hogy én gondoltam meg, nagyon, százszor és újra és ezerszer.

2007. augusztus 14., kedd

Miről beszél Anonyma?

Anonyma-decentrifuga


Ideológiai hullák letakarítói vagyunk, döglött kasztkulturák bontói és újrahasznosítói! Erről beszél Anonyma. Minden regény egy tanfolyam: üzenet, amelyet más rendszerek küldenek közös többszörösünk működéséről.

A háború férfiválasz a monogámiára és monoteizmusra, a rettegve tisztelt férfiszabályok eltörlése és a gátlástalan életellenesség kötelezővé tétele.

Közös többszörösünk tudattalan férfiképe veszélyes, állatias, gusztustalan, durva és agresszív, nőgyűlölő. Személyes tudattalanunk ezt a sémát húzza elég sok férfira, akit ismerünk, de nem tudatosan, hanem csak jól gyaníthatóan. Ez a félelem-szülte fantom férfikép (az akciófilmeké, a horroré, a pornóé, a háborúé és a bulváré) a nőket megbénítja.

Közös többszörösünk ffi lényének viharos, megszenvedett kamaszodása (vagy kapuzárási pánikja?) ez az elfajult, ön- és közveszélyes, agresszív, felelőtlen szexualitású történelmi korszak, a két kanbuli százada, az izmusok, a modern és a posztmodern kora. Erről beszél Anonyma! Megerőszakolt nemzedékek százada.
A két világháborúban megbukott a férficivilizáció! Észre sem mertük venni 60 évig… még mindig nem takarítottuk el a romokat. Erről beszél Anonyma.

A nők nem voltak abban a helyzetben, hogy ők is elveszíthessék ártatlanságukat és hitelességüket. Nem koholhattak annyi ideológiát és nem követhettek el annyi jól szervezett bűncselekmény sorozatot saját magunk ellen, mint a férfiak. Ettől viszont jogos igényük van a kontrollra és a vétójogra. Nos, ez a feminizmus. És el se takarítottuk a hulladékot. Nyakig gázolunk benne.

Ez a civilizáció: paranoid-agresszív védekező-megelőző függelemkultusz! Gyarmatosította és kihasználta a Nőt és a Gyermeket. Ijesztette a nőket és a gyerekeket, akik megszenvedték a férfihormonokat, az elszabadult garázdálkodást. Erről beszél Anonyma!

Infláció = megszokás, beszürkülés, depresszió. Ilyen az ideológiák inflációja is, például az osztályharcé. Jusson csak eszünkbe, milyen eszelősen erős világmagyarázat volt. Igájába hajtotta a kábult óriást, Oroszországot, sőt, kétpólusúvá tette a világot − számomra túl hosszú időre. Világ farkasvakjai egyesüljetek! Néhány évtizede nem kap inspirációt, az általa terjesztett szemlélet és téma – az osztályharcé és az újraelosztásé – a kollektív tudás süllyedő része lett, mindenki tudja, mi az a komcsi, akkor is, ha nem ismeri Marxot. Ma döglött!

A férfiaknak meg kell érteniük, hogy kudarcot vallottak, és megrendült bennük a nők, az emberiség felének a bizalma. A férfiaknak meg kell érteniük, hogy félelmet okoznak! A nőknek pedig azt, hogy félnek.

És amikor már nem tudattalanul retteg egymástól a két nem, akkor eltűnődhetünk azon, melyik félelem hasznos és kreatív, melyik félelem kényszeres és bénító. Új feladat előtt az emberiség! „az egész emberi világ itt készül. Itt minden csupa rom…”

A megbukott férficivilizáció elleni per volt Nürnbergben. A férficivilizáció nem civil. Nagyon is militáris. Megőrült, beparázott, pszichésen lefagyott, érzelmileg tohonya, túlbiztosított. Érzéketlen. A férficivilizáció fő szervezőelve, inspirátora a pénz, Jézussal egyidős. Mára szintén veszélyesen irracionálissá módosult. Manifesztációi is egyre elvontabbak. Lassan elfogy a szerepe, nem lesznek kreatív hibái, hátramarad, mint az ükanyák, akit legtöbbünk már névről sem ismer. Más mérték lesz: például a média. A címlista-birtokosságok. A függőségek és a fogyasztás által programozott emberi piac – azaz a lelkek, alattvalók ÚJRAFELOSZTÁSA…

A múlt századtól napjainkig nagyjából ugyanolyan az irodalom, nálunk például sok esetben genetikusan is. Jelentőségét jórészt elveszítette, közös többszörösünk gondolkodását már kevéssé befolyásolja. Néhány száz ember családi lobbija, szűkös megélhetése. Magjára kopott mint a hold vagy az ősi bunkermaradvány Stonhenge, melyekről már nem tudjuk, mire is lettek volna jók.

Erről beszél Anonyma.


Gordon Agáta

2007. július 4., szerda

A kutya meg a kerítés

Buzikurva Petőfik a 2007-es melegfelvonuláson: Gordon Agáta élménybeszámolója egy Lévai Katalinnal folytatott "sétáról". Induljon a menet! Bátorság - nő a neved!

Induljon a menet! - hangzott épp a kamionról, amikor kiértem a Hősök terére, megpillantottam ünneplő sorstársaimat, rengeteg barátomat, ismerősömet és a hazatalálás boldog érzése fogott el.

Velünk vonul Lévai Katalin Eu-képviselő, tudtam meg ezt is, és megemeltem a kalapom. Nocsak. Politikus, akiben van kurázsi, szolidaritás és nem csak beszél?? Tudhattam volna blogjából, aminek ez a címe: Bátorság - nő a neved!

Spirituális eszmecserét folytattunk a menetben, mintha ez volna a legfontosabb itt és most: tisztázni mi a jó meg a rossz.
Én kisfiúkra vigyáztam egy hétig. Egy ötéves mindenben ellenséget keresett, a rosszat üldözte folyamatosan fakarddal-műanyagpisztollyal, komoly indulattal. Próbáltam kiábrándítani, és kreatív-együttműködő stratégiák felé terelni. Nincs rossz!! Csak jó és még jobb!! Nincs rossz. Csak szomszédunk, barátunk, ismerősünk. Nincs rossz, csak jó és még jobb! Szuggeráltam Sebestyént, és magam is elhittem, hogy csak a buta embernek van ellensége!

Ezen a ponton érkeztünk az Oktogonhoz. Vágjunk át, javasolta Lévai és a kanyart kihagyva a menet elejéhez jutottunk. Árpádsávok, mocskosbuzizók, dobálás a szemközti oldalról, a melegfolyam biztonsága az úttesten.

Egy ötéves kislány azt mondta neki tegnap, hogy A rossz nem győz! Válaszolta Lévai a történetemre.

Van rossz?? - kérdeztem csodálkozva, és visszacsatlakoztam a barátaimhoz, akikkel leszbikus hőseink és elődeink képeit mutattuk fel. Magányos hősnőket, akik soha nem szerepeltek a társukkal együtt nyilvánosan, mintaként, mint egy élhető életet élő meleg pár. Gobbi Hildát és Galgóczi Erzsébetet vittük egymás mellett Cilinnel, legjobb barátommal. Szeretem a hazámat! Gyertek velünk, testvérek! Kiabálta a megvetően köpködő nénike-különítmény felé.
Nők portréját vittük, mert szeretett hazánkban e pillanatban is három olyan ügy zajlik nagy nyilvánossággal, amelyben nőket járatnak le, hiteltelenítenek és megaláznak, a közösség védelme és szolidaritása nélkül.

Elkezdődött az, amit a tévében szoktunk látni. Az Oktogontól a Közraktárig arra a ritmusra léptem, hogy mocs-kos-buzi, mocs-kos-buzi, mocs-kos-buzi, közben meg voltam győződve róla, hogy nincs rossz. Csak mi vagyunk.
Füstbomba, lángok, a szomszédaimat eltalálták tojással, sárga csillagként viselik.
Egy lány mellettem dühbe jön, erőből a járdára hajítja a sörösdobozát. Azonnal érkezik rá három másik, keményen csattannak a flaszteron. Gyere ki, gyere ki - vicsorog egy bajszos izomagy, akit kiröhögök. Mért mennék? Most - évente egyszer pár órára - megélhetem, milyen a többséghez tartozni.
A többséghez tartoztam, a közösség oltalmazott.

Melegbarát Jobboldal felirattal vonultam, nem mintha jobb- vagy balsorsú lennék, hanem direkt nekik hoztam. Azt is vinnem kellett volna, hogy Jobbikbarát Melegek. Mindkettő képtelenség volt ezen a felvonuláson, egy paranoid és agresszív férfitudatú kistérségben.
Rokker fiú sodródott mellém. Azért lett rokker, hogy elnyomja a vágyait. Mindent a zenébe tett, ami lassan felszabadította, megérlelte. És most itt jön mellette egy rokkercsaj és köcsögözik. Vérzik a szíve. Ők egy testvériség tagjai.

Ideológiai és mentális szélsőségek vonultak, nagyon is szétválaszthatatlanul egymás mellett, mint a kutya meg a kerítés.

Szeretek vonulni. Szeretem, hogy együtt vagyunk, akik elfogadjuk egymást. Együtt travi sorstársainkkal, hiszen az emberi méltóságukért harcoló travik - buzikurva petőfik - emlékére rendezik világszerte a melegfelvonulásokat 69 óta. A szexualitás szabadságharcosai emlékére, akik női sorsot is vállalnak egy nőgyűlölőként sem utolsó közegben.
Együtt a fiús lányokkal és a lányos fiúkkal, akik új társadalmi nemi szerepeket és magatartásformákat keresnek, miközben együttműködnek a többséggel. Együtt azokkal, akiken kívülről semmi nem látszik ebből a sorsból, mégis vállalják és velünk vannak. Együtt azokkal, akik a gyerekeik, hozzátartozóik, barátaik, kollégáik miatt jöttek, és azokkal, akik szervezők, gondoskodók, a többiekre vigyázók, és azokkal, akik tudják, hogy mindannyiunknak van itt dolgunk.

A rossz nem győz! Az élet megállíthatatlan.

2007. április 27., péntek

2007. április 26. – Drozdik Orsolya & Fónyi Antónia

Drozdik Orsolya: Nőmagyar emigrációban. Az Irodalmi Centrifuga negyedik évadában, 2007. április 26-án Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége a képzőművész - nőtudatú elméletíró Drozdik Orsolya Transzparens volt.

Drozdik Orsolya Transzparens: Budapest – New York.
A test labirintusa – biológiai metaforák
Felderítő a férfiféltekén
Művészet és elmélet: ideológiatemető

„A modell azonos velem, én nem vagyok azonos a modellel.
A modell nem azonos velem, én azonos vagyok a modellel...”

Fónyi Antónia
Budapest-Párizs
A MERIMÉE - Intézmény
Az ISMERETLEN NŐ nézőpontja
Fónyi Antónia a hatvanas évek óta él Franciaországban, a Becsületrend Lovagja, Merimée-kutató, a francia akadémia tagja és a Merimée életmű gondozója. Prosper Merimée tevékeny életének minden részletét jól ismeri - meggyőződése szerint Merimée transznemű volt.

Drozdik Orsolyáról a Szalonban
Drozdik Orsolya az Ikertornyok katasztrófájáról

Drozdik Orsolya az ikertornyok katasztrófájáról (részlet)

Emlékszem a pompeji festményekről, hogy az ugró embernek vagy a szakadékba taszított rabszolgáknak előre homoruló kifli formája van, ahogy most és itt is a halálukba zuhanók fogyó holdformát utánoznak. A látványtól és a futástól a patakokban szakadó verejték könnyekkel keveredett. Énekelni szerettem volna, hogy együttérzésemet kifejezhessem, vagy talán imádkozni, de egy imára sem emlékeztem, miközben hangosan mondogattam, hogy azok ott emberek és azt a kifli formát kell keresni, hogy meg tudjuk különböztetni őket a többi kihulló törmeléktől, de mindenki csak felfelé nézett.

Nehezen írható le az az élmény, amit a reggel okozott nekünk, nekünk, akik New Yorkot annyira imádjuk. Egyfolytában a merényletet értelmezzük, hogy valahogy helyreállíthassuk egzisztenciális stabilitásunkat.
A nap normálisan kezdődött. Reggel 8-kor egy barátnőmmel beszélgettem, az ő 16. emeleti ablaka az ikertornyokra nyílik. Beszélgetés közben egyszer csak felsikoltott: „a repülő neki fog menni a toronynak, ha nem fordul jobbra vagy balra!” Majd hosszú szünet után azt kiabálta bele a telefonba, hogy lyuk van a toronyban. Műtermem 500 méternyire van a toronytól, és észak felé néz az ablakom, ezért a ház sarkáig szaladtam pizsamában és papucsban, hogy megnézzem a lyukat, amelyet a repülőgép ütött a WTC egyik tornyába. A füstölgő lyuk megdöbbentett, és visszaszaladtam a műterembe átöltözni és a fényképezőgépemért meg filmekért. A kiállításomra készültem, ezért 5 tekercs dia volt az asztalomon. Kettő belefért a nyári ruhám zsebébe, és azzal szaladtam, meg a 25 éves Nikonommal, hogy nézzem és lássam és lefotózzam, ami történt. Közben – míg délre szaladtam a torony irányába – a másik torony is kigyulladt. Semmit sem értettem. Nem féltem, csak vonzott az esemény. Egy pillanatra sem tudtam levenni a szememet a toronyról, csak szaladtam, néztem és fotóztam. Az esemény olyan mértékben varázsolt el, hogy semmi másra sem tudtam gondolni, semmi mást nem tudtam érezni, csak a torony égő látványát.
Gyönyörű volt, tragikus érzések szorongattak a torkomat. A repülőgép formájú lyukból lángok csaptak ki. Gyerekrajzokra gondoltam. Olyan volt, mintha ezt már láttam volna. A lyukból és annak környezetéből nemcsak a lángnyelvek és füst ömlött, hanem üveg- és fémdarabok hullottak ki. Egyszer csak az a félelmetes érzés fogott el, hogy a hulladék mellett emberek esnek ki vagy ugrálnak le. Igen! Igen! Azok csakis emberek lehetnek. Ott-ott – kiabáltam –, azok emberek! Motyogtam magamban és kiabáltam és egészen a torony lábáig szaladtam, és le akartam fotózni azt, hogy azok talán ott már emberek. Emlékszem a pompeji festményekről, hogy az ugró embernek vagy a szakadékba taszított rabszolgáknak előre homoruló kifli formája van, ahogy most és itt is a halálukba zuhanók fogyó holdformát utánoznak. A látványtól és a futástól a patakokban szakadó verejték könnyekkel keveredett. Énekelni szerettem volna, hogy együttérzésemet kifejezhessem, vagy talán imádkozni, de egy imára sem emlékeztem, miközben hangosan mondogattam, hogy azok ott emberek és azt a kifli formát kell keresni, hogy meg tudjuk különböztetni őket a többi kihulló törmeléktől, de mindenki csak felfelé nézett. Éreztem, amint félrelöknek a rohanó üzletemberek, akik megpróbálnak áttörni a bámulók gyűrűjén, és rohannak a Hudson folyó melletti sétány felé, de mindez csak egy átfutó kép volt, mert a halálukba zuhanó emberek látványa teljesen megbénított.
Majd azon kezdtem gondolkodni, hogy miért van az, hogy egyesek elfutnak a veszélyesnek tartott terepről, míg mások csak bámulnak, és nem tudnak mást csinálni, mint nézni. Átfutott az emlékezetemen, hogy amikor a Tramp felhőkarcolóját építették, akkor egy márványdarab lezuhant a magasból, és az 5. Avenue másik oldalán sétáló táncos megbabonázva a lehulló márványkő irányába szaladt, és épp akkor ért oda, amikor a márvány földet ért, és a táncos halálát lelte a kő alatt. De mégsem éreztem félelmet vagy menekülési vágyat, csak néztem és fotóztam. A pillanatot akartam megörökíteni, a félelmet és a megdöbbenést és a minden eddigit felülmúló megrázkódtatást, amelyet New York-ban létezésem okozott nekem.
Láttam és láttatni akartam. Sem azt nem értettem, amit láttam, sem azt, hogy nekem miért olyan fontos ezt megörökíteni, sem azt, hogy mindez miért történik. Meg arra is gondoltam, amit a New York Times egyik keddi tudományos mellékletében olvastam: azok, akik Guatemalában láttak a félelmetes vérengzéseket, megvakultak, és mégsem csukták be a szemüket, csak néztek...

Drozdik Orsolyáról bővebben olvashatnak a SZALON rovatban.

2007. április 26., csütörtök

Drozdik Orshi / Drozdik Orsolya

1970-től 77-ig járt a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. 1974-től 77-ig ugyanitt a grafika szak mesterképzőjére járt. A világ majd' minden táján kiállították képeit, egyéni és csoportos kiállításokból több százat tud maga mögött. Számos képzőművészeti egyetemen tanított Budapesttől New Yorkon át Thaiföldig.

Bacsó Péter szerint Drozdik Orsolya művei kísérletek arra, hogy láthatóvá tegyék a testi megmutatkozás sokértelműségét, s azt, ahogy egy (művész)nő lát.

A Guerilla Girls nevű képzőművész-csapatról egy barátnőmtől hallottam először, két évvel ezelőtt, Drozdik Orshi Ludwig Múzeum-beli kiállítása után. Azt mondta, hogy ha jól tudja, Drozdik Orshi tagja egy Gerillalányok nevű csapatnak New Yorkban, de legalábbis "köze van hozzájuk". Persze ezt nem lehet biztosan tudni, tette hozzá, mert a csoport tagjai nem hozzák nyilvánosságra kilétüket.
Csak annyi tudható róluk, hogy nők, művészek és művészettörténészek, vagyis olyan szakmákban működnek, ahol a férfiaknak kedveznek a hatalmi és pénzügyi viszonyok - viszont nagyon csípős és szellemes akcióikkal válaszra serkentik a képzőművészeti intézményeket.


És magáért beszél az a plakát, amelyiken a Gerillalányok elmagyarázzák, miért jó női művésznek lenni:
"Nem érzed úgy, hogy a siker túl nagy nyomást gyakorol rád és a munkádra.
Nem kell férfiakkal együtt szerepelned a kiállításokon.
Nem érzed bezártnak magad a művészeti világban, hiszen négy helyen is dolgozol szabadúszóként.
Tudhatod, hogy a karriered felívelhet, ha betöltöd a nyolcvanat.
Biztos lehetsz benne, hogy bármit csinálsz, azt mondják rá, hogy nőies.
Nem érzed úgy, hogy megragadtál a teljes állásban való tanításnál.
Láthatod, ahogyan az ötleteid tovább élnek mások munkáiban.
Választhatsz a karrier és az anyaság között.
Nem kell nagy szivarral a szádban fuldokolnod, vagy olasz öltönyben festegetned.
Több időd marad a munkára, amikor a párod ejt egy fiatalabb nő miatt.
Belekerülhetsz a művészettörténeti könyvek sokadik javított kiadásába.
Nem kell zavarba jönnöd, mert zseninek neveznek.
A képed megjelenik a művészeti magazinokban, ha gorillamaszkot viselsz."

Kötete: Individuális mitológia – Konceptuálistól a posztmodernig (Gondolat, Budapest, 2006)
A közölt kép Az Én fabrikálása-sorozat Medikai erotika című részének egyik darabja.

2007. április 26-án volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

Drozdik Orsolyáról bővebben a honlapján
Drozdik Orsolya az ikertornyok katasztrófájáról a KÖNYVTÁR-ban

2007. március 8., csütörtök

Fábián Évi

Fotográfus - nőket gyűjt, analóg technikával, Magyarországon.

Egy idézet, mely jellemzi, bár kicsit elferdítve: Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyar nőkről.
Nos, ő nem feledkezik meg. Nők magyarországon című kötete női portrégaléria: Gordon Agáta és Heves Andrea szövegeivel kísérve nyolcvannyolc nő portréját adta közre.
Szabadúszó fotográfusként portrékat és úti bezsámolókat készít: Ázsia, Észak- és Dél-Amerika, Oroszország, Mongólia és Európa is megelevenedik képein. Digitális technikával készült képei számos internetes magazinban megjelentek már. Női portréit azonban nem ezzel a technikával készítette.
Tiszteli a rituálét: az analóg fényképészet hagyománya segítette közelebb portréi alanyaihoz.
Fábián Évi honlapja

2007. február 9., péntek

Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve

A hullócsillag éve – A regresszió fekete doboza. A regény tanulsága a válasz a kérdésre: mit éreznek irántunk a gyerekek?Nagyfelbontású, pontos, elfogulatlan tükör a felnőtt szerepekről, az engesztelhetetlen gyermek pozíciójából: a világ ilyen, és ti ilyenek vagytok.

A Hullócsillag éve, Rakovszky Zsuzsa második regénye a regresszió fekete doboza: megmutatja, miként működött és működik a sokszoros identitásvesztés családi és társadalmi szinten – mindehhez pedig analitikus megközelítést igényel.Sokat mond el az anya-gyerek duálunió közlekedőedény-voltáról.A regény tanulsága a válasz a kérdésre: mit éreznek irántunk a gyerekek?Nagyfelbontású, pontos, elfogulatlan tükör a felnőtt szerepekről, az engesztelhetetlen gyermek pozíciójából: a világ ilyen, és ti ilyenek vagytok.

A kígyó árnyéka és A hullócsillag éve egymásra vonatkoztatása során ráeszmélünk, mennyire hasonló az identitás-fenyegetés, a múlttalanság és jövőtlenség, a mintahiány, az egyes szituációk érzelmi dinamikája és a családi mérgeződés.
Az első regényben mindez a társadalom történetében a középkorral, a szereplők személyes történetében a serdüléssel indul. A második kötetben ugyanezek a tapasztalatok egy történelmileg közelibb korban, a személyes regiszterben pedig a 6 éves ÉN, a kora gyerekkori regresszió során szembesülünk velük.

Az új értelmezési keretekhez használt segédolvasmányok:

Virág Teréz: Társadalmi traumatizáció
„Magamtól kérdem...” - A holokauszt tanulságai más társadalmi csoportok közösségi és személyes trauma-feldolgozásában is segítenek!

Analitikus megközelítés: Bartók – Cantata Profana
„Azelőtt nem hittem, még magamon nem tapasztaltam, hogy valakinek művei tulajdonképpen életrajznál pontosabban jelölik meg életének nevezetes eseményeit, irányító szenvedélyeit. Persze csak igazi és igaz művészetről beszélünk” Bartók

Louise O. Vasvári: Az incesztus elhallgatott narratívája
Az apa-lány incesztus egy kulturális képzet a vágyról. Diszkurzív kifejtése lehetetlen, mégis paradox módon képes a narratíva strukturálására. Az incesztus narratívája része a patriarchális házasság cselének, amely szentesíti a nők elleni erőszakot, ugyanakkor néhány kérdést a társadalmi nyomáson és tudattalanul a tagadáson keresztül kulturálisan elgondolhatatlanná tesz. A patriarchátus privilégiuma, hogy elnémítsa az incesztus narratíváit, és megerősítse, hogy a vérfertőző vágyat nem a létezése teszi perverzzé, hanem az, ha a vérfertőző vágy kifejeződik, ekképp feltárul. Az irodalmi szövegek az uralkodó osztály monokróm monológját reprodukálják, mégis szükségszerűen visszhangoznak bennük az elnémított és jelentéktelenné tett hangok is.A szerelemért való szenvedést úgy tekintik, mint erkölcsi jót a nők számára, a férfierőszakot pedig úgy vizsgálják, mint amit nem a férfi cselekedete, hanem a nő valamilyen viselkedése vagy tulajdonsága vált ki. Középkori népnyelvi szövegek megszállottan beszélnek el vérfertőzéses történeteket. Anya-lánya, anya-fiú, apa-fiú… Az apa-lánya kapcsolatra Mary Shelley Mathilda című novellája az alaptörténet.

Szolzsenyicin: Gulág
„Ez a szigetvilág keresztül-kasul átszegdelte, át- meg áthatotta azt a másik országot, amely magába foglalta, beékelődött városaiba, ott tornyosult utcái fölött. Mégis akadtak, akiknek sejtelmük sem volt létezéséről, mások homályosan hallottak valamit róla, de csak azok tudtak mindent, aki megfordultak benne.” Szolzsenyicin a szovjet lágerekről festett képe nem csak a szovjet lágereket jellemzi. „A próza lágerba vonult”. Rakovszky Zsuzsa: a női láger, Kelet-európai kényszerintegrációnk történetének írója. Prózája női próza e lágerból. Regényeinek történelmi háttere a gyors, erőszakos társadalmi változások háttere.

Rakovszky Zsuzsáról bővebben a SZALON-ban olvashatnak.
Gordon Agáta írása Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka című regényéről a KÖNYVTÁR rovatban.

2007. február 8., csütörtök

Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

A kígyó árnyéka - inceszt az irodalomban. Mit tud egy jóval korábbi kor asszonya az identitás fenyegetéséről, melyről máig hatóan érdemes érvényes tudást szereznünk?

Rakovszky Zsuzsa költőként indult, 2002-ben jelent meg első regénye, A kígyó árnyéka, mely olyan szervesen illeszkedett addigi költői életművéhez, mint maghoz a belőle fejlődő gyümölcs. Saját élményei, a korábbi írásaiban megfigyelhető "besötétedés" és a negatív minták feldolgozásának, megmutatásának igénye, az identitásfenyegetés témává emelése jellemzik könyveit.

Rakovszky Zsuzsa írásaiban a roncsolt lánykorok és csonkolt múltak az egyéni és társadalmi traumatizáció harapófogójában elevenednek meg. A kígyó árnyéka a családi pozíció szintjén a sokszoros identitásvesztéssel írható le. Gordon Agáta szerint az incesztuózus házasságba rejtett bűntudatos lány léttelensége nagyon könnyen rokonítható egy leszbikuséval: ennek megértéséhez nőtanulmányok sora vezetett.

A regényt az írónő második regényével, A hullócsillag évé-vel együtt tárgyalta az Irodalmi Centrifuga, egyúttal azokat a segédolvasmányokat is megvilágítva, melyek a két regény új értelmezési keretéhez segítséget nyújtottak. Ezekről bővebben A hullócsillag éve kapcsán olvashatnak.

Rakovszky Zsuzsáról bővebben a SZALON-ban.
Gordon Agáta írása Rakovszky Zsuzsa A hullócsillag éve című regényéről a KÖNYVTÁR-ban.

Rakovszky Zsuzsa

Költő, író, műfordító, számos verseskötet és két regény írója - a nők traumáinak feltérképezője.


"Pályája nem a hullócsillagé, első jóslatai óta szeretik és méltányolják az olvasók és az irodalom is. Azonban a siker mintha meg sem érintené. Regényei nehéz időkben induló lánykorok csonkolt múltjának, családi traumáinak és identitáskeresésének felidézői.Sok generáció örök női mindennapjait emeli az irodalomba és közös tudatunkba." (In: Fábián Évi - Nők Magyraországon)

2007. február 8-án csütörtök este héttől volt az Irodalmi Centrifuga vendége.
Lásd még Gordon Agáta írásait Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka és A hullócsilla éve című regényeiről a KÖNYVTÁR-ban

2007. február 8. - Rakovszky Zsuzsa

„Nem akar könnyednek látszani".
„Birtokba venni mért kívánjam / e meddő és sötét időt?" - Az Irodalmi Centrifuga vendége 2007. február 8-án Rakovszky Zsuzsa volt.


„Birtokba venni mért kívánjam / e meddő és sötét időt? E nyirkos és / villanyfények között imbolygó délutánban / kinek érzékei ne sejtenék meg az év / legmélyebb pontját – a várakozás idejét, / az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen / tér közt... A vonulást a kiszáradt medren át.” (az első Rakovszky Zsuzsa verseskötet első versének első sora 1981-ből)

Rakovszky Zsuzsa költő, író, műfordító 2007. február 8-án csütörtök este héttől volt az Irodalmi Centrifuga vendége, ahol pályájáról, a regényekről és a közelmúltban egy kötetbe gyűjtött versekről beszélgetett vele Bódis Kriszta és Gordon Agáta.

A KÍGYÓ ÁRNYÉKA (regény, 2002)
A HULLÓCSILLAG ÉVE (regény, 2005)
VISSZAÚT AZ IDŐBEN (versek,1981-2005)

"Roncsolt lánykorok és csonkolt múltak. Incesztus és a regresszió fekete doboza az irodalomban, az egyéni és társadalmi traumatizáció harapófogójában."
(Gordon Agáta)

"Talán a tárgyak, a képek, az ábrázolás ereje teszi. De Rakovszky ahhoz is ért, hogy lehet a verset a kellő pillanatban a fogható világ fölé emelni.
... talán olyan súlyosnak tudja anyagát, hogy nem akar könnyednek látszani. Azt hiszem, jól ítéli meg tehetsége természetét."
(Lator László: Üres színpad)

Rakovszky Zsuzsáról
A kígyó árnyékáról
A hullócsillag évéről
Mi történt az esten?

2007. január 18., csütörtök

Bárdos Deák Ágnes

Az alternatív zene nagyasszonya, a Kontroll Csoport és az Ági és a fiúk énekesnője.

1956. november 27-én született Budapesten.
"Ön- és közveszélyes intenzitással élte a nő ellentmondásos szerepeit dalaiban és írásaiban. Erejét nem törte meg a sommás szemforgatás és a fanatikus rajongás közötti meghasonlás. [...] Második küldetésében alternatívprogram-szervező, műsorvezető és vezeklő, aki nemzedéke nagy női tanulságait osztja meg közönségével." (In: Nők Magyarországon)

"Az arcom és az agyam egyaránt barázdált dolgok
Ha mind a kettő aktív nem lehetek igazán boldog
Nem lehetek igazán
nem lehetek igazán
nem lehetek igazán boldog.

Nem lehetek egyszerre okos és szép
Zavaros lesz benned rólam a kép
Nem lehetek egyszerre okos és szép
Zavaros lesz benned rólam a kép
Zavaros lesz a kép..." (Kontroll csoport)

"Hatalomra vágyom, kiáltotta egy szép napon a szám, és a testem hozzáidomult a gondolathoz. A férfihoz simultam, akire szintén vágytam. Szorosan, még szorosabban, még, még, még! A szemébe néztem, finoman és durván, ahogy csak én tudtam." (BDÁ: Hogy jobban bekaphassalak. Éjszakai állatkert)

Bárdos Deák Ágnes az Éjszakai állatkert antológia bemutatóján, 2005. december 15-én volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

2006. október 26., csütörtök

Palya Bea

Énekes, a magyar, bolgár és cigány dalok hiteles megszólaltatója. Psyché vershangja, Weöres Sándor mellett Psyché énekhangját ő adja.

"Énekelj a saját hangodon, legyél őszinte, a szívedből, a hasadból jöjjön a hang. És tudd, hogy miért énekelsz!" Palya Bea

"Néptáncosként indult, néprajzot tanult, a népi kultúra egyik őrizője és szintetizálója, világzenei áramoltatója" - írja róla a Nők Magyarországon.

Gyerekkora óta táncol és énekel. Az ELTE néprajz szakán szerzett diplomát 2002-ben. Mindig is érdekelték a zenei találkozások, különböző műfajok egymásra vonatkozásai.

Ma már saját dalait írja, melyekben mindarról énekel, amit megél. Ollykor víg kedvében Psychével etet pittyéket. Erről egy alkalommal így beszélt: „Nekibirkóztam a feladatnak és Weöres Sándornak: játék és öröm, de ádáz harc is a Költővel, a Költőnővel...”

Lángh Júlia mellett 2005. március 31-én, Závada Pál mellett 2005. december 1-jén, Weöres Sándor Psychéjére készült estjével 2006. október 26-án, Lévai Katalin mellett 2008. január 4-én is az Irodalmi Centrifuga vendége volt, de szerepelt Bódis Kriszta Báriséj című filmjének díszbemutatóján is - az itt készült videofelvételt a MOZI-ban láthatják.

Lásd még: Gordon Agáta írását Weöres Sándor Psyché-jéről a KÖNYVTÁR-ban.

Gordon Agáta: Psyché - Weöres

Gordon Agáta írása Weöres Sándor Psyché-je kapcsán.
Palya Bea a Psyché-dalokkal 2006. október 26-án volt az Irodalmi Centrifuga vendége.

Weöres „tudományos felkészültségű művész és költői hajlandóságú tudós... Rendelkezik a magyar nyelvi géniusszal, gazdag irodalomtörténeti gyökérzetrendszer táplálja!” - írja Kovács Sándor Iván.
A Weöres-Blaskovich családból származik. Édesapja a Vörös hadsereg egykori huszártisztje!, a Horthy rezsim nyugdíjazta. A mezei szorgalmat gyakorolja Csöngén, mint Berzsenyi. A Berzsenyi rokonsággal távoli, sok szálú, nemzedékekre visszanyúló kapcsolatban vannak, ugyanígy a Kisfaludy, a Dukai Takách családdal. Anyai nagyapja pécsi táblabíró volt, Babits apjának kollégája.

Képzelt irodalomtörténetet készít: megírta egy nemlétező univerzum irodalomtörténetét, karikírozva a szabályszerű, tudományos irodalomtörténeteket - ennek kézirata elveszett. A benső végtelenbe is vezet és a múlt végtelenül sorakozó kulisszái közé.
Nagy lény- és léleklátó.

A Psyché – Weöres metamorfózisa, és ugyancsak egy képzelt, ám lehetséges irodalomtörténet!
A valóságos rendszert az elkészült antológia, a 3veréb költőnői alkotják: "Nem szabad azt hinni, hogy a 3 veréb 6 szemmel hárem-szerű, írónő-centrikus versantológia. Nemigen van több a poétriákból, mint ahányuknak éppen lenniük kell.”

Weöres – Psyché metamorfózisa

„Különös jelenség, hogy a magyar irodalomtörténészek nem szeretnek tudomást venni a költőnőkről.
Minden nyelv költészetének legbecsesebb része a sok használattól ismertté és ismételtté kopik, megdicsőül, pátosszal telik, az iskolai oktatástól a szavalatoktól, a rengeteg méltatástól, a legjava és az alkalmilag legünnepélyesebbje. Ezért megkíséreljük a magyar költészet tiszteletlenebb megközelítését. Ne legyen magasztos bálvány, inkább oldott, hajlékony, élvezetes. A MagyarMúzsa ne mint tekintélyes, terebélyes oktató-néni, hanem mint elbájoló és kétes erkölcsű táncosnő mutatkozzék.”

„A nehézkedési erő, a lustaság mindnyájunkat kényelmes horizontalizmusra késztet: beletörődni meglévő látóhatárunkba, talajszinten feldolgozni mindennapi élményeinket. Az igazi művészet: új meg új erőfeszítés, a szellem terében építkezés, vertikalizmus, függőleges vagy spirális mozgás.
Még síromban is azokkal tartok, akik nem tisztelik az irodalmi rigolyákat, bátran túllépnek a bearanyozott hülyén, olyan kezdemények és tetők felé, amilyenekről én nem is álmodhatok.”

Rálátása volt a nemesi kultúra marginalizálódott irodalmi szereplőire, mint Czóbel Minka, Vay Sarolta. Az ő családtörténetük múltjába és kapcsolatrendszerébe helyezi bele Psychét, a fiktív és eltagadott, „törvényenkívüli” identitású, kakukkfiókát.
Egyszerűen ismerte ezt a múltba tűnt nemesi, udvarházi életet, amelyben a nők egymással leveleztek a női dolgokról, szerelmekről, udvarlásról, poétákról és versekről, családi bajokról. A férfiak pedig a magas tudományokról, politikáról, nyelvről és irodalomról.
Bizonyára rengeteg családi, tágabb rokoni nősorsot ismer, a Psychének nemcsak irodalom- és kultúrtörténeti beágyazottsága van, hanem minden bizonnyal több valós nő sorsából merített.

A művelt, sokgenerációs magyar nemesi kultúra hagyományaiból jön egy olyan korban, ahol ezt a származást büntetik, és ezt a kultúrát, egyébként a parasztkultúrával együtt üldözik.

A női irodalmi előzmények keresése egy politikán kívüli, sok hozadékkal kecsegtető téma, amelyben a gyökereit is megtalálja!

Psyché: egy fattyú fattya

Sokszorosan marginalizált helyzetű megtűrt lény.
Lány, egy rangon aluli házasság gyümölcse, legalább második generációs törvényenkívüli. Ebben a helyzetben sokféle szabályrendszerhez kell alkalmazkodnia.

Társadalmi fesztávja óriási, grófkisasszonytól cigány rimáig minden szintet bejár már gyerekként. Törvényen kívüli anya lánya a Lónyay családban, majd egy másik kultúrába követi anyját, aki megszökött egy cigányprímással.
A cigány családok magyar nemesi származásról szóló legendáinak itt a valóságalapja: a cigányszármazás legendája a deklasszálódott nemesi ágban.

Hányódik a család és rokonság szálai között, hol megtűrik, hol kényeztetik, hol elzavarják.

Bécsi élete is ilyen hullámvasút. Szépsége áldás és átok, az udvari világ megbolondul tőle, emeli, ejti, használja. Könnyű préda: nem erkölcsei, hanem köztes társadalmi helyzete miatt. Egy szép cigány nő Sátoraljaújhelyről: a térség adója az Udvarnak.

Ebben a helyzetben nagy életismerethez lehet jutni, és nincs mód élethazugságra. A személyiséget az erkölcsi egyenesség tartja össze. Ő kimondja a saját vétkeit és kimondja az ellene elkövetetteket is. Abban a helyzetben van, amely magában is kimondhatatlan és szégyen, a kimondással már nem ronthat rajta sokat. Értékét nem ismerik fel sem irodalmilag, sem emberileg.

Történeti beágyazottsága: a nyírségi nemesi famíliák belterjes világa, a törvényen kívüli cigány kapcsolatokkal, és a családon belül elhallgatott szerelmi-szexuális szenvedélyekkel, és mindezek következményeivel. Mennyire hasonlít a Nyírség a Dunántúlra...!

Kultúrtörténeti beágyazottsága: Kazinczy, Berzsenyi, Kisfaludy, Ungvárnémeti Tóth László, Toldy Ferenc...
Hölderlin, Goethe, Beethoven.

Psyché: Weöres regénye

Kizárólag Weöres érdemének látjuk Psychét.
De hogy a magyar irodalom mélyéről meg akart születni ez a női jelenség, azt nem szoktuk feltételezni.
Én inkább azt érzem, hogy a nyitott, spirituális költő, Weöres meghallotta ezt a hangot könyvtári, levéltári, irodalomtörténeti, régi magyar irodalmi kutatásai közben, a töredékeket, levelezéseket, naplócskákat, családi emlékezéseket böngészve. Meghallotta és megértette, a történetet és a formát is, lejegyezte a hangját és összerakta a mozaikot. Azt hiszem, Károlyi Amyval együtt.

Én pedig egy óriási kreativitással és vitalitással bíró, nagy hatású, kétes megítélésű, büszke, erős és traumatizált nőt látok, aki elmondja, mi történt vele, milyen élmény érte, mi fájt, minek örült, hogyan szeretett és csábított, hogyan büntették és korlátozták. Hol versben mesél, hol prózában, néhol a verse próza, néhol a prózája líra. Magának összegez, vagy egy barátnőjének, pl. az Angliába férjhez adott Deníznek.

A XX. század legnagyobb magyar nőregénye.
Talán az Asszony a fronton követi majd, és Polcz Alaine.

Weöres Sándor Psyché-jéről Palya Bea Psyché-albuma kapcsán beszélgetett Bódis Kriszta és Gordon Agáta az Irodalmi Centrifugában 2006. október 26-án.

Palya Beáról bővebben olvashatnak a SZALON-ban.

2006. október 26 - Palya Bea: Psyché

Az Irodalmi Centifuga negyedik évadában október 26-án Bódis Kriszta és Gordon Agáta vendége Palya Bea volt a nemrég elkészült Psyché-albuma kapcsán.


A magyar nőirodalom alapműve Weöres Sándor Psychéje, így az Irodalmi Centrifugában 2006. október 26-án Bódis Kriszta és Gordon Agáta Weöres verses regényéről beszélgettek Palya Beával, aki Psyché dalait énekli.

PSYCHÉ:
„Ismeretlen poetria”
„Csinos czigány nőcske Schadarada Huiheiről”
„Fénylett, mint a csillag. ”
„Férjének lovai és kocsikerekei gázolták halálra”


„Ha merészkedel verseim és jegyzéseim megismerned: készülődjél arra, hogy utána már nem az léssz, aki eleddig valál. Meglátod az élet másik oldalát: az ismeretes Férfiúi Világon túl rejtező Asszonyi Világot...”

PALYA BEA: „Nekibirkóztam a feladatnak és Weöres Sándornak: játék és öröm, de ádáz harc is a Költővel, a Költőnővel...”

Palya Beáról a Szalonban
Gordon Agáta Weöres-Psychéről

2006. szeptember 28., csütörtök

Albert Györgyi

Kicsoda Albert Györgyi? Irigyelt médiaszemélyiség vagy kikezdhető, sebezhető, sokat élt ember? Blogger vagy író? Miért pont ő és mire hivatott?


Albert Györgyi azért ír, hogy megértse életét, s saját tapasztalatain keresztül másokat is megértéshez segítse. Miért pont én? - A depresszió szorításában című könyve után megírta a Miért pont ők? - A férfiak fogságában című könyvét is. "Ez az ő felajánlása a női tudatosságnak" - írja róla a Nők Magyarországon.



Boldog kisgyerekkor, diplomata édesapához és családhoz kötöttség, tehát nigériai katolikus lányiskolai kamaszkor a nyolcvanas évek elején, melyből természetszerűleg fejlődött ki lassan a kamaszkori depresszió - Albert Györgyi életútja tizenéves korának végéig. Nincs még húsz éves, mikor negyvenes férfival köti meg első házasságát: a mérleg eredménye egy sikertelen menekülés és öt együtt töltött év.
Tévés személyiség, celebhatározók biztos pontja, könyveivel a siekrlisták ostromlója, vonzalmaival és cselekedeteivel bulvárhír és beszédtéma. Irigylik vagy szeretik? Megtalálta-e, amit keresett?

Albert Györgyi 2006. szeptember 28-án volt az Irodalmi Centrifuga vendége Ujj Zsuzsival.

2006. szeptember 28. – Albert Györgyi és Ujj Zsuzsi

Albert Györgyi és Ujj Zsuzsi vendégeskedtek az irodalmi Centrifugában Bódis Krisztánál és Gordon Agátánál, akik első szépségkirálynőnk elvesztéséről emlékeztek meg 2006. szeptember 28-án.

„Az öngyilkos szépségkirálynő országa már húsz éve a Mi Országunk!” 20. Évfordulója alkalmából megemlékeztek I. Szépségkirálynőnk, Molnár Andrea elvesztéséről is.

A vendégek ezen az estén Albert Györgyi és Ujj Zsuzsi voltak, zongorán Kaori kísért.

„Kanárisárga a vérem, holnapra, vörösre cserélem.
Magamból kifordulok, mindig a tied vagyok!
Törékeny testem, vászonra festem,
Te rád vágyva, fekszem az ágyba.
Véres torokkal, levágott fejjel,
döglehelettel, ha neked ez kell!
Én itt vagyok!” Csókolom: Ujj Zsuzsi

„A női szépség természeti kincs, egyben létfeltételünk. Ellenőrzéséért bolygószintű küzdelem folyik” Gong Odaátra

Albert Györgyi televíziós személyiség és író: két kötetében saját depressziójával és kapcsolatfüggőségével néz szembe, s buzdít erre példájával másokat is.

„A depressziónak – paradox módon – inkább az életigenléshez van köze, nem a tagadáshoz. Mi, depressziósok, ha éppen nem vagyunk betegek, akkor tobzódunk – akár a szélsőségekig – az élvezetekben. Imádunk élni! Ha viszont szenvedünk, ha „lent” vagyunk: elhatalmasodik rajtunk az elmúlás gondolata, a halálvágy. Mindegy, hogy hova, csak el innen. Innen el. Akár a pokolra… Örökre.” – írja Miért pont én? című könyvének előszavában.

„Könyvemet azért írtam, hogy segítsek a sorstársaimnak: ha elolvassák, reményeim szerint sokkal rövidebb ideig tartó és kevésbé éles fájdalmat éreznek majd, amikor meghallják a lesújtó ítéletet: depresszió.”

„Ez az új könyv a párkapcsolataim története, de nem Albert Györgyi szennyesének kiteregetése. Sokkal inkább egy 43 éves nő élete s életének tapasztalatai a férfiakhoz fűződő, a férfiakkal egykor folytatott kapcsolatain keresztül. A szereplők neve egytől egyig megváltoztatott, fiktív. Noha mindaz megtörtént, amiről ebben a könyv­ben írok, és létező személyek állnak a kitalált nevek mögött, még az sem biztos, hogy a férfiak egyike-másika magára ismer. Nem is ez a lényeg.
A lényeg az, hogy rajtam kívül számtalan nő ilyen és ehhez hasonló életet kapott a sorstól. Hogy milyet? Hát éppen erről szól ez a könyv, amely talán vigasz lehet: nincsenek – nem vagytok – egyedül.” Írja Albert Györgyi a Miért pont ők?-ről.

Ujj Zsuzsi a Csókolom zenekar énekesnője, e minőségében Budapest alternatív éjszakai életének kiváló ismerője és ismertje is: amolyan köztünk járó, vidám legenda.

2006. szeptember 21., csütörtök

2006. szeptember 21. - A bozótvágó kések évszaka

Az Irodalmi Centrifuga különkiadása: A bozótvágó kések évszaka

A ruandai gyilkosok vallanak - Jean Hatzfeld könyvéről a fordítóval, Lángh Júliával beszélgettünk 2006. szeptember 21-én este hattól.


Hová vezet a gyűlöletbeszéd és a hatalmi politika? Mi a nők szerepe az eseményekben? Mennyiben van tere a női felelősségvállalásnak a férfipolitikában?„A nőtörténelem a magánélet mentális állapotváltozásainak közösségi története” - írja Gordon Agáta. „A Történelem endogén, vagyis belső indítékkal rendelkező létező, amelynek magasabb értelme van és e magasabb értelmet az ember valósítja meg.” „A múlt az idők mélyén valahogy úgy helyezkedik el, mint egy lezuhant és szilánkokra szakadt repülőgép roncsai: szétszóródva, és összefüggéseikből kiszakadva...” - írja Ormos Mária.
A választók mentális tájékozódásában egyre meghatározóbb egy női kereszt-szempont rendszer, a bal-jobb ellentétpár inflálódott, relativista iránymutatása helyett. Trend a női politikusok és a nőszempontú politizálás hitelességének növekedése. Ez azt jelenti, hogy a női érdekeket figyelmen kívül hagyó hagyományos politizálás veszít érvényességéből. Jean Hatzfeld könyve alapján a mai magyar viszonyokra is rálátást nyújt az Irodalmi Centrifuga különkiadása Lángh Júliával.



Jean Hatzfeld riporter, haditudósító, író Madagaszkáron született 1949-ben. Zsidó származású szülei a náci megszállás elől menekültek Madagaszkárra, de később a család visszatért Franciaországba. 1977-től a Libération újságírója lett. Emellett egyéb lapoknak és magazinoknak is írt illetve négy televíziós dokumentumfilmet rendezett. Különleges tudósítóként számos háború sújtotta területen járt. Tudósított a lengyelországi eseményekről, a volt Csehszlovákiában zajló bársonyos forradalomról valamint a román Ceausescu diktatúra összeomlásáról is. A hetvenes évek végétől 25 éven keresztül főleg a Közel-Keleten tevékenykedett. 3 évet töltött a volt Jugoszlávia területén, ahol Szarajevóban egy sortűz következtében súlyosan megsebesült. Két könyve jelent meg háborús témában: a L'Air de la guerre (1994) és a La guerre au bord du fleuve (1999). 1994-ben Jean Hatzfeld Ruandába utazott, hogy az ottani mészárlásról és utóhatásáról tudósítson a Libération-nak. 2000-ben jelent meg Dans le nu de la vie című könyve, amelyben a tutszi túlélőkkel készült riportjait gyűjtötte össze. A könyv számos díjat nyert. Két évvel később az elítélt hutukkal folytatott beszélgetéseiből jött létre az Une Saison de machettes (magyarul: A bozótvágó kések évszaka, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2006), amely elnyerte a 2003-as Prix Femina-t az esszé kategóriában, valamint 2004-ben a Jossef Kessel Díjat. Jean Hatzfeld jelenleg Ruandában és Párizsban él.

Lángh Júlia 1942-ben született Budapesten. Volt tanár, tanító, reklámszövegíró, fordító, szociális gondozó és újságíró. 1977-től Párizsban élt, 1984-től a müncheni Szabad Európa Rádió munkatársa volt a rádió bezárásáig. Ezután elment egy évre Afrikába óvónőnek. 2001-ben ismét Afrikába utazott, csádi fiataloknak tanított rádiós újságírást. Első két könyve ezekről az afrikai élményekről számol be. Legutóbb Egy budai úrilány címmel írt memoárját jelentette meg a Magvető Kiadó. A könyv az 1945 és 1960 közt zajlott magyarországi eseményekről, szűkebben az írónő gyermekkoráról szóló visszaemlékezés. Lángh Júlia jelenleg Magyarországon él. A Magvető Kiadónál megjelent művei: Közel Afrikához (1996), Vissza Afrikába (2002), Egy budai úrilány (2003)

2006. június 8., csütörtök

2006. június 7. - Bódis Kriszta: Artista

Bódis Kriszta: Artista című regényének könyvbemutatója a Centrál Kávéházban az Irodalmi Centrifuga különkiadásaként 2006. június 7-én volt. A regényről Márton László beszélt, az esten a Ludditák zenélt. A centrifugát Gordon Agáta pörgette, közreműködött Balogh Rodrigó színművész, rendező.


Az Artistáról

A fikciós dokumentumfilmet imitáló regény főhőse egy tizenhárom éves intézetis lány, az artistaügyességű Pinkler. Otthonkeresése, kielégíthetetlen szeretetéhsége hajtja hol az anyjához, hol az apjához, hol intézetis barátaihoz.
Bódis a regényt alkotó interjúszövegekben – fikciót és a valóságot egymásba játszó – különböző nyelvi rétegeket hoz létre, melyeket kiegészít egy filmes látásmód, az élet kamerával érzékelhető tarkaságával enyhítve a kislányt körülvevő világ borzalmait.
Az Artista különböző interjúszövegek és egy ezektől eltérő elbeszélői szólam váltogatásával meséli el ugyanazt a történetet, vissza-visszatérve, más nézőpontokból. Az interjú műfajának használata dokumentarista tulajdonságokat kapcsol a regényhez. Ez a stílus, mint a nyolcvanas évek Budapesti Iskolájának filmjeiben, olyan nyelvet alakít ki, amelyben a fikció és a valóság óhatatlanul összekeveredik és látszólag spontán módon hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe, vagy válik eggyé szétbogozhatatlanul.
Az interjúkban Pinkler barátai, szülei, nevelői egy nagyon reális Magyarország képét rajzolják meg, a vidéki élet kilátástalanságát, a cigányság, az intézetis gyerekek helyzetét, a drog, a prostitúció problémáját.
Pinkler játszi könnyedséggel szökik meg minden intézetből, vagy az anyjához megy, aki brutális élettársa mellett, gyógyszeres-alkoholos delíriumában inkább szorul a gyerek segítségére, vagy az apjához, aki csövesként egy híd alatt húzza meg magát, vagy az intézetis barátaival tölti idejét, buli és drog között. Mégis mindig visszatér az intézetbe, hogy aztán újra megszökjön. Az egyik ilyen szökés alkalmával egy cigány családhoz kerül, kik befogadják, kiknél talán otthon érezheti magát, kiknél talán szerelmet találhat, ám ő mégis továbbáll.

Bódis Krisztáról a Szalonban

2006. június 7., szerda

Bódis Kriszta: Artista

A regény a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg 2006-ban, az Irodalmi Centrifuga különkiadásában 2006. június 7-én szerepelt. A könyv ajánlóiból, recenzióiból, kritikáiból olvashatnak válogatást.

Könyvajáló a Jelenkor Kiadó oldalán:

A fikciós dokumentumfilmet imitáló regény főhőse egy tizenhárom éves intézetis lány, az artistaügyességű Pinkler. Otthonkeresése, kielégíthetetlen szeretetéhsége hajtja hol az anyjához, hol az apjához, hol intézetis barátaihoz.
Bódis a regényt alkotó interjúszövegekben – fikciót és a valóságot egymásba játszó – különböző nyelvi rétegeket hoz létre, melyeket kiegészít egy filmes látásmód, az élet kamerával érzékelhető tarkaságával enyhítve a kislányt körülvevő világ borzalmait.

Az Artista különböző interjúszövegek és egy ezektől eltérő elbeszélői szólam váltogatásával meséli el ugyanazt a történetet, vissza-visszatérve, más nézőpontokból. Az interjú műfajának használata dokumentarista tulajdonságokat kapcsol a regényhez. Ez a stílus, mint a nyolcvanas évek Budapesti Iskolájának filmjeiben, olyan nyelvet alakít ki, amelyben a fikció és a valóság óhatatlanul összekeveredik és látszólag spontán módon hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe, vagy válik eggyé szétbogozhatatlanul.

Könyvajánló a litera.hu-n:

A regény hőse, Bódis előző két kötetéhez és dokumentumfilmjeihez hasonlóan, a kiszolgáltatott ember. Szociografikus érzékenységgel morális kérdéseket feszeget. Olyan eseménnyel indul, melynek részleteit az olvasó csak a regény végén ismerheti meg teljes egészében.

A főszereplő súlyos, érthetetlen balesetet szenvedett, az ő életét próbálják rekonstruálni a megszólalók. A fő elbeszélői szólam kameraként követi Artista útját, így egymás mellé kerül a balesetet magyarázni kénytelen külső perspektíva – az interjúkban – és a balesetet megelőző időszak objektívebb, leíró nézőpontja. Ezek összefonásából alakul a regény.

Márton László kritikája az Élet és Irodalomban

Az utóbbi évek új magyar prózáját nézve, Grecsó Krisztián és Dragomán György után Bódis Krisztáról is elmondhatjuk: figyelemre méltó első regénye után olyan folytatást adott közre, mely a szerzőbe vetett bizalmat egyenlővé teszi a teljesítmény tárgyszerű értékelésével.

Thüringer Barbara kritikája az indexen

Vannak könyvek, amik fájnak és elszánt önkínzás kell hozzá, hogy végigolvassuk őket. Ilyen könyv az Artista is, ami egy intézetis kamaszlány kálváriáját írja le zseniális nyelvi megoldásokkal és dokumentumfilmes eszközökkel. Bódis Kriszta az egyik legkegyetlenebb kortárs magyar író, akit valaha olvastunk.

Rácz I. Péter kritikája a literán

Bódis Kriszta regénynyelvezete kapcsán szinte kötelező (illetve kihagyhatatlanul fontos) említeni a (dokumentum)filmes látásmód jelenlétét. A fülszöveg is kiemeli, de a már idézett könyvbemutatón is elhangzott, hogy a filmalkotások szemszögének hatásai az írott szövegben is visszaköszönnek, amit a „fényképezett nyelv”, illetve „kamerázott nyelv” terminusokkal írt le az est moderátora, Gordon Agáta. Ennek kapcsán csupán egy (ebben a kontextusban meglepő) nagy elődre utalnék, aki hasonló nagyvonalúsággal és intellektussal flangál (film- és egyéb) műfajok között, Woody Allennek hívják.

Radics Viktória kritikája a Magyar Narancsban

Sem publicisztika, sem szenzáció, sem esettanulmány, sem szociográfia, sem dokumentumirodalom, hanem originális művészi alkotás és realizmus realizmus nélkül.

Szűcs Dóra írása a Romapage-en

Pinkler és társai köztünk élnek; ugyanúgy a valós XXI. század részei, mint mi mindannyian. Bódis Kriszta regénye az ő világukat mutatja be, meglepő szociális érzékenységgel, kíméletlen őszinteséggel és – mivel a társadalomnak bizony lenne még mit tanulnia a toleranciáról és a felelősségvállalásról – nem titkolt nevelési célzattal.

Péntek Orsolya kritikája a Magyar Nemzet online kiadásában:

A sokk mellett pedig alig tűnik fel, hogy Bódis mellékesen nyelvi bravúrt hajtott végre a könyvben: a beszélők mindegyikét az általa használt nyelv definiálja: a könyvben hitelesen szólal meg az intézeti és alvilágbeli szleng vagy a romák szófordulatai, miközben az igazgató és a pszichológus a magas nyelvi minőség mögé bújva hárítja el saját felelősségét.
Bódis Kriszta nagyon hiányzott már a magyar irodalomból.

Cikk a MEDICAL TRIBUNE-ben

Írás a SULINET-en

EGYÉB MEGJELENÉSEK

Ismeretlen blogger bejegyzése:

Olvasok egy könyvet. - Nocsak. Artista a címe, s Bódis Kriszta írta. Még nem értem a végére, de már tudom, hogy a kedvenceim közé fog tartozni. Egyszerre megindító és felháborító, gyönyörű és mocskos, mókás és elkeserítő és sorolhatnám még tovább...

Facetten. Repräsentationen der Frau in der zeitgenössischen ungarischen Literatur

Felolvasás és beszélgetés az Artistából Faludy György és Závada Pál társaságában

2006. május 27., szombat

BICSA 2: A Biblia nőképe

A Bibliai minták sugallanak egyfajta képet a nő helyzetéről, melyből a következőt szűrhetjük le: A nő, ha véletlenül és ismeretlentől esik teherbe, szent. Szent, ha üldözött és kiszolgáltatott. Szent, ha magára marad üldözött és kiszolgáltatott gyermekével, akit nem tud se eltartani, se megvédeni. Szent tehát, ha olyan állapotban marad, melyből egyetlen kiútja, ha megvédi egy férfi.

A világ tele Szűzmáriákkal, üldözőkkel és kihasználókkal.

Mária talán meg sem ismerhette a szexuális üdvösséget! (A szexuális üdvösség Susan Sontag szóhasználata. Nekem tetszik.)

A történelemnek legalább olyan fontos része az, hogy a nők „tudat alatt”, meghasonlottságban éltek, hogy üdvösség nélkül léteztek, mint az, hogy a dárdáknak vashegyük volt vagy hogy ismerték az éket, a csigát, s előbb-utóbb a differenciál számítást.

Hiszen az emberiség a női érzésekből lett: a mindenkori új nemzedék érzelmi szövedéke, test-képe, lelkiismerete és önérzete legalább fele részben a női érzésekből alakult.

Minden tőke-megtakarítás alapja a NŐ emberteremtő képessége, amely az emberiség egy részét „tőkefelhalmozáshoz” juttatta. Ez a folyamat a gyarmatosítás: a nő gyarmatosítása. Gyarmatosítottságunk évezredek óta tart: e rendnek szolgál az állam és a pénz is. A focisták, a rendőrök. A hivatalnokok, a köztisztviselők, a bankárok és a börtönőrök.

Néhány analógia segítségével érzékelhetjük a most zajló folyamatok dinamikáját. Az emberiség eredeti gyarmatosításának analógiás párja például az állatok háziasítása. Gondoljuk végig, mi lett a gyarmatosított állatokkal?

Az alávetett társból társfüggő lesz, a kihasználóból távhasznosító. A nők zömmel férfi-interpretációt kapnak a férfiakról, hivatalosan és nyomás-agymosás jellegűen.

A férfi privátban a családé, de ott is a BAJTÁRSAK képviselője - ezt gyakran persze nem is tudja -. Ő nemcsak Gipsz Géza, hanem a nőgyarmatosító állami gépezet pici fogaskereke is. S ezt nem is tudja ; ahogy azt sem tudja, hogy nem kell feltétlenül ilyennek lennie.

Ebben segít, ha a történelmi gyarmatosításra gondolunk. A gyarmatosítás véres háborúk sorozata. Egy kegyetlen és népirtó folyamat, melyet komoly ideológiai háttérre támasztanak, s teljes meggyőződéssel követik ezt az ideológiát. Az eredmény..? Népek halála, a globalizáció, az ökoszisztémák megrendülése, az európai típusú mentális defektek kiárasztása a világ minden más részére is.

Mindez ragályos és halálos kórt manifesztál a világban: az egyenlőtlenséget. Azt az egyenlőtlenséget, amit a női alávetettség eredményez a nukleáris családi környezetben.

A Paradicsom: a nemek közötti sérthetetlen egyenlőség állapota. Az azóta van: csak a huzavona!

A nők zömmel férfi-interpretációt kapnak a férfiakról, hivatalosan és nyomás-agymosás jellegűen. De ha a családjukra gondolnak, mit éreznek? Rendben vannak a férfiak? Számukra, a nők számára is rendben vannak?!

2006. május 12., péntek

2006. május 11. - Lovas Ildikó

„A trauma megértése a történelem újrafelfedezésével kezdődik!” Judith Herman
Lovas Ildikóval Kijárat az Adriára - James Bond Bácskában című regénye kapcsán beszélgetett Bódis Kriszta és Gordon Agáta a talpigférfi és az igazi nő(író) lenyűgözően tanulságos találkozásáról.

Lovas Ildikó az erős délszláv nőirodalom magyar ága. Másként határon túli irodalmunk erős női ága.

"A nemzeti érzést tanulni kell." - Lovas Ildikó regényében a XX. század nőgyűlölő totalitárius rendszereinek kisebbségi kritikáját adja.

"a kommunisták nem tudnak bánni a nőkkel. Vagy mi van?"
A hagyományos Balkán-koktél összetevői: kalózvirtus és fanatizmus.
Csakhogy minden -izmus tévelyizmus. Ez derül ki a történelem gondos tanulmányozásából.

„Lehetett volna idejében dönteni, elmenni. Valamivel, mondjuk úgy hatvan-hetven évvel a megszületésem előtt, én ugyanis alkalmatlan vagyok erre. De különösen azt viselem nehezen, ha bármi befolyásolja a döntésemet – a saját kedvemen kívül. És nekem nem volt kedvem elmenni, nem így terveztem. Igaz viszont, hogy az ország, ahol éltem, mindent elkövetett, hogy meghozza a kedvem. De a kedv az nem úgy jön. Vagy jön, vagy nem. Elmenni viszont szokott. El is ment a kedvem tőle, hogy ott éljek, ahol. De ez nem azt jelenti, hogy megjött volna ahhoz, hogy elmenjek. Így aztán nagyon kedvetlenül éltem, szégyenben, félelemben, így.
Mint sokan.”

„Nem látszik különbség aközött, hogy csetnik vagy partizán kezében van-e a fegyver.
Különbség aközött van, akiében van, és akiében nincs.”


Lovas Ildikóról
Kijárat az Adriára - részlet

2006. május 11., csütörtök

Lovas Ildikó

"Hiú állat az asszony, hiába..."
1967. augusztus 18-án született Szabadkán. Az erős délszláv nőirodalom magyar ága. Határon túli irodalmunk erős női ága.


Az Újvidéki Egyetem Bölcsésztudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom szakán 1991-ben diplomázott magyar nyelv és irodalom szakos tanárként.
1987-ben elnyerte az Újvidéki Televízió ösztöndíját. 1991-től az Újvidéki Televízió szabadkai stúdiójának külmunkatársa, ahol 1993-tól állandó munkaviszonyban dolgozott. A Jelen-lét című kulturális magazin, a Napjaink közéleti magazin művelődési adásainak munkatársa, több ifjúsági műsor szerkesztője.
1995-től a Magyar Szó napilap művelődési rovatának állományban lévő újságírója, amely újság kulturális mellékletének, a Kilátónak 1993-tól állandó munkatársa.
1997/8-ban Bosa Milićević Közgazdasági Szakközépiskolában magyar nyelvet és irodalmat tanított.


Írásai 1987 óta jelennek meg hazai és magyarországi folyóiratokban (Új Symposion, Üzenet, Rukovet, Književna Reč, Matica Srpska, Ex Symposion, Jelenkor, Kalligram, győri Műhely, Új Forrás, Art Limes)
Több novellaantológiában szerepel: Varázsszobor (Forum, Újvidék, 1990), Felütés (Jászberény, 1990), Kapun kívül (Kriterion–Pelikán, Budapest, 1993), Budapesti aggadák (Múlt és Jövő, Budapest, 1999), Könyv-Jelző (Park Kiadó, Budapest, 2002), Huszonnyolc colour totál (Zetna, Zenta, 2003) valamint a Magyar Írószövetség gondozásában 2001-ben megjelent antológiában.


Kötetei:
Kalamáris - Forum, Újvidék, 1994
A másik történet (novellák) - Osvit, Szabadka, 1995
Meztelenül a történetben (regény) - Forum Újvidék, 2000
Via del Corso (novellák) - Orpheusz, Budapest, 2001
Kijárat az Adriára – James Bond Bácskában (regény) - Kalligram, Pozsony, 2005
Spanyol menyasszony (regény) - Kalligram, Pozsony, 2007

Lovas Ildikó: A spanyol menyasszony - Lány, regény (Kalligram, 2007) - részlet


Jobban esik ragaszkodnom a részletekhez, mint az apróságokhoz. A Mátyás király is jó, csak az nem női műfaj.

*

Néztem kint a muskátlit, a marokkói rózsaszínt meg a pirosat, erről kellene hosszabban, mint egy kertésznek, a muskátliról írni, az évek folyamán sokszor felmerül, egy régi naplóban is szerepel: a geránium 70 frank.
Régen a muskátli, ha hozzáértél a leveléhez, büdös volt. Minden gyerek kipróbálta. A muskátli azt jelenti, reggel anyád megöntözi, te meg álmosan kucorogsz és nézed. Otthon vagy, nyár van, muskátli, piros, anyád odahajol.
Aztán sokáig semmi.
Most meg az van, hogy nem lehet csak úgy. Otthon, nyár, muskátli, kucorgó gyerek. Át kell hozzá préselődni.
*
És láttam magam, ahogyan majd a Csodák Palotájában igyekszem, hogy a magasban kifeszített kötélen biciklizzek, mint egy cirkuszi majom.
*
A hatalmas, sötétkék anyagon a nemzet büszkeségeinek arcmása, és akkor majd megragadom a gyerek karját, akivel a Csodák Palotájába igyekszem, és azt mondom neki, szinte belemarkolok a karjába közben, hogy nézzen oda, nézze azokat az arcokat! Csak tőled függ, mi lesz belőled!
És látom magam, ahogyan a moszkvai olimpián másodpercek alatt fölmászok a kötélre.
Azt hiszem, vannak pillanatok, amikor feltolul bennünk a múlt egy olyan bizakodó, reményteli, naiv lendülettel, amitől aztán rettenetes dolgokba bonyolódunk. Ezért kerülhettem néhány óra múlva a kifeszített kötélre, lábam között szíjak, hogy megtartsanak, ha nem sikerül a fizikai tudományosság, ami kizárja, hogy a bicaj lebillenjen. A Csodák Palotája a tudományt játékosan közelíti a gyerekekhez, amitől a tériszonyos szülők szemében megjelenik a halálfélelem.
Beleg ömöszöltem magam a hevederekbe, fölmásztam a keskeny létrán, hogy belehajtsak a tátongó mélységbe – ugyanis azt mondta a gyerek, hogy szeretné bizonyítva látni, elérhető minden, mert csak tőle függ, ahogyan nyilván csak tőlem függ, ha én legyőzöm a szédülést, és nem hányok a tömegbe, akkor ő is utánam fogja csinálni.
Nagyszerű érzés volt. Ott ültem három méter magasan egy sodronyra erősített kerékpáron és izzadtam, folyt rólam a víz, úszni lehetett volna a verítékemben, ha nem szívja, öleli magába a pólóm a sok vizet. Lehunytam a szemem, hogy ne lássak semmit, leginkább azt ne, milyen mélység tátong alattam, vigyorgó apákkal, akiknek a fia persze alig várja, hogy fölülhessen erre a halál-masinára. Mert olyan ügyesek, bátrak, apafiai.
Nos, az enyém az anyafia. Nincs benne efféle bátorság, s nem is igen érti, miért kellene, hogy legyen. Ő is vigyorog, akár az apák, de benne kedvesség szunnyad, sajnálja ezt a szerencsétlen nőt, aki vagyok, itt a magasban.
Lehunytam a szemem és újra eszembe jutott a fehér nadrágba bújtatott gyönyörű feszességgel tartott láb, a könnyed mozdulat, amitől a lábujj hegye a stadion mennyezetét érinti, a dagadó nyakizmok, az atléta elején, gyomortájékon a három ránc, a mozdulatlanul előre meredő tekintet, a koncentrálástól párás szemek, hajrá, hajrá!
És már folytak a könnyeim, ő persze azt hitte, a félelemtől, hogy ott ülök, akár egy majom a köszörűkövön, azon a borzalmas kerékpáron, lábam hevederekbe erősítve, alattam megannyi apával. Rájuk köpök azonnal. És szurkolt, hogy indulj neki, anya, ne félj, a súrlódás meg a tehetetlenség meg Newton. Megmaradsz.
És akkor hátulról meglöktek, ott lebegtem, akár a vízben, gurultam a forró délutánban, hullámzott körülöttem minden, és a tüdőm megtelt büszkeséggel, fent voltam a magasban, mint a kötél legtetején!
Crazy Little Thing Called Love!

A Kijárat az Adriára - James Bond Bácskában című regénye kapcsán volt az Irodalmi Centrifuga vendége 2006. május 11-én.

Meghívó az estre
Kijárat az Adriára - részlet

Lovas Ildikó: Kijárat az Adriára (részletek)

„Nem látszik különbség aközött, hogy csetnik vagy partizán kezében van-e a fegyver.
Különbség aközött van, akiében van, és akiében nincs."


Hát finnyás vagyok.
Hogy is van ez?
Melyik országban is vagyunk éppen?
A kommunisták nem tudnak bánni a nőkkel.
Vagy mi van?

Hiú állat az asszony, hiába... (3)

A hatalom jobban erotizál, mint bármelyik nő.

Haza a magasban, bugyik és receptek útvesztőjében.
Melyik haza?
Minden olyan bonyolult volt akkoriban. Egyik hazában sem volt megfelelő az anyanyelvem.
Kurvaszar érzés, mondhatom.
És közben még: Tito, aki már halott, de mégis ott függ a képe minden falon…

A francba, gondolja az ember, vagyis gondoltam én, hát mia picsáért nem lehetett normálisan.
Vagy hogy.
Basszátok meg az egészet. Mert néha durván fogalmazok.
Akik meghaltak, azok már nem élnek.
(tengerparti szégyen)

Igyekszem megérteni, P. miként is maradt itt, amikor már lógott a háború mint az eső lába, amikor futhatott volna. És nem néznék ki az ablakon, nem lennék bizonnyal.
Na baszd meg!
És a fiam lenne?
Hát nagyon utálom a történelmet.

Több forradalomra pedig nincs időm.
Van ilyen.

Azt a legnehezebb megérteni, hogy van olyan állapot, amelyben nem számít, van-e igazság egyáltalán. Felejteni és élni kell, hogy ne bolonduljon meg, akinek a fia elesett, akinek a szerelmét főbe lőtték, akit megerőszakoltak, akinek a kisgyereke belehalt a vérhasba.
Ilyesmi az élet.
Csak mondom, hogy el ne felejtsem magam is.


Gyönge szar az ember. S ez benne a legszilárdabb.
Nincsenek emlékeim, csak az összefüggő, kocsonyás félelem.

Ami már elviselhetetlen, az biztos máshol fog megtörténni.
De legalábbis másokkal.
Ez még elviselhető.
Ez még elviselhető.
Nem kérdezünk, mondta az őr,a házimunkás háta mögött. Ha elcsomagolt, de frissen,ꈈkikopog, meg vagyunk értve?
Mikor van ez mondva?

Jugoszláviai magyarnak lenni, magyarnak lenni a délvidéken, vajdasági magyarnak lenni – nem könnyű feladat.
Országot vissza nem veszek. Bele is szakadnék, annyi volt belőle.
De mihez van közöm igazából?
Az az egy kicsi, mindennapi életünk van. Arról tudható valami.
Úgy jártunk ezzel az utolsó országgal is, mint az összes többivel. Csak nevekben, emlékekben marad fönn.

A nemzeti érzést tanulni kell.

Vicinális irodalom. A bácskai tenger-ügy.
Szarok az Adriára.

Nincsenek érzéseim.
Bosznián át kellett leautóznunk ide, szembesülni fölégetett, szétlőtt emlékekkel, gyerekkorunk hazugságaival. Ami az egyetlen valóság volt.
Mesélhetünk erről.
Minden emlékünk, gyerekkorunk minden pillanata valaki másszámára hazugság.
Még saját magunk számára is az.
Mesélhetünk erről.

A túlélők mindig a hallgatás hagyománya mellett döntenek, mert így folytathatják – elfojtva és elhallgatva - azok, akik nem túlélői, nem részesei voltak, nem vállalhatják a beszédet.

Ott maradni a határon homokba fúrt fejjel, mint Csáth Géza.
Vagy az a boldogság, hogy nincsenek érzéseim...”

Lovas Ildikó a Kijárat az Adriára - James Bond Bácskában című regénye kapcsán volt az Irodalmi Centrifuga vendége 2006. május 11-én.

Lovas Ildikóról bővebben a SZALON rovatban olvashatnak.