Závada hőse kezet fog Madách-csal és a férfidráma passzív-agresszív feltérképezésével a női irodalmat gazdagítja. A férfiszenvedés nagy leleplezőjéről.
Závada regényeiben, csakúgy, mint körülöttünk és az életünkben, a gyarmatosított vidék tölti fel a meghasonlott városiasságot és hihetetlenül fontos ez a folyamatosság, e nélkül bizony a nem öröktől városi ember múltja elvész, felmenőinek élettanulsága és tapasztalata terméketlenül hull a múltak kútjába.
A férfiszenvedés (majdnem azt mondtam, hogy nyomor) nagy leleplezője! Hőseinek kevesebb öröm jut az életben, mint a Sorstalanságban Köves Gyurinak! A függő típusú, passzív-agresszív férfi hiteles természetrajza tárul fel mindhárom regényben.
A 3 szenvedélyregény fejlődéstörténete (avagy az író pszichés manőverei):
Jadviga párnája: az önpusztító szenvedély megélése, bűnbakkeresés
Milota: meghasonlottság és mellébeszélő mentegetőzés
A fényképész utókora: szembenézés és újrakonstruálás
Závada Jadviga párnája című első regényének férfihőse arról híresült el, hogy szívósan, kitartóan szenved a nőért, saját feleségéért, de mindhiába. Szexuálisan frusztrált, érzelmileg függő, egzisztenciálisan megrendült impotens és inkompetens alkoholista figura válik belőle, nem pedig boldog férj. A férfibánatok, kísértések és szenvedések okozója a nő, nem ritkán a férfi saját, szeretett és megbecsült, ám nem mindig méltó felesége, sűrűbben pedig az összes többi…
(Azt hiszem, ez Madách Tragédiájának és Akadémiai Székfoglalójának is sarkköve: a méltatlan Éva. Madáchék házasságának dinamikáját elképzelhetjük írásaiból, ha körbetekintünk ismerőseink körében, és a házaspárok között ráismerünk egy elég szokványosra, amelyben a férj súlyosan függő személyiség, ezt jól kifejezi anyakomplexusával, káros szenvedélyeivel, azonban a feleségét gyűlöli, mert tőle még szexuálisan is függ, továbbá a társadalmi kényszerek összes nyűgével, míg az asszony meg - Madách vagy a mindenkori férfi számára - ezektől szabadnak látszik).
Ezzel együtt maga Madách szokatlanul sokat szenvedett függőségétől és példátlan pszichés manőverezésbe fogott ellentmondásos érzései megértése érdekében. Művei pszichés manőverként mindenesetre érdekesebbek mint filozófiaként, történetfilozófiaként, vagy pláne irodalomként, igazán sajnálatos, hogy efféle minőségében okítják és vétetik komolyan fiatal elmékkel…! (Szeretném, ha éreznénk valami összecsengést Závada regényeinek érzelmi dinamikájával…)
Férfi-íróink között is vannak természetesen nőgyűlölők és latens nőgyűlölők, ám talán mégis kevesebben, mint az alkotóerőtől is némileg megfosztott ítészek körében. (Mellékesen jut eszembe egyik irodalmi netlapunk falusi kocsmák vizeldeszagát idéző fóruma, ahol végre névtelen szerző és interaktív olvasó egyaránt letolhatja az intellektus páncélgatyáját, versben vagy prózában világgá kürtölheti a tudatküszöbén épp csak felbukott szexuális fantáziáit, irigységét, legszebb (kár)örömeit, kategorikus minősítéseit és az utolsó cseppeket is vicsorogva ráfreccsentheti az olajlábra.)
A Milotában a férfidrámának ez a ritkábbnak tűnő, passzív-agresszív dinamikája jórészt átíródik: érzéketlennek álcázott, vagy kellemesen szórakozó férfiak is főszerepelnek, a szenvedő hagyományt csak Jánoska folytatja egy ideig, azután ő is feladja több-kevesebb sikerrel.
A szenvedés oda kerül, ahová való: a női oldalra.
Závada Pál 2005. december elsején volt az Irodalmi Centrifuga vendége. A meghívót a Folyóirat rovatban olvashatják, Závada Pálról bővebben a SZALON rovatban olvashatnak, Gordon Agáta írásai A fényképész utókoráról és a Milotáról a KÖNYVTÁR rovatban olvashatók.
Závada regényeiben, csakúgy, mint körülöttünk és az életünkben, a gyarmatosított vidék tölti fel a meghasonlott városiasságot és hihetetlenül fontos ez a folyamatosság, e nélkül bizony a nem öröktől városi ember múltja elvész, felmenőinek élettanulsága és tapasztalata terméketlenül hull a múltak kútjába.
A férfiszenvedés (majdnem azt mondtam, hogy nyomor) nagy leleplezője! Hőseinek kevesebb öröm jut az életben, mint a Sorstalanságban Köves Gyurinak! A függő típusú, passzív-agresszív férfi hiteles természetrajza tárul fel mindhárom regényben.
A 3 szenvedélyregény fejlődéstörténete (avagy az író pszichés manőverei):
Jadviga párnája: az önpusztító szenvedély megélése, bűnbakkeresés
Milota: meghasonlottság és mellébeszélő mentegetőzés
A fényképész utókora: szembenézés és újrakonstruálás
Závada Jadviga párnája című első regényének férfihőse arról híresült el, hogy szívósan, kitartóan szenved a nőért, saját feleségéért, de mindhiába. Szexuálisan frusztrált, érzelmileg függő, egzisztenciálisan megrendült impotens és inkompetens alkoholista figura válik belőle, nem pedig boldog férj. A férfibánatok, kísértések és szenvedések okozója a nő, nem ritkán a férfi saját, szeretett és megbecsült, ám nem mindig méltó felesége, sűrűbben pedig az összes többi…(Azt hiszem, ez Madách Tragédiájának és Akadémiai Székfoglalójának is sarkköve: a méltatlan Éva. Madáchék házasságának dinamikáját elképzelhetjük írásaiból, ha körbetekintünk ismerőseink körében, és a házaspárok között ráismerünk egy elég szokványosra, amelyben a férj súlyosan függő személyiség, ezt jól kifejezi anyakomplexusával, káros szenvedélyeivel, azonban a feleségét gyűlöli, mert tőle még szexuálisan is függ, továbbá a társadalmi kényszerek összes nyűgével, míg az asszony meg - Madách vagy a mindenkori férfi számára - ezektől szabadnak látszik).
Ezzel együtt maga Madách szokatlanul sokat szenvedett függőségétől és példátlan pszichés manőverezésbe fogott ellentmondásos érzései megértése érdekében. Művei pszichés manőverként mindenesetre érdekesebbek mint filozófiaként, történetfilozófiaként, vagy pláne irodalomként, igazán sajnálatos, hogy efféle minőségében okítják és vétetik komolyan fiatal elmékkel…! (Szeretném, ha éreznénk valami összecsengést Závada regényeinek érzelmi dinamikájával…)
Férfi-íróink között is vannak természetesen nőgyűlölők és latens nőgyűlölők, ám talán mégis kevesebben, mint az alkotóerőtől is némileg megfosztott ítészek körében. (Mellékesen jut eszembe egyik irodalmi netlapunk falusi kocsmák vizeldeszagát idéző fóruma, ahol végre névtelen szerző és interaktív olvasó egyaránt letolhatja az intellektus páncélgatyáját, versben vagy prózában világgá kürtölheti a tudatküszöbén épp csak felbukott szexuális fantáziáit, irigységét, legszebb (kár)örömeit, kategorikus minősítéseit és az utolsó cseppeket is vicsorogva ráfreccsentheti az olajlábra.)
A Milotában a férfidrámának ez a ritkábbnak tűnő, passzív-agresszív dinamikája jórészt átíródik: érzéketlennek álcázott, vagy kellemesen szórakozó férfiak is főszerepelnek, a szenvedő hagyományt csak Jánoska folytatja egy ideig, azután ő is feladja több-kevesebb sikerrel.
A szenvedés oda kerül, ahová való: a női oldalra.
Závada Pál 2005. december elsején volt az Irodalmi Centrifuga vendége. A meghívót a Folyóirat rovatban olvashatják, Závada Pálról bővebben a SZALON rovatban olvashatnak, Gordon Agáta írásai A fényképész utókoráról és a Milotáról a KÖNYVTÁR rovatban olvashatók.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése